CsaládÉletszakaszokóvodás

Egyre okosabb, egyre ügyesebb

Az óvodás korúak gondolkodásáról

Az óvodáskorú gyermek világa varázslatos és izgalmas: tele van tündérekkel, csodákkal, no meg a sötétben megbújó boszorkányokkal, szörnyekkel, óriásokkal. A nappalok sok felfedezni, megismerni, megmagyarázni valót rejtenek számára. Már könnyedén jár, jól fut, ügyesen mászik, a beszéd pedig segítségére van, hogy a világ „nem megfogható” részeiről is képet alkosson. Az óvodás a sok ismeretet rendezni igyekszik, magyarázatokat alkot, így önálló elképzelése lesz a világról, annak működéséről. Nem csoda, ha ezek az elképzelések a felnőtt számára olykor különösek: a gyermeki gondolkodás nem mennyiségileg, hanem minőségileg különbözik a felnőttekétől.

Egyre okosabb...

- Szerinted miből van a Nap?
- Fényből.
- Mit gondolsz, hogyan lett fényből a Nap?
- Úgy, hogy a felhők megválasztották fénynek.
(hároméves és tíz hónapos lány)

- Milyen színű az ég?
- Kék.
- Miből van szerinted?
- Téglákból.
- És hogyan keletkezett téglákból?
- Építették.
- Kik építették?
- Szerelőbácsik.
- És hogyan lett kék?
- Hát befestették.
(négyéves és nyolc hónapos fiú)

Az óvodásnak tehát önálló világképe van: állandó, összefüggő, teljes és egységes jelenségmagyarázó rendszerben gondolkodik, ahol az ellentmondások is békésen megférnek egymással. Nincsenek megmagyarázhatatlan dolgok, a konkrét ismeretet az elméletképzéssel helyettesíti. Az ismertet alkalmazza az ismeretlenre, a mindennapos tapasztalást a közvetlenül nem megtapasztalhatóra.

Az óvodás világkép központi magja a mágikus gondolkodás

Az óvodás világa méreteiben és arányaiban emberhez igazított. Középpontjában gyakran maga a gyermek áll, aki oksági összefüggést tételez fel egymástól független dolgok között, s úgy véli, hogy e – valójában nem létező – kapcsolatok felhasználásával irányíthatja a világot. Egy óvodás magyarázatai, következtetései az őt körülvevő világról nagyon sajátosak. Egyrészt közvetlen analógián alapulnak (a gyermek azt hallotta, hogy a kismadár örül, mert magot kapott, ezért legközelebb maggal kínálja a nagymamát), másrészt a gyermek esetleges szempontok szerint vonja le a következtetéseit (az a zöld teherautó biztosan almát szállít, mert tegnap egy másik zöld teherautón alma volt).

      The image

Szükségesek is a magyarázatok, mivel körülötte a természet állandóan változik. A Nap és a Hold hol látható, hol nem (ha nem látható, hol van, mit csinál?). Van, amikor villámlik, de amikor nem, akkor hol a villám? Egyáltalán, hogyan lett a Nap, a Hold és a villám? A három év körüli gyermek kézenfekvő magyarázata a mesterséges előállítás, vagyis az emberek „csinálták” (ezt a magyarázási módot nevezik artificializmusnak).

A nagyobb óvodás gondolkodásában az ember nemcsak a dolgok létrehozójaként szerepel, hanem minta is a tárgyak működésének megértéséhez. A tárgyak, jelenségek mind élő, érző lények, „akiknek” szándékai vannak (ez az animizmus). A gyermek saját érző, gondolkodó lényét vetíti rá a külvilágra, az analógia alapja önmaga: ő él, tehát minden él, ő érez, tehát minden érez, neki szándékai vannak, tehát minden másnak is szándéka van. Ez adja világképe szubjektivitását.

Miért? Miért? Miért? Miért?

A korszakra jellemző állandó „miért?”-ek mögött a gyermeki kíváncsiság mellett az elégedetlenség is meghúzódik, hiszen a felnőttek válasza nem erősíti meg a sajátos gyermeki logika következtetéseit, tovább kell hát feszegetni a témát. Ezért a „miért?” kérdéseket csak szubjektíven, ember- vagy gyerekközpontúan lehet megválaszolni. A gyermek a magyarázandó jelenség okát céljában, valami emberrel összefüggő, emberből fakadó rendeltetésben véli megtalálni. A céllal való meghatározás – a finalizmus – minden oksági viszonyra épülő gondolatmenetben fellelhető: azért van hideg, hogy korcsolyázhassunk, azért van este, hogy alhassunk, azért esik a hó, hogy szánkózhassunk, azért van világos, hogy lássunk.

Egyre ügyesebb...

Az óvodás, amellett, hogy folyamatos erőfeszítést tesz a világ megismerésére,  és – amint láttuk – megmagyarázására, mozgásában is egyre ügyesebb lesz. A négyévesek már váltott lábbal, magabiztosan mennek le a lépcsőn, bátran száguldoznak a háromkerekű motorral, és egyre ügyesebben kapják el a labdát. Kézügyességük fejlődését mutatja, hogy előszeretettel rajzolnak, később színeznek, megtanulnak a vonalakon belül maradni, egyszóval fejlődik a rajzkészségük.

Mire véget ér az óvoda, már megtanulják hajtani a kétkerekű biciklit, tudnak egy lábon ugrálni, nagyon jól taníthatók a sport területén. Egyedül öltöznek, és nyomtatott nagybetűkkel le tudják írni a nevüket.

A mesés, varázslatos – mágikus – világ az óvodáskorral lassan véget ér. Mire iskolás lesz a gyermek, már nem keveri össze a képzelet és a valóság birodalmát, egyre reálisabban látja a világot, készen áll az iskola kínálta új élményekre. Addig azonban szegődjünk gyermekünk útitársául! Beszélgessünk vele, a tudásához képest válaszoljunk a kérdéseire, s mi is kérdezzünk tőle; mert így részesei lehetünk egy régen miénk volt, mára már elfelejtett mágikus világnak.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XTrefl