Család

Nem foglalkozom politikával. Csak néha, akkor is ritkán...

Már többször leírtam: nem foglalkozom politikával. Nem az én asztalom, nem az én dolgom, nincs hozzá se kedvem, se időm, se energiám. Néha viszont óhatatlanul beoson az életembe egy-két téma. Most is ez történt Kövér-Ákos-mémek-Bihari Viki kapcsán, női princípium ügyben.

Egy: Némileg nálam is kiveri a biztosítékot, ha valaki a parlamentből saját személyes döntési jogkörömbe akar beleszólni. És nem csak az enyémbe, hanem egy kalap alá véve az összes nőt – Magyarország több mint fele –, egy olyan kijelentéssel, ami meglehetősen általánosító és “uff”-olós (“azért, mert én az mondtam”-os). Nem azért, mintha az gondolnám, hogy Ő, Onnan beleszólhatna az életem ilyen mélységű döntéseibe, minthogy mi is az én életem értelme, inkább azért nem tetszik, mert nem ismeri el a nők individualitását. Sok nőt ismerek, nagyon nőies, nagyon okos, nagyon erős nőket is. Meg törékenyeket, gyengédeket, lágyakat is. Mind, mind másmilyenek. Mind, mind NŐK. És egy percig sem gondolnám, hogy bármelyikük nőisége függne attól, hogy szült-e gyereket, vagy, hogy ha igen, akkor mennyire tartja ezt élete értelmének. Nem vagyunk egyformák, és senkinek nincs joga ahhoz, hogy egy olyan kijelentéssel, ami bántóan egysíkú megkérdőjelezze bármelyikünk női mivoltát.

Kettő: Azt gondolom, hogy egy magát intelligensnek valló ember, aki ismert médiaszereplő nem mondhat ki egyetemes igazságként személyes véleményt. Nem csak azért, mert pökhendi és nagyképű hatást kelt, hanem azért sem, mert sokaknak minta. Sokan elfogadják és magukévá teszik a véleményét, mert tisztelik, szeretik egyéb eredményei miatt. Szeretem Ákos zenéjét, sok szövegét is kedvelem, de hiába van öt gyermekem és hiába töltöttem itthon velük 15 évet, nem tudok egyetérteni azzal, hogy a női princípium a gyerekszülés lenne. Ennél jóval sokoldalúbbak a nők, sokkal színesebbek (mint ahogy szerintem a férfiak létezésének sem egyetlen oka a vadászat, a harc). Egy nőben több archetípus található meg, ezeknek csak egyike az anyaság – és azt, hogy ez kiben mennyire erős kell, hogy legyen, ne más döntse el egyetlen odavetett mondattal.


Hogy elítélem-e Ákost ezért a mondatáért? Hogy kevésbé fogom-e kedvelni a zenéjét?
Nem. Nem ezen mérem, hogy tehetséges zenész-e.
Hogy emberként mit gondolok róla?
Hibázott. Az én szememben. De nem ítélem el, mert nincs rá jogom. Én is szoktam hibázni.
Hogy önteltnek, pöffeszkedőnek és arrogánsnak tűnik-e?
Igen. De van olyan barátom, aki 45 évesen pont ilyen.

És nem hiszem, hogy ez nem egy álca. Nem hiszem, hogy ez nem egy szerep. És aki a szerep mögött van, ugyanúgy szerethető ember, mint aki azt játssza a világnak, hogy kedves és elbűvölő. Persze: a kedves embereket könnyebb szeretni, és könnyebb a hétköznapokon elviselni, könnyebb velük együtt lenni. De ez Ákos esetében nem az én dolgom – ráadásul még az is lehet, hogy otthon leveszi ezt  az álarcot. Kívánom, hogy így legyen.

Három: Mindezek mellett, szeretem a magyarok humorát, mert borzasztóan jól szórakoztam a kreatív mémeken. Nagyon gyorsan és ötletes reagálták le a legújabb gumikacsa-szerűen elénk dobott  játékot, rágnivalót.

Négy: Kedvelem Bihari Viki írásait. Olyasmit tud, amit kevesen csinálnak jól. Iróniával, öniróniával feledteti az élet szürkeségét és bánatát. Humorral emeli ki a világ sokszínűségét. Amit írt a gyerekszülős sztorival kapcsolatban annak nagy részével egyetértek.
Azt gondolom, hogy ne szóljanak bele abba felülről, hogy mi a dolgom nőként a világban (köszönöm, elég nagylány vagyok, majd én eldöntöm, mit szeretnék), de azzal, hogy én ezt mondom, azzal azt is kizárom, hogy bármiféleképpen más irányítson gyerekvállalás kérdésben. Köszönöm, nem kérek abból sem, hogy arra motiváljanak, hogy szüljek még gyerekeket. Azt sem kell segíteniük, hogy ez könnyebb legyen  – és nem azért, mert túlfizetve érzem magam anyaként a majdnem harmincezer forintos havi “anya fizetéssel”. Hanem azért, mert a saját döntésem, hogy legyen-e gyerekem, vagy ne. Mert a saját életem, a saját sorsom dönti el, hogy lehet-e, és ha igen hány. Elfogadom a nekem járó segítséget, de nem várom el, nem motivál – persze, hogy nekem is könnyebb lenne magasabb GDP-vel, de nem teszem ezeket a kérdéseket pénztől függővé. Függ az anyagi helyzetemtől, hogy milyen kocsim van, és tudok-e jobbat venni, függ az anyagi helyzetemtől, hogy van-e minden gyerekemnek külön szobája… de nem függ az anyagi helyzetemtől, hogy hogyan élem meg az anyaságot, és nem függ az anyagi helyzetemtől, hogy hogyan érzem magam az életben.

Nem akarok nagyobb hatalmat adni a politikusok és egyéb médiaszereplők kezébe, mint ami egyébként is van.

Nem hagyom, hogy tőlük függjenek olyan kérdések, amikre bennem van a válasz.

A nőiségem, az anyaságom, a boldogságom az én dolgom.

UFF.

Forrás

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás