CsaládCsaládi szerepekSzülő

Elkerülhető nevelési csapdák

Régen várt gyerekek

Nagyot fejlődött a tudomány, csodálatos dolog, hogy azok az emberek is szülővé válhatnak, akiknek korábban le kellett volna mondani a gyermekáldásról. A sikert sok-sok éves reménykedés, fájdalom, fizikai-lelki megpróbáltatás előzi meg.

Rengeteg időt, pénzt, energiát emészt fel a gyermek iránti vágy. Néha több évbe, és sok-sok beavatkozásba is kerül, mire megszületik a várva várt baba. Nagy az öröm, a boldogság, és hogy ez így is maradjon, érdemes beszélni a várva várt baba megérkezésével járó veszélyekről is.

Minden, ami már-már elérhetetlennek tűnik, aminek a beteljesüléséért nagyon sokat teszünk, felértékelődik az életünkben. Ez így van rendben, ám bajt is okozhat, ha aránytalan méreteket ölt; és ráadásul pontosan annak a kárára megy, akinek a legjobbat akarjuk.

A terhesség első percétől kezdve nagy a várakozás, a csodavárás. Minden a jövevény körül forog, a szülők mindent a baba születésének rendelnek alá. Érdeklődési körük, beszédtémájuk, kapcsolatuk középpontjába a beteljesülő valóság kerül, így a kis jövevényre hatalmas súly nehezedik már a megszületése előtt is. Be kell váltsa az elképzeléseket, az álmokat, kárpótolnia kell a szülőket évekig tartó küzdelmükért.

...és mégis sír!

Azonban az egészséges és helyes kisbaba, megszületvén, a várt felhőtlen boldogság helyett szorongást, aggódást okozhat: a csalódott szülők kétségbeesetten tapasztalják, hogy bizony a pici gyakran sír, hogy olykor nyugtalan.

A szülők nem értik, mi lehet az oka. Hiszen ők mindent megtesznek. Állandóan a gyerek körül forog minden. Amikor tisztába teszik, hajszárítóval melegítik a popsiját, hogy meg ne fázzon. Este kánonban énekelnek neki, hogy elaludjon. A nagyszülőknek is a szeme fénye, sokat járnak az unokájukhoz, aki körül így mindig van valaki.

A jó szándékú szülők aggodalma egyre nő. Bújják a könyveket, mit rontottak el. Egyre több módszert próbálnak ki, egyre több tanácsot kérnek és kapnak szintén jóindulatú rokonoktól, ismerősöktől. A pici egyre nyugtalanabb, míg végre felvetődik a kérdés: nem lehet, hogy egy kicsit túlingereljük? Nem kéne időnként békén hagyni? Szerencsére győz a józan ész, és láss csodát: a család életébe beköszönt a békesség, a kicsi szépen fejlődik.

A történet nem egyedi. A nehezen beteljesült csodától arányérzéküket elveszítő szülők jó szándékból, szeretetből hozhatják akaratlanul is nehéz helyzetbe régen várt gyermeküket. A kicsi egy ideig tudattalanul megpróbál védekezni a megterhelő szerep ellen (sír, nyugtalan, elfordítja a fejét), de egy idő után megszokja, természetesnek veszi, hogy minden körülötte forog. Olyan tulajdonságokat alakít ki benne ez a kivételezett helyzet, ami megnehezíti az alkalmazkodását a családon kívüli világhoz; állandó figyelmet követelő, fékezhetetlen lesz.

Van, akinek jó üzlet!

Úgy tűnik, hogy az üzlet is rámozdult arra a szülői rétegre, akik erejükön felül akarnak megfelelni a szülői szerepnek. Amúgy is nagy anyagi teher egy újszülött érkezése, még akkor is, ha csak azt vesszük meg, ami a legszükségesebb. A baby-ipar azonban azt üzeni, hogy nem vagy jó anya, ha nem szereled fel a legújabb kütyükkel a gyerekszobát, nem vagy jó szülő, ha nem sajátítod el a legújabb gyermeknevelési módszereket.

A sokféle könyv, sokféle, és gyakran egymással ellentétes módszer csak tovább fokozza a szülők bizonytalanságát, ezért még több könyvet olvasnak, még több embertől kérnek tanácsot, és még bizonytalanabbak lesznek. Pedig az anyák alapjában alkalmasak arra, hogy jó anyák legyenek, ha az ösztöneikre hallgatnak, bíznak magukban, sikerül egymásra hangolódniuk a babájukkal.

Nem kell babajelbeszédet tanulniuk, ahogyan a babajelbeszéd oktató, vagy a hasonló című könyv ajánlja. Hiszen ezt nem kell felfedezni, kitalálni. Amióta világ a világ, a gyermek és az anya között jelbeszéd alakul ki percről percre, napról napra. Egyre gazdagabb és árnyaltabb, sajátos, szavak nélküli, nagyon személyes nyelv, vagy jelrendszer alakul ki az anya és a gyerek, majd fokozatosan a legfontosabb családtagok között.

Ez a gesztusokból, mimikából, leheletnyi grimaszokból álló jelzésrendszer minden családra nagyon jellemző, sajátságos, egyedi. Annyira, hogy először csak ők értik meg egymást, de ők tökéletesen. Nem lenne jó ezt mesterségesen formalizálni, egységesíteni. A család egészséges identitásához hozzátartozik a saját, nagyon személyes közös nyelv, ami később a szavak megjelenésével sem tűnik el. Legalábbis nagyon remélem.

2010 február 24. Horváth Magdolna

 
Kölöknet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 
2010 március 26.
szdia
Mó, szerintem félreértetted. Itt sokkal inkább a túlféltésről van szó, a túlaggódásról, arról, amikor a szülő egy szép nagy burokkal veszi körbe a gyereket. Akinek erre nem feltétlen lenne csak azért szüksége, mert nehezen fogant meg... Nem az elkényeztetésről.
2010 március 15.
szerintem nem kell túl kényeztetni a gyerekeket és akkor nem lehet semmi gond! ezt tapasztalatból írom!
Kölöknet hozzászólás
aláírás