CsaládÉletszakaszokKisiskolás

Szükség van-e egyáltalán osztálykirándulásra?

Hajdanában, amikor gimnáziumi osztályfőnökként működtem, az osztálykirándulás a tanév csúcspontját jelentette. Meghatározó voltát jelzik az osztálytalálkozók: a már szülő korba lépett tanítványaim életük legszebb emlékei között tartják számon a közös programokat.

Akkoriban még nem volt szabad szombat, három napot engedélyezett az iskola a tanulmányi kirándulásra. Mi pedig közös megegyezéssel rendszeresen hozzávettük a vasárnapot, és négy napra utaztunk. Nem volt egyetlen „elit osztályom” sem, mindig az ún. általános tagozat volt az enyém (az első létszáma még 40 fő fölött járt), ennek ellenére zökkenőmentesen zajlottak le ezek az országjáró utak.

Igaz, minden esetben megállapodtunk, és egyezségre jutottunk mind a programot, mind a közös szabályokat illetően. Ügyeltem arra, hogy miközben megmaradt a kirándulás tanulmányi jellege, legyen elég szabadidő, szórakoztató együttlét, senki se unatkozzon, és legyen mire emlékezni is. Csak a legszükségesebb időt töltöttük múzeumokban, s ahol csak lehetett, csoportos vetélkedők formájában ismerkedtünk a nevezetességekkel. Kevés szabályt rögzítettünk, de azok betartásához ragaszkodtam.

A gyerekek minden esetben megértették, hogy közös érdek a jó légkör megőrzése. A találkozók időpontjainak pontos betartása például azért lényeges, hogy ne raboljuk egymás idejét, a nyilvános helyeken való megfelelő magatartásra azért van szükség, hogy ne zavarjunk másokat stb. Persze a szokásos éjszakai csínyeket ők is elkövették, hiszen éppen a kötetlenség élménye az, ami különlegessé teszi az együtt töltött napokat, de ezek nem mentek túl a normális kereteken.

Ezért is lep, sőt döbbent meg, hogy az osztálykirándulások jelenleg főleg a középiskolákban egyre ritkábbak, s ha meg is történnek, a tanárok és a diákok nagy része számára inkább kellemetlen, mint kellemes programnak számítanak, és a szülők véleménye is megoszlik.

Különféle vélekedések

A tanulók gyakran nem szeretik a kirándulásokat, mert

  • nem kedvelik az osztályfőnöküket és/vagy a kísérő pedagógust, aki olykor túlságosan merev, ott is korlátokat szab, ahol a gyerekek szerint nem kellene, esetenként akkor is ott ül a nyakukon, amikor ők magukban szeretnének lenni,
  • nem figyel arra, hogy ők mit szeretnének, nem veszi tudomásul, hogy már nem kicsi gyerekek, több önállóságra képesek, és egy részük lényegesen több önállósághoz is szokott,
  • sokallják a kötöttségeket, hiszen kevesebb szabadságuk, mint otthon,
  • túl sok kényelmetlenséggel jár az út,
  • unalmasak és/vagy fárasztók a programok,
  • nem szívesen vannak együtt osztálytársaikkal (vagy azok egy részével), akad, aki (nem is ok nélkül) tart egyik-másik társától, másokat egyszerűen idegesítenek a többiek, és jobb lenne csak a szűk baráti körrel együtt lenni.

A pedagógusok sok esetben tartanak az osztálykirándulásról, mert

  • pontosan tudják, hogy az együtt töltött idő alatt teljes felelősséggel tartoznak a rájuk bízott tanulókért,
  • kemény feladat napokig együtt lenni olyan gyerekekkel, illetve fiatalokkal, akik, ahol csak módjuk van rá, megszegik a szabályokat,
  • úgy tapasztalják, hogy a legkeményebb fenyegetésekkel sem képesek megakadályozni a dohányzást, az alkoholizálást, a szexet és az agressziót,
  • nem bíznak a tanítványaikban, a közös szabályok érvényességében, a felelősség megosztásának lehetőségében,
  • s ráadásul a kapcsolódó feladatokat mint munkaköri kötelességet minden külön díjazás nélkül látják el, nem csoda tehát, hogyha tehetik, egynapos programokkal próbálják kiváltani a tanulmányi kirándulásra kijelölt időszakot.

A szülők

  • jogos elvárása, hogy gyermeküket az osztálykirándulás napjaiban (is) teljes biztonságban tudják, elvárják tehát a pedagógustól, hogy ezt mindenképpen garantálja.

Gyakori panasz, hogy ezek a kirándulások túlságosan megterhelik a családi költségvetést, főleg ha egyidejűleg több testvér kirándulását is finanszírozni kell. (Egy-egy többnapos kirándulás ára általában tízezer forint fölött van, de nem ritkák a húszezret elérő, sőt meghaladó árak sem.)

Egy-egy osztály szülői gárdája többnyire nehezen egyezik meg a feltételekben: van, aki ragaszkodik a teljes kényelemhez, a különleges programokhoz, mások drágának tartják az így kialakult árat. S vannak persze olyanok is, akik képtelenek állni a költségeket. Egyes intézményekben létesülnek olyan szülői alapítványok, akik ilyenkor segítenek, másutt ezek a tanulók egyszerűen kimaradnak a közös programból. (Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon miként hat az érintett gyerekekre ez a történet.)

Persze különbség adódhat abban is, hogy a szülők egyáltalán támogatják, vagy elvetik-e a közös program gondolatát. Akinek saját diákéletéből vannak szép élményei, szívesen veszi, ha hasonlókban az ő gyermekének is része van, ugyanakkor azok, akiknek a gyereke maga is tiltakozik a részvétel ellen, nem szívesen áldoz egy nemszeretem ügyre.

Az együttes élmény fontossága

Nagy bajnak tartom, hogy szemben a rendszerváltás előtti évtizedek alapvető törekvésével: a közösségi együttlét erőltetésével, ma csekély súlya van az együttes élménynek. Annak idején a „kollektíva” gyakran az egyén megtörésének eszköze volt, az egyéni érdekek kötelezően alárendelődtek a közös céloknak. Manapság a ló túlsó oldalán vagyunk, pedagógusok és szülők általában lebecsülik azt a lehetőséget, amit egy osztály közössége a gyerekek szocializációjában jelent. Az osztály pedig az egyetlen olyan kortárscsoport, amely megalakulásától megszűnéséig értő kezekben formálódik, és akár akarjuk, akár nem, erőteljesen befolyásolja az egyes gyerekek személyiségének alakulását.

Kérdezzék csak meg saját iskolás gyereküket, mit gondol az osztályáról, az osztálytársairól, s rá fognak döbbenni, hogy milyen fontos szerepet játszik az életében, milyen nagy mértékben befolyásolja önértékelését, motiválja tevékenységét, alakítja az értékrendjét az a viszonylag hosszú idő, amit az osztályával tölt. Milyen fontos számára, hogy a társai elfogadják, elismerik, szeretik-e, vannak-e a barátai stb.

Az osztály valódi „közösséggé” válását, az egyes tanulók kapcsolatrendszerének minőségét erősen befolyásolják a tanítási órán és iskolán kívül is megélt együttes élmények. Az osztálykirándulás korábban a leghatékonyabb közös élménynek számított, és sajnálatos, hogy ez ma már sok helyen nincsen így.

Nagyon örülnék, ha megcáfolnának!

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás