CsaládÉletszakaszok

Érzéketlen óvodásból agresszív tini?

A Michigan Egyetem kutatói arra figyelmeztetnek, hogy azok az óvodás korúak, akik nem éreznek megbánást azután, ha valami rosszasságot tettek, illetve akiket egyáltalán nem érdekel, hogy a szüleik dühösek-e rájuk, később, tinédzserként, illetve felnőttként nagy valószínűséggel válnak agresszívvá és erőszakossá.

Amint azt a kutatást vezető Rebecca Waller kifejtette, az óvodás korúak körében viszonylag kevés elemzés született eddig e téren, pedig ez a korosztály igen gyors testi és fiziológiai változásokon megy át. A szülők számára ez egy igen nehéz időszak, de éppen ekkor lehetne a leginkább a jó irányba terelni őket és a helyes viselkedés alapjait elsajátíttatni velük.
 

Viselkedési problémák

A tanulmány készítse során a szakemberek három típusát különítették el a hároméves gyerekek viselkedésében jelentkező problémáknak.

  • Az első az ellenkező magatartás, az ilyen gyerekek gyakran dühösek, frusztráltak és nehezen szabályozzák az érzelmeiket.
     
  • A másik a figyelemzavaros-hiperaktív viselkedés, akik ebbe a csoportba tartoznak, azok nehezen tudják a figyelmüket egy adott feladatra összpontosítani.
     
  • A harmadik az érzéketlen, érzelemmentes viselkedés, az ide tartozó gyerekek nem éreznek együtt másokkal és nem éreznek bűntudatot a helytelen viselkedésük.


A fenti viselkedéstípusok már nagyon korán jelentkeznek, és ha valakinél nem történik meg időben a közbeavatkozás, akkor annak később már szinte lehetetlen változtatni a viselkedésén. A különféle típusok más-más típusú kezelést igényelnek, ám ha valaki időben segítséget kap, annál jelentős előrelépéseket lehet elérni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amint a szülő vagy a gyerekkel foglalkozó pedagógus azt érzi, hogy egy gyereknél a fenti problémák közül bármelyik jelentkezik, időben tegye meg a szükséges lépéseket, mert ezzel elkerülhetővé válik, hogy később az illető képtelen legyen beilleszkedni a társadalomba és elsajátítani annak szabályait.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás