CsaládÉletszakaszokKisiskolás

Részletek Benjámin naplójából

Én és az osztálytársaim 2.

Hogy feleltél? Hányas lett a dolgozatod? Milyen lett a bizonyítványod? Megannyi gyakran elhangzó szülői kérdés. De vajon hány anya vagy apa kérdezi meg a gyerekét arról, hogy vannak-e barátai, egyáltalán hogyan érzi magát az osztályában. Pedig ezek azok a kérdések, amelyek a gyerekeket igazán foglalkoztatják. "Részletek Benjámin naplójából" című sorozatunkban fiatalok írnak az élet dolgairól, ahogyan ők látják. A téma ezúttal a kamaszok közötti véd- és dacszövetség.

Közeledett a felvételi...

Nyolcadik osztály. A folyosón már mindenki messziről köszönt nekem. Az osztály újra együtt, sajnos utoljára. Milyen furcsa is, hogy valaha utáltam ezeket az embereket!

:

 

Benjámin naplójának első fejezetét itt olvashatják.

 

Folytattuk a hetedikben megkezdett „projektet”: minél több tanárt kikészíteni. Nem gondolkoztunk, pedig lehet, hogy kellett volna. Elértük a fegyelmi tárgyalás szintjét. Csak a tanárok jóindulatán múlt, hogy nem rúgták ki mindnyájunkat. Vajon megérte kihúzni a gyufát ahelyett, hogy tanultam volna?

A felvételi közeledett, és egyre jobban izgultam, hogy ilyen jegyekkel és ennyi beírással egyáltalán felvesznek-e valahova. Aztán megírtuk a tesztet. Mikor megjött az eredmény, nem tudtam: örüljek-e vagy se. Nekem lett a harmadik legjobb az évfolyamból. A barátaimnak azonban nem állt ilyen jól a szénájuk. Egy gimnáziumba akartunk menni, de én nem éreztem úgy, hogy ez nekem jó lenne. Rossz volt annak az iskolának a híre, ráadásul engem máshova is felvettek volna. Így hát inkább változtattam, és egy kis segítséggel másik intézménybe mentem.

Elérkezett az év vége, borzasztóan fájt, hogy ott kellett hagynom szeretett iskolámat és barátaimat. Annyi szép közös emlék mellett eltörpült az a rövid periódus, mikor ki voltam közösítve.

Új osztály, új társak

Indult az első gimnáziumi év. Kicsit izgultam, és nagyon kíváncsi voltam az új osztályomra. A terembe lépve ugyanazt éreztem, amit egykoron, mikor először iskolát váltottam. Az új emberek csak arcok voltak, nem tudtam róluk semmit, nem jelentettek nekem semmit. Letelepedtem egy szőke hajú fiú mellé, aki rokonszenves volt, és bemutatkoztam neki. Aztán csak ültünk csöndben egymás mellett. Nem volt miről beszélgetnem vele. Mindig is utáltam azt, amikor a témát keresni kell, és nem magától jön. Végül is egészen jól kijöttem az újakkal, de mégis azt vártam, hogy vége legyen az évnyitónak, és mehessek a korábbi társaimhoz.

Az első néhány hónap furcsa volt. Kicsit még vágytam vissza a régi suliba. Összebarátkozni idegenekkel nem volt nehéz feladat, de egy idő után az ember rájön, hogy a kapcsolata legtöbbjükkel még teljesen felszínes. Nincsenek közös emlékek, közös tevékenységek. Aztán egyre jobban megismertem őket, és a régiek emléke fokozatosan elhalványult. Persze mérhetetlenül sajnáltam, hogy nem tudtam mindegyikükkel tartani a kapcsolatot.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.koloknet.hu/files/383_benjamin_cikkbe.jpg”.Itt már sokkal könnyebb volt beilleszkednem, mint az általánosban. Talán azért, mert már tapasztalt voltam, vagy mert egyszerre került mindenki új közegbe. Észrevettem viszont, hogy néhány gyerek sokkal nehezebben találta meg a helyét. Kezdett kialakulni ismét egy rangsor, csak most más szempontok szerint. Aki nem önmagát adta vagy éretlen volt azt nem tisztelték. Szerencsére én nem tartoztam az úgynevezett „lúzerek” közé, de nagyon sajnáltam azokat, akik közéjük számítottak. Sajnos ezzel nem lehetett mit kezdeni. Órákon néha közröhej tárgyává tették magukat, iskolán kívül pedig nem csináltak semmit, így még arra sem volt lehetőségük, hogy javuljon a helyzetük. Én mindenesetre egyre jobban éreztem magam, és számomra ez volt a fő.

Az új osztálytársak fokozatosan átvették a régiek helyét. Hétvégenként közös programokat szerveztünk, és egyre bővült a társaság. Örömmel nyugtáztam, hogy végül a második iskolaváltásom minden különösebb nehézség nélkül, eredményesen zárult.

Másodikban több tantárgy lett és így véget ért a lazsálás. Sok ember megváltozott a nyár folyamán, megszűntek az elkülönülő klikkek. Az éretlenek már nem voltak azok, és senki nem mutatott mást magából, mint amilyen valójában volt. Csodálkoztam, hogy mindez egyetlen nyár alatt megtörtént. Az osztály – az általánoshoz hasonlóan – ismét közös ellenséget kapott, ezúttal az új osztályfőnök személyében. Sajnos a feladat (elűzni) elég nehéznek bizonyult, így még ma is ő áll ezen a poszton. Osztálytársak jöttek és mentek ebben az évben is, de igazi nagy változás nem történt. A „kemény mag” megmaradt.

És indul az új tanév

A harmadik gimnáziumi évem most kezdődött el, remélem, hogy semmilyen probléma nem lesz.

Én azt tapasztaltam, hogy mindenki be tud illeszkedni egy osztályközösségbe, ha valóban akarja, és tesz is érte. Ha kialakulnak az osztályon belül a különböző csoportok, biztos mindenki meg tudja találni a helyét valamelyik hozzá illő társaságban. Egyeseknek ez persze könnyebben megy, másoknak nehezebben. Én minden esetre nagyon kevés olyan embert ismerek, aki idővel nem találta volna fel magát.

2008 szeptember 06. J.B.

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2015 április 18.
Ecsike
Engem is kiközösítenek
Kölöknet hozzászólás
aláírás