Család

Pál Feri: „A nehézségek mindig akkor jönnek, ha nem tudunk jól együtt lenni.”

Fontos, hogy egy párkapcsolatban megengedjük a másiknak azt, hogy önmaga legyen, fényt árasszon és kiteljesítse személyiségét, egyediségét, különbözőségét. Ösztönösen arra vagyunk kitalálva, hogy együtt legyünk és a nehézségek mindig akkor jönnek, ha nem tudunk jól együtt lenni. Újra és újra át kell élnünk azt, hogy valóban van közünk egymáshoz. Egy kapcsolat derekán a társkapcsolati elégedettség szoros összefüggést mutat a konfliktuskezelés minőségével. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat osztott meg velünk Pál Ferenc atya május 5-én tartott előadásában.

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom népszerű Család és Karrier? c. előadássorozatának meghívott vendége volt Pál Ferenc, vagy ahogyan mindenki ismeri: Pál Feri, aki katolikus papként és mentálhigiénés szakemberként is tevékenykedik. Az EGYÉNI ÉLETCÉLOK – KÖZÖS ÁLMOK – Hogyan csináljuk együtt? címet viselte az előadása, amelyet a Semmelweis Egyetemen tartott a tőle megszokott könnyed, nagy gesztusokkal és humorral operáló stílusban, amolyan „pálferisen”. Szemléltetőeszközként mindössze 3 széket tett le, amelyeket az egész előadás során használt és mindig arra ült le, amelyik az önmegvalósítás aktuális dimenziója volt és abból a szemszögből, abból a megvilágításból szólt a közönséghez.

Pál Feri: „A nehézségek mindig akkor jönnek, ha nem tudunk jól együtt lenni.”

Az önmegvalósítást 3 dimenzióra, területre osztotta fel, amelyek a következők:

  1. ÉN

Rögtön egy megragadó történettel indított. Az óvóbácsi a csoport kedvenc játékát kezdte el és mondta a gyerekeknek, hogy a törpék álljanak a terem egyik végébe, az óriások a másik végébe, a varázslók pedig középre. Mindenki szétszéledt, de egy 5 éves kislány ott állt az óvóbácsi mellett és elkezdte rángatni a nadrágjának a szárát: „Óvóbácsi, a sellők hova álljanak?” Az óvóbácsi nem értette a helyzetet és azt mondta: „Hiszen ebben a játékban nincsenek sellők.” Erre a kislány: „De én az vagyok.” Az óvóbácsi egyből felmérte, hogy itt nagy értékről van szó, kihúzta magát és így felelt: „Igen, akkor a sellők álljanak a tenger hercege mellé.”

Nagyon lényeges hogy ez a kislány vállalta önmagát, a személyiségét, miközben erről sokszor hajlamosak vagyunk felnőttként elfeledkezni. Akkor ragyog a legszebben, a legfényesebben egy személy, ha ízig – vérig önmaga lehet, nem pedig másoknak való megfelelésből fedi el és szorítja háttérbe pont azt, amitől ő egyedi.

Esther Perel pszichológus hosszú éveken át kutatta a hűtlenség témakörét és azt, hogy egy több éves párkapcsolat folyamán mi az, ami annyira vonzó tud lenni egy harmadik félben, hogy sokszor szinte mindent kockára teszünk, illetve mi az, ami a szerelem elején bennünket is annyira vonzóvá tesz.  Ez pedig nem más, mint, ahogy látjuk a társunkat, ahogy csillogóan, ragyogva, eredetien valamilyen tevékenységet végez. Ahogy a szakmáját végzi, ahogy az emberekhez viszonyul, ahogy önfeledten elmerül egy folyamatban. Ez az, ami igazán vonz minket a másikban. Aztán sajnos 5-10-15 év múltán a biztonság jegyében mindent megszüntetünk magunkban, ami „sellőség.” Pál Feri szerint igenis vállaljuk fel, hogy mi sellők vagyunk.

Mert azt a klassz embert, akit megismertünk a másikban, idővel csak magunknak szeretnénk és elvárjuk, hogy ezt az énjét csak nekünk mutassa, a többiek számára pedig legyen szürke kisegér. Az igazán vonzó az, hogy 5-10-15, akárhány év múlva is ugyanúgy látjuk ragyogni a másikat, mint az elején.

Tehát a legfontosabb egy párkapcsolatban az önmegvalósítás területén, hogy megengedjük a másiknak, hogy ÉN legyen.  Megengedjük, hogy úgy viselkedhessen, ahogyan fényt áraszt a személyiségével, az egyediségével, a különbözőségével. Ez azt feltételezi, hogy mindketten érett személyiségek vagyunk és egyikünknek sincs gond az önbecsülésével.

  1. MI

Azt mondják a kutatók, hogy a kapcsolat elején, amikor a „hormonális bumm” zajlik a szervezetünkben, akkor az ÉN határok megnyílnak, átjárhatóvá, képlékennyé válnak és be tudok fogadni egy másik személyt azért, hogy a közös belső világunk ki tudjon alakulni és ennek a következtében nekiláthatunk majd a közös külső világunk megvalósításának is. Amikor ez megtörténik, akkor nagyon otthonosan tudunk lenni abban, hogy: MI.

Amikor egy jó MIben tudok lenni, az az önmegvalósítás semmi mással össze nem téveszthető területe, egyik legfontosabb pillére. Ennek van 4 alpontja, ami evolúciósan alakult ki:

  • együtt lenni

Az együttlétre vagyunk kitalálva, működik bennünk egy neuro-biológiai motivációs rendszer, amit az hajt, hogy szeretünk együtt lenni, hogy megéljük az együttlétet. Ha egy számunkra fontos személyt elveszítünk, akkor ez a neuro-biológiai motivációs rendszer megrendül, megakad, megsebződik. Ilyenkor az az érzés támad bennünk, hogy nincs kedvünk élni. Ez azért van, mert ha elveszítünk egy fontos személyt, akkor az élethez való kapcsolódásunk is valamennyire megrendül, pedig mindenünk megvan, ami az életünk fenntartásához szükséges lenne. Ösztönösen arra vagyunk kitalálva, hogy minőségileg együtt tudjunk lenni, és amikor nem tudunk vagy nem tudunk jól együtt lenni, akkor nem is érezzük igazán rendben magunkat.

Max Clayton, egy új-zélandi pszichodramatista fél évszázadon keresztül kutatta a kapcsolatokat és munkájának legfontosabb eredményeként ezt fogalmazta meg: „Azok a személyek, akiknek 5 tartalmas emberi kapcsolatnál kevesebbje van, elkezdenek rosszul lenni.” Azt is mondta, hogyha 5 alá süllyednek a tartós emberi kapcsolataink, akkor nagyobb mértékben vagyunk veszélytetettek a depresszióban.

Összegzésképpen: arra vagyunk kitalálva, hogy együtt legyünk. A nehézségek pedig mindig akkor merülnek fel, ha nem tudunk jól együtt lenni. A társtámogatásnak a minősége, ami a legfontosabb, nem pusztán a tény, hogy van egy barátom/barátnőm, férjem/feleségem. A lényeg az, hogy hogyan van. Ha van egy jó társtámogatási minőség, akkor jól vagyunk, még akkor is, ha az élet nehéz.

  • együtt érezni

Ez azt jelenti, hogy minden helyzetben egymásra tudunk hangolódni. Fontos, hogy az együttérzésünk lévén átéljük és kifejezzük, érzékeljük egymást, látjuk egymást, felfedezzük egymást, észrevesszük egymást.

Egy fiatal feleség az esküvő után megkérdezte a férjét, hogy: „Figyelj csak, Te mit szeretsz bennem?” A férfinak volt társas intelligenciája, meg érzelmi is, átjárta a melegség és azt válaszolta, hogy: „Édesem, Te olyan gyönyörű vagy és okos, büszke vagyok Rád.” Eltelt 1 hét és a nő újra megkérdezte a férjétől, hogy mit szeret benne. A férfi nem értette a helyzetet és óvatosan jelezte, hogy 1 héttel ezelőtt is ugyanezt kérdezte tőle a felesége, mire ő így felelt: „Hát ezaz, hogy az 1 hete volt, én arra vagyok kíváncsi, hogy most miért szeretsz.” A férfi pedig hamar rájött, hogy ezzel a felesége őt nem macerálja, hanem ez egy különös érték. Az, hogy ő minden héten végiggondolja, hogy mit szeret a másikban, hogy mi tetszik neki, mit értékel benne, az valójában kettejükről szól, a kapcsolatukról szól. Kialakult Náluk egy rítus és 40 éve minden héten megkérdezi a feleség a férjét, hogy miért szereti. Ez pedig kiemelt jelentőségű, ugyanis elevenen tartják az érzéseiket, azt az értéket, hogy MI. A csodálatot, az egymásra való feltekintést folyton kifejezik. Hiszen nekünk is újra és újra át kell élnünk azt, hogy valóban van közünk egymáshoz.

  • együttműködés

Sportpszichológusok hosszan vizsgáltak egy csapatot, ahol volt egy idősebb játékos. A tesztek kimutatták, hogy ő bizony már nem olyan gyors, nem olyan jó a helyzetfelismerő képessége, már a támadással lassabban ér fel, a védekezésből sem tudja úgy kivenni a részét.  Ez a játékos a saját beszámolójában azt mondta, hogy ő tart attól, hogy hamarosan ki fog kerülni a csapatból. Szemmel látható volt mindenki számára, hogy az egyéni képességei már nem voltak olyan sziporkázóak. Az derült ki a kutatásból, hogy ez az idősebb játékos a többiek számára a csapat egyik legfontosabb embere. A többiek harcolnak érte és foggal-körömmel ragaszkodtak, hogy ő bent legyen a csapatban.

Mégpedig azért, mert egy csapatjátékban 2 oka van annak, hogy egy játékos értékes legyen:

  • az egyéni képességek
  • a csapat összetartó képessége

Az idős játékosok nem egyszer sokkal jobban tartják össze a csapatot a tekintélyükkel, a higgadtságukkal, hogy különböző konfliktusokat el tudnak rendezni, hogy köréjük tudnak szerveződni a többiek, hogy a csapaton belül van hangjuk, a csapatért dolgoznak.

Azt mondják a kutatók, hogy a kapcsolat derekán (3-4-5 év után) a társkapcsolati elégedettség szoros összefüggést mutat a konfliktuskezelés minőségével. A kettő úgy függ össze, hogy az agresszió akkor jelenik meg az emberi természetben, amikor az együttműködést nem tudjuk megvalósítani. Amikor az együttműködés valamilyen akadályba ütközik, akkor megjelenik az indulat, az agresszió, a csalódottság.

  • egymás kölcsönös segítése

Működik bennünk egy belső önjutalmazó rendszer is, ami hormonális hátterű, és amikor egymásnak kölcsönösen tudunk segíteni és a javára tenni, amikor észrevesszük egymást, megbecsüljük egymást, akkor termelődik bennünk oxitocin, boldogsághormon. Egészséges ember esetében, ha a másik javára cselekszik, akkor az számára örömet okoz. Ez a belső önjutalmazó rendszer azonban meg tud sérülni és előfordul, hogy a másik javára cselekszem, de az nekem nem okoz örömet. Nagyon fontos ebben a helyzetben, hogy még akkor is megéri a másik javára cselekedni, ha ez nekünk aktuálisan nem okoz örömöt, mert a kapcsolat minőségét javítani fogja.

A párkapcsolatunkban a káosz, a konfliktusok, az elmérgesedő helyzet akkor történik, ha ezt a felsorolt 4 elemet nem tudjuk jól csinálni.

A cikk további folytatását itt olvasható: >>

 

2017 július 24. Vargácz Alexandra

 
 
Címkék: család pál feri

Kölöknet hozzászólás

aláírás