Család

Üzenet az exfeleségnek: attól, hogy te vagy a gyermekeim anyja, nem vagy szent

Ha valaki egy hónappal, vagy akár csak egy héttel ezelőtt azt mondja, hogy levélírásba fogok egy cikk kapcsán, kiröhögöm. Nem olyan fából faragtak engem – tartottam eddig magamról. Aztán kezdett forrni bennem a düh. Aztán amit a volt (illetve még most is az) nejem folyamatosan csinál, mond, az kicsapna egy egész városnyi biztosítékot.

Milyen ember az olyan, aki elhagyja a feleségét és a gyerekeit?

Először is istentelenül szomorú és csalódott. Nem csak a párjában, saját magában is, mert azt gondolta, ez mind csak másokkal eshet meg, vele sosem. Aztán kétségbeesett, hogy mi lesz, ha ezentúl úgy kel fel reggel, hogy nem lesznek vele egy fedél alatt a gyerekei. És be is van szarva, mert nem tudja, hogy a döntésével másokban, elsősorban a gyerekeiben mekkora kárt okoz.

Miért megy mégis el, ha ennyire ráparázott a dologra?

Nem azért, mert talált valaki mást. Az már csak az után jött, hogy a házassága csendben kimúlt, persze, az új párját a felesége minden rokona és barátnője ribancozza és kurvázza, holott semmit nem tehet az egészről, a dolgot férj és feleség együtt cseszték el, a másik mégis vele vitetik el a balhét, azzal a jelszóval, hogy elvette két gyerektől az édesapját.

El lehet venni két gyerektől az édesapját?

Nem lehet elvenni. Mint ahogy le sem lehet nyúlni más férjét, feleségét: ezek mind sok szereplős történetek, és nem is mindig lehet kibogozni időrendben a sztorit. Mindenesetre könnyű rákenni valaki harmadikra minden bűnünket, mert akkor nem kell szembenézni azzal, hogy talán magunk is mekkorát hibáztunk.

Miben hibáztunk?

Fogalmam sincs, hol romlott el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy én a „gyárban” szakadok meg, a feleségem meg otthon a két gyerekkel, és egyre fásultabbak és boldogtalanabbak vagyunk, nemhogy rendes szavunk, de egyetlen szótagunk sincs egymáshoz. Én azt gondoltam, azzal, hogy magamra vállalom a pénzkereső szerepét, hozom azt, amit a családfők generációk óta tesznek, csak épp a munkavégzés módja változik. Azt hittem, majd a feleségem is hozza zsigerből, amit egy nő felvállalhat a közös munkamegosztásból: ellátja a gyerekeket, rendben tartja a lakást, és ez még némi örömöt is okoz neki, mint ahogy nyomokban a munkámban is felfedezek néha valami szívderítőt.

Ehelyett mi lett?

Én tisztességgel teljesítettem a vállalt feladatot, és ha nem is nagy lapáttal, de azért akkorával vittem haza a pénzt, hogy a feleségemnek ne kelljen dolgoznia (teszem hozzá, most sem dolgozik, hogy a nagyobb óvodába került). Szerintem ez a mostani világban nem kevés. Nem könnyű a gyárban sem, főleg egy olyan helyzetben, amikor csak szép szlogen a nagy vállalati kommunikációban a családbarátság meg a dolgozók tisztelete: valójában bazira nem érdekli őket semmi, csak az, hogy minél nagyobbat szakíthassanak rajtad, ráadásul állandóan a hátra kell nézegetned, éppen ki akarja elvágni a torkod. Ez van. Talán panaszkodnom kellett volna, elmondani, mitől szorongok, de minden egyes nap akkora káosz volt otthon, és annyira kivolt a feleségem, hogy az ő baja mellett pitiáner nyafogásnak tűnt az én minden bajom. Hiszen a gyerekeinkről volt szó...

Mitől volt káosz?

Az, hogy kupleráj volt, enyhe kifejezés. Minden szerte-szana, bokáig gázoltam a játékokban meg az egyéb holmikban, még az asztalhoz sem fértem oda, hogy valami hideget megegyek a hűtőből, ha egyáltalán volt, mert főzni sem idő, sem kedv, sem tudás. A gép mos, a gép mosogat, igaz, a porszívót vezetni kell egyelőre, de sajnos arra sincs idő. És akkor azt olvasom, hogy a női munkát is forintosítani kellene, mert nemhogy a háztartás meg a gyerek meg a férj, még szexrabszolgának is tekintik azt a szegény asszonyt...

Hát, a nagy büdös francot!

Ez volt a MEGÁLLAPODÁSUNK, így vállaltuk a gyerekeket. Közösen döntöttünk így, senkit senki nem kényszerített semmire. Csakhogy úgy érzem, az (immáron) ellenérdekelt fél nem akarta vagy nem tudta beletenni a család életébe mindazt, amit vállalt. Szülői minta és segítség nélkül egyszerűen nem tudta megoldani a háztartás és a gyereknevelés adta feladatokat, még minimális szinten sem. De mit tehettem volna? Takarítónőre nem volt pénzünk, s mindkettőnknek idős, vidéki szülei vannak. Álltam volna be a napi robot után még takarítani is? Mert most ez van a levegőben: takaríts, disznó, ha koszos az ól, mossál, disznó, ha nincs tiszta ruhád, azért van kezed... Mi van itt, de tényleg?

Hova tűntek az anyák?

Én lassan nem látok anyát, csak harcos amazont, aki dacosan és sértődötten neveli a gyereket, és éppen annyit tesz a férjéért, hogy az ne dögöljön éhen és ne vesszen bele a mocsokba. Én nem tudom, mit kellene tennem, ha valakinek van ötlete, akkor már ha miattam nem is, de a többiekért ossza meg a közzel. Amikor a gyerek alszik, nem azért nem lehet levegőt sem venni, mert akkor felébred és nem alussza magát ki rendesen, hanem azért, mert akkor felébred, nyűgös lesz és foglalkozni kell vele. Minden etetés egy kész katasztrófa, totál para, hogy mit eszik és mit nem eszik, és azt miért nem, sőt, az egész gyerekügy egy totál para, amit csak azért talált ki valaki, hogy a nőket szívathassa.

Miért nem segítettem?

Próbáltam, de rendre valami degradáló megjegyzés volt a válasz, amelynek nagyjából az volt a tartalma, hogy nem én vagyok velük egész nap, ne okoskodjak... De ha én lennék velük egész nap, akkor ki keresné meg az életünkre valót, ezt mondja meg valaki... Minden este rám tört a bűntudat a liftben, aztán ez a bűntudat egyszer csak átváltott közönybe. Leszarom. De tényleg. Oldja meg, én is megoldom, majd valahogy elleszünk.

Hogy lehet „ellevéssel” leélni egy életet?

Simán. Vannak, akik erre kiválóan alkalmasak, de én nem vagyok olyan. Egyre kedvetlenebbül mentem haza abba a pokolba, amelyben csak a gyerekeim tűntek (néha) angyaloknak, minden más szinte égette a bőrömet. És igen, becsajoztam. Mert tényleg úgy tűnt, hogy otthon a szex felér az erőszaktevéssel, az intimitás érezhetően messze szaladt és a vágy a nulla alá esett.

Miben jobb az új csaj?

Nem hasonlítgatom össze a feleségemmel: én vagyok más ebben a kapcsolatban. Azt vettem észre, hogy elfelejtem ráncolni a homlokom, amikor vele vagyok, és csodálkozva érzem, hogy már órák óta nem rándult össze a gyomrom. Igen, neki nincs gyereke, van ideje velem is törődni, de nála valahogy ezek a dolgok belesimulnak az életbe, nincs görcsös igyekezet, természetes neki, hogy megken egy szendvicset, és belecsúsztatja a táskámba, mint ahogy sok minden más is. Egyszerre lett életem, és hazug csúsztatás, hogy azért, mert már nincs benne két gyerek...

Mit lesz a családdal nélkülem?

Nem tudom. A feleségem nem engedi hozzám a gyerekeket, mert az a feltétele, hogy az a kurva ne legyen ott. Ha felhív, és ezt elég sűrűn teszi, csak gyalázkodik. Felhívta a főnökömet is. A tartalom nem változott. A lakást és a megtakarított pénzt otthagytam, rendes gyerektartást fizetek, mégis úgy beszél velem, mint a szolgájával, ha mégis úgy alakul, hogy rászorul a gyerekekkel kapcsolatban a segítségemre. Pária lettem a saját gyerekeim életében, és sokak szerint megérdemeltem azért, mert leléptem. De szerintem ez nem jogos. A házasság olyan szövetség, amely bizonyos dolgok mentén, közös erővel köttetett meg. Ha ez felbomlik, akkor nehéz benne tartani a feleket, márpedig a miénk még jóval azelőtt megbomlott, hogy az új társam a képbe jött volna.

Lehetett volna valamit tenni?

Párterápia? Mediáció? Nyaralás kettesben? Egyszerűen nem volt igényünk rá, mert annyira hamar átléptük azt a határt, ahonnan már nincs visszaút. Voltam szerető, vőlegény, férj, apa -most egy szemétláda vagyok, akin – jogosan!!! – ott áll bosszút a felesége, ahol csak tud, sőt még azon is túl... Már a kisfiam szájából is az ő szavait hallom, ebből arra következtetek, hogy nem hagyta ki a gyerekeket sem a bosszúhadjáratból. Teheti, hiszen ő a szent, az áldozat, az elárult, a becsapott. Azon már senki nem gondolkodik el, hogy ki árt jobban a gyerekének: az apa, aki eljön, hogy ne legyen az életük pokol, vagy az anya, aki azután, hogy az apa eljött, poklot csinál belőle...

És a válás csak most jön...


Olvasónk levele a Nyílt levél a volt férjem új barátnőjéhez című írásunkhoz érkezett.  A levelet nem teljes terjedelmében, szerkesztve adtuk közzé – természetesen a levélíróval történt egyeztetés után.

2015 március 18. Kölöknet; VJF

 
 
Kölöknet hozzászólások  
(23 hozzászólás) 
2017 július 17.
Roki
Érdekesnek tartom, hogy Ervin esetéhez senki sem szólt hozza! Valahogy egyszerűbb mindenkinekazt a férfit minősíteni, aki meghoz egydöntést "eddig és netovább". Anyának lenni nem egyszerű,mellette legyél feleség, társ, nő és legyen énidő is. Na igen.... mindenkinek arra van ideje, amire szán! Párom elképesztően családcentrikus egyéniség, rengeteget segít a házimunkában, mindketten dolgozunk ugyan. Mégis jut idő mindenre. És igen, én második nő vagyok az életében. Megelégelte, hogy bármennyit segitett nem volt elég. Hogy bármennyit engedett nem volt elég. Megkapta, hogy rossz ember, rossz ferj, rossz szerető, rossz apa. Nos...Váláskor a gyermeke vele maradt... kérdem én, ha rossz apa lenne, így döntött volna a gyerek?
Kamasz.. nem könnyű neki sem. De ő sem kap semmi többet mint érzéketlen agymosott biorobot jelzőkkel illetést. Harmonikus életet élünk és a gyermeket sajátomként szeretem. És elmondhatom lényegesen többet teszek is érte, mint aki megszülte. Merthogy a telefont se sűrűn veszi fel neki, hogy tovább ne is menjek. De a családi jöhet meg az adokedvezmény és társai. Szégyen, hogy a mai nők a feminizmus egy fals képét követve a család és leginkább a gyerek hátrányára élik meg a nőiségüket és ki nem élt vágyaikat. Nem arrol van szó hogy ne tegye! Csak ne így, hogy lelkeket tör össze, életeket tesz tönkre, mert ő, ő és szegény ő. Munka mellett mosok főzök takarítok, kutyázom, macskázom, a gyerek versenyeire megyek hogy támogassam és mindez boldogsággal tölt el, a családom harmóniája nekem a legfontosabb. És a gyermek arcán a visszajelzés, ahogy értékel, ez az igazi dopping!!!! Egy szónak is száz a vége, a mai nők/anyák nem azt képviselik mint az előző generáció. Megfordult a kocka úgy tűnik. Nézzetek tükörbe az önző mártír személyiségetek milyen lelki sérülésekkel indítja útnak a gyerekeiteket!!!!
2016 július 04.
Schimanski
Kedves Mimmike!

"A munka után pedig igenis lehet otthon takarítani ugyanis anya is dolgozott egész nap!"

Ebben egyet értek. Munka után 12 óra távollét után még kitakarítom a konyhát, és gyakran főzök is, mert szeretek főzni. Férfiként ennyit tudok az asztalra tenni, de a tapasztalatom szerint a mai nők nagy részének a mosogatógép bekapcsolása is gondot jelent, én amit tudok kézzel mosogatom.
Találkoztam olyannal is aki még automata kávéfőzővel sem hajlandó egy kávét megfőzni.
Az első házasságom alatt én is kényelmes voltam, de utána csak olyanokkal találkoztam, aki gazdálkodna az én energiámmal.

Egyébként meg az első pont ilyen volt még gyerek nélkül is, mint amit a levélíró ír. A gépeket tudta kezelni, akkoriban jobban mint én, meg tudta jól költeni a pénzt.
2015 augusztus 18.
Mimike
Üdvözlet mindenkinek. Én csak azt tudom javasolni minden apának hogy egy hétre próbálja átvenni staféta botot. Vegyen ki szabadságot és hajrá. Gyerek, mosás, főzés, takarítás. A gyerek éjszaka is az övé. Anya pedig erre a hétre szabadságot kap. Barátnők, fodrász,... Garantálom egy hét alatt fordul a kocka és apa lesz nyúzott és ideges, anya pedig mosolygós és kívánatos. Ezután fogalmazza meg egy apa az elvárásait a feleségével kapcsolatban. A munka után pedig igenis lehet otthon takarítani ugyanis anya is dolgozott egész nap! A gyerek szerepből pedig fel kell nőni. Egy felnőtt embernek nehogy már a felesége kenegesse a szendvicsét. Ez a gyerek szerep, fel kell nőni, egy apa szendvicset ken a gyerekeinek hogy meg tudjanak vacsorázni. A feleségnek pedig nagyon nehéz helyzete van mert nincs ott egy nagymama aki bizony nagyon nagy segítség. Sok házasságot megmentenek azzal hogy anyának segítenek, vagy házi munkával, vagy gyerek felügyelettel. Mert a férfiak képtelenek férfiként viselkedni. Egy barátnőm fogalmazta meg. Megszületett a fiam és mintha két gyerekem született volna hirtelen. A férjem azóta elvárja hogy a reggeli az asztalon legyen... Miért nem tudnak felnőttként viselkedni, férjként, apaként? Ennyire kényelmesek? Anyukák az első perctől adjatok feladatot az apukáknak hogy segítség legyen és hogy időt töltsön a gyerekkel. Azt valaki árulja el nekem ki, és mikor írta le hogy egy nőnek kell mosni, főzni, takarítani, dolgozni és még gyereket nevelni is. Ez barátok közt is 3 műszak non-stop. Melyik férfi dolgozik ennyit? Kevesen. A mosógépről és a mosogatógépről annyit, hogy senki nem fúr már kézi fúróval, vagy fűrészel kézi fűrésszel pedig nagyon ritkán használt eszközök ezek, és ráérne egy férj ezeket is használni az idejéből kitelne;facebook és lövöldözős játék helyett. Akkor a napi melót egy nő miért ne könnyítené.
2015 június 17.
Réka
Kéne hallani a másik felet is, hogy reálisan látjassuk az egészet. Viszont az biztos, hogy két gyerek mellett is lehet bizonyos szintet tartani otthon. Főzni, ha nem is minden nap, de kétnaponta. Tudom, hisz ezt teszem nap mint nap. Néha nehéz, és néha üvöltenék annyira fáradt vagyok és "alig" tettem az nap valamit. Lefáraszt a két gyerek, mert elevenek, rosszcsontok, ráadásul a kicsi fogzik. Mégis minden tőlem telhetőt megteszek, hogy egy bizonyos mértékű rend legyen. És a keményen dolgozó pasim is pihenhessen itthon, kaja várja, stb. Nem mindig ismeri el teljes mértékig a munkám nehézségét, de elfogadja, hogy ennyire telik most tőlem és ennyi. Néha segít abban, hogy magamra is jusson időm. A lányunk születésétől kezdve kellett idő, hogy belerázkódjak. Meg egy kisebb depresszión is túl vagyok, ami elég nagy hullámvölgyet okozott köztünk. Nem sokon múlott, hogy feladja az egészet és máshoz rohanjon, de nem tette. Maradt és kicsit többet tett értem, értünk, a családért, addig amég összeszedtem magam. Nagyon nehéz pár hónap volt. Sok hibával mindkettőnktől. Nem kis hibák! Mégis túl vagyunk rajta. Kettőnk erejéből, mert ez a lényeg. Ketten tenni!
A másik, hogy a fiam másik apától van. Ott tönkrementek a dolgok és én léptem le, persze gyerekkel együtt. Azt írta a férfi, hogy közönnyé vállt a bűntudat. Így történt velem is. Minden nap igyekeztem helytállni újdonsült anya és "házvezetőnőként". Hiszen egyszerre csöppentem mindkét szerepbe, amire azt mondják a nőknek ösztönösen megy. Hát elárulom, hogy nem. Lásd el a gyereket, moss, főzz, takaríts, oszd be a pénzt, mert nem dúskáltunk. Először csinálni nem olyan egyszerű. És mikor egy húzós nap után hazajön az apa és mindenbe beleköt, először megpróbálsz mégjobban helytállni, aztán jön az önvád, bűntudat, aztán, mikor így sem jó semmi, mert mindegy mibe, de beleköt, akkor jön a közöny. A lesz@rom! És ha ugyan azt kapom, ha nem csinálok semmit és ha széthajtom az agyam, akkor miért is strapálnám magam? Inkább fordítottam azt az időt a fiamra. Játszottunk reggeltől estig! És hiába próbáltam megbeszélni lehetetlen volt. Hát egy év próbálkozás és egy év tűrés után leléptem. Azt hiszem én mindent megtettem egy darabig, de feladtam. Befásultam. Két kemény év után. Szóval mindkét felet értem, de nem értek egyet. Mindig mindkettő kell a megoldáshoz. Az elsőnél nem volt együttműködés, vége is lett. A másiknál volt és most minden csodás! :-D
2015 május 31.
Mindenkinek nehéz
Minden kapcsolatban/házasságban vannak mélypontok, de nem az a megoldás, hogy fogjuk magunkat és lelépünk, főleg, hogy ezt inkább csak a férfi tudja megtenni. Időt kell adni magunknak, a párunknak, a kapcsolatunknak, és közben törekedni kell rendbe hozni a dolgokat. Mert életek múlhatnak rajta. A gyerekeken csattan az ostor, olyan sebeket kapnak egy válás során, hogy egész életében a válás következményei kísértik majd, soha nem lesz lelkileg egészséges, és ez rányomja bélyegét nemcsak a párkapcsolataira, de a majdani gyereknevelésre is. Tehát kedves Apukák, akik a könnyebb utat választják, gondolkozzanak el azon, hogy ott hagyva a családot, tönkreteszik a saját gyerekeik, unokáik életét.Ezzel a teherrel milyen ágyba bújni a szendvicses csajjal? Erre csak személyiségzavaros, egoista, önző és gerinctelen emberek képesek.
2015 május 28.
Reni
Nos...azért nem fogok könnyekben kitörni,ha nem gond.Az én férjem hazajött együtt volt velünk este pedig megfürdette a gyerekeket amit mai napig nem ad át ha teheti:)Ez neki kikapcsolódás,nekem segítség.De!!!Nekem ez a pasi ne mo dja,h azért akart menni,mert a gyerekeket nézte.Akkor nem adja fel könnyen...Azt nézte,h szabaduljon és egy kipihent kiscsaj mellett landolt akitől hatalmas dolog ,h megken egy szenyát!Az semmi,h valaki addig amíg ő a libussal édeleg,a gyerekeit gondozza non stop.Szóval van ilyen is olyan is,értem én.De majd ha az új nőnek is csinál pár utódot és az is lestrapált lesz esetleg lusta v fáradt akkor gondolom onnan is tovább áll...Gratulálok neki!Sajnálom a gyerekeiket:(
2015 május 06.
Szolid
Többnyire nők válaszoltak, és ez érthetö bizonyos szempontból.Nő létemre nem értek valamit. Hogy nem lehet egy kicsi mellett ennyire nem ráérni semmire?Én két gyermeket nevelek és mind a kettő volt csecsemő. Voltak nekem is átvirrasztott éjszakáim, de nappal tudtam picit pótolni, amikor a kicsik aludtak.Mosni, főzni is jutott időm. És délután mentünk Apa elé babakocsival.Játszottunk egy kicsit a játszótéren, vagy csak sétáltunk. És együtt voltunk négyen. Nem volt segítségem, egyedül voltam napközben. A férjem a hétvégéken is dolgozott, hogy el tudja tartani a családját.Örültünk minden percnek, amikor együtt voltunk.Volt, hogy úgy főztem, hogy a picit magamra kötöttem, mert jött a foga és nyűgös volt. De a testkontaktust érezve megnyugodott.Így szinte szimbiózisban vele ,mindent meg tudtam csinálni.Igaz ilyenkor szerényebb volt az ebéd, a vacsora, de elkészült. A lakás sem szaladt.Nagyon sok ismerősünk elvált, és el se tudtam ezt képzelni, hogy velünk is előfordulhat ez. Szerencsére nem is váltunk el, fel sem vetődött bennünk.Ha a férfiakból nem csak a pénzük, meg a ...szervük kellene, nemcsak elvárásaink lennének feléjük, hanem mi is önzetlenebbül tudnák adni nekik, sokkal több házasság megmenekülne.Szerintem.
2015 május 04.
Edina
Nagyon sok mindennel egyetertek nőként boldog házasságban 2 gyerekkel sokmindent atveszelve (lett volna kiút üzenem). DEE hát persze, hogy az új csajnak van ideje bajologni meg szendvicset kenni, sőt nyilvan mindent az ég világon megtenni amire igény van, hiszen még nem feleség, nincs biztos pont és igen igen igen nincs gyerek, egyse! Ettől fuggetlenul mondom bizony ez kettőn múlik. Es igen én felesegkent is megkenem a szendvicset, DE voltak napok amikor nem voltam erre képes, és igen a férjemnek se szakad le a keze tőle, hogy hétvégén együtt takarítunk.
2015 március 20.
Barbi
Én igyekeztem 100 % on teljesíteni... minden jól ment ugy ahogy 8 hobapos koromig dolgoztam majf meg született a csodálatos kislányom aki nagyon siros es hasfahos baba volt. Nehez volt minden nap reggel keltem vele bele tettem a babakovsiba es kepes voltam reggel fel 7 tol rgeszen delutan kettoig tolofatni az 8dvaron h tudjon aludni. Perszeeg kaptam h.miért nincs kaja. Gyorsan neki alltam persze a picike sirst keservesen magamra kitve hol a babakocsit lokdovse igyekeztem minél hamarabb meg fozni tenni a dolgom a napok mulasaval egyre faradtabb lettem. Ha ideje volt sem segitett. Nem takarításra gondolok,de z imadott kislányát még csak meg sem fürdette vagy csak egy bofi... mindog az volt az abyjara van szüksége. Volt idő hogy fel ae tudtam oltozni mert az elotte való napi le maradasomat be akartam hozni. Majd el jött a második hónap. Kő kemény depressziós lettem majd meg kaptam... hogy o mar nem tudja mit akar. Egyből sejtettem van valaki más. Tudom ketten tettük tönkre de ezt a fickot sek tudom sajnálni es egyiket sem. En soha nrm gobdoltam mas férfira es a segítségét is kértem a szülés után mert ereztem h nincs rendben velem minden. Hát a nagy segítség az az volt h el ment. 7 honap után visszatért és hanyatt kéne vagnom magam. De egy csavar van az egeszben az új nőnek volt egy 10 éves gyereke. Tehát le valtotta a sajátját. És még nagyon sok mindent tudnék írni, de nem szeretném f3l szaggatni a sebeket...
2015 március 20.
Rita
Nyilván az anya története egy teljesen másik történet (lenne, ha elolvashatnánk), számomra az az igazi kérdés, hogy vajon hol csúszik el egymás mellett két ember, akik valaha nagyon szerették egymást, annyira, hogy közösen családot alapítottak. Hogy lehet az, hogy jönnek a gyerekek és pár éven belül megoldhatatlannak tűnik együtt az élet? Hogy és mikor kezdődik meg a meg nem értés? És miért nem hívják fel erre a figyelmet minden úton és módon: fiatal szülők, baromi nehéz lesz, vigyázzatok, ha ez a néhány probléma előkerül, menjetek szakemberhez/töltsetek sok időt együtt/próbáljatok egymáshoz közelíteni, nehogy elveszítsétek egymást!
2015 március 19.
Ervin
Bakker, velem pont ugyanez történt, csak még a házimunkát (mosás, teregetés, takarítás) is magam csináltam.
Se' kaja, se' szex nem volt, csak b@szogatás dögivel minden nap, hogy milyen kevés vagyok ebben, abban meg amabban, pedig én aztán mindig beleadtam anyait-apait.

Az elmúlt 18 évben mindig mindent megoldottam a feleségemnek és a gyermekeinknek is.
Ráadásul jól kerestem és hazaadtam.
Semmi sem volt jó a részemről.

Dolgoztam, pénzt kerestem, gyereket neveltem, a feleségem és a lányom házikedvencét (kutya + törpenyúl) én rendeztem (különben felfordultak volna), elvégeztem család munka és 3 költözés mellett 3 jó szakmát (egyik diploma). Munkát váltottam sokkal jobbra. A kertet túrtam, közösségi életet éltem, edzésre jártam a kicsivel (be is álltam vén fejjel kickboxolni), koncerten léptünk fel együtt.
A nagyot mindenhová beírattam és elvittem, ami hasznos lesz a jövőben, többször kijuttattam külföldre, vittem tánc, ének, RSG, szinkronúszás fellépések sokaságára. Mindent videóztam, fényképeztem. Feleségemmel tanfolyamokat végeztettem el, lerakattam vele 42 évesen a jogsit. Mindenkit toltam előre, még meg is kerestem minderre az anyagiakat. Most otthagytam ingót, ingatlant, pénzt, ajándékutalványt, kajajegyet, befizettem csomó rezsit, tandíjat, egyebet, eljöttem meztelen seggel a tök bizonytalanra.
Mégis én vagyok a két nő (feleségem, lányom) szemében a rossz és az elégtelen.

Követelések netovábbja ér folyamatosan.
Lelkiismeret-furdalást igyekeznek kelteni bennem mindegyre ezerrel, hogy milyen önző és rossz apa vagyok, meg az a céda, aki elrabolta tőlünk a szeretett férjet és édesapát.

Hát egy frászt!

Másfél éve (2013.), a nászútnak is beillő, az általam flottul megszervezett Európa-körutas tengerparti családi nyaralás első reggelén vigyorogva kaptam meg az arcomba a feleségemtől:
- "Én másba vagyok szerelmes, nem beléd. De azért fogok néha még szexelni veled is..."
Ja, ha eddig szinte semmit, akkor ezek után mennyit?
Ott kellett volna bevágni neki egyet és hazazavarni, nekünk meg lett volna pár szép napunk.

Ehelyett még egy évig (2014. nyár) újabb ezer %-kal tepertem, hogy összetartsam a családot, még jobban kompenzáljam mások hiányosságait is, ám az egyre több és újabb elvárás teljesítése ellenére egyre kisebb lett a respektem a nejemnél és a nagylányomnál.

Volt még nagyon vagy inkább túlontúl sok megalázó és sértő helyzet részemre 2013 nyarától 1 teljes éven át. Ezeket most NEM részletezem.

Aztán tavaly (2014. nyarán) megismertem, valakit, aki egy igazi gyöngyszem.

Ő egy top nő, aki kedves, okos, tüneményes, jó anya és remek háziasszony.
Anyja helyett anyja a gyermekemnek (a kicsinek, mert a nagy az anyjával azonosul, még felénk (felém) sem néz).

Azt hittem, egyedül vagyok a világban a történetemmel.

Én mindig is csúcs férj és csúcs apa akartam lenni, ez nálam alap.
Sajna '97-ben megfogtak egy gyerekkel, ami számomra csöppet sem volt gond még a töménytelen sok nehézség dacára sem a sok év alatt.
Mikor léptem volna 7 év után, mert azért igen csúnya dolgokat kaptam addig, egyszer csak ezt hallottam: - "Nahát, úton van a kistesó!" - szólt az anyai hang az ismerőseinek.

Nem abból a fából faragtak, aki megfutamodik, álltam én a sarat, mégis minél többet tettem le az asztalra, annál inkább a család perifériájára szorultam az elismertség szempontjából.

Vajon milyen motiváltsággal, milyen életcéllal fogantak a gyermekeink?
Helyt állnak-e majd az életben ilyen borzasztó, ráadásul sikertelen indítóprogramokkal? (Azért foganok, hogy anyám megfogja a kiszemelt férfit (akit közben azért utál.))
A kicsi fiú még formálható valamelyest a sok sérülése ellenére, a nagylány viszont teljesen azonosult az anyjával, így esélyesnek látom, hogy ugyanezt a kaptafát vigye tovább.

Nemrég még iszonyatosan sajnáltam a dolgot, hiszen igazán másképp terveztem. Bár NEM terveztem, jöttek a dolgok, én pedig menet közben gigantikusakan fejlődve, folyamatosan röptében igyekeztem megoldani az ölbe kapott kész élethelyzeteket.
Mostanra viszont megviláglott, hogy előbb kellett volna lépni, hiszen pár hét után voltak már több mint gyanús jelek, hogy skizo a csaj (a későbbi feleség).
Apám! Pár hét ismeretség után apró betűkkel 3 db A/4-es oldalt teleírva részletezte rólam "Az ezer dolog, amit utálok benned" című művet.
Sajna 20évesen még hittem a csodában, s abban bíztam, ha én magam változom és én még jobban csinálom a dolgokat, akkor a családi összkép majd jobb lesz.

Hát ez volt a legnagyobb hülyeségem!
Minél többet beleraktam, annál inkább elromlott minden.

A full sztori igazán megérne egy könyvet.
Azért hagyom ki, mert inkább végre építem magamat, semhogy elvesszek a közelmúlt kellemetlen részleteiben.
2015 március 19.
aquano
Barátnőmet szerintem csalja a férje. Egyelőre csak annyit mondtam neki, hogy mi lenne, ha kicsit igényesebb lenne magára, ha adna valamicskét is a kinézetére. Azt mondta, hogy őt igy is szereti a férje, minek. Innentől fogva nem szólok senkinek semmit.
2015 március 19.
Tara
Anyám ezt üzemszerűen csinálta. Mártírként nevelt fel minket, és semmiféle segítséget nem fogadott el, csak mindig szenvedett látványosan. Apám nem lépett le. Egyszerűen belehalt a sok csesztetésbe. Mondjuk, nálunk rend volt. kínos rend...
2015 március 18.
Bullock
Sokmindenben egyetértek az előttem szólókkal és mindkét fél viselkedését meg tudom érteni, helyeselni persze nem. Ami leginkább hiányzik a mai, hasonló helyzetben lévő pároknál az a beszélgetés, és ezen belül is az egymás problémáinsk, igényeinek meghallgatása, megértése valamint az együttmüködés a változtatásra. Ha kell, külső segítséggel. Mi is eljutottunk a mélypontra, az okok mások voltak, de hasonló, belefásult helyzet alakult ki mindkét fèl részéről. De vettük a fáradtságot és rengeteg energiával, kitartàssal most úgy néz ki, helyreraktuk a dolgokat és tiszta lappal újrakezdtük. És igen, kellett hozzá pszichológus, de legfőképpen mi kellettünk hozzá. A sok beszélgetés, a sok éven át tartó bezárkózás utáni teljes őszinteség. Mi azt hiszem, nem az egyszerűbb utat választottuk, hiszen a válás és egy új partnerrel való újrakezdés sok esetben egyszerűbb. De bízom benne, hogy egy boldogabb jövő elé nézünk így együtt, mint ha feladtuk volna.
2015 március 18.
Jó, hogy leléptél. Mindenkinek.
Lemaradt a fele, sajnos, az előző hozzászólásomnak.
Renélem, így is átment az üzenet!
Csak annyit még szeretnék kérni:
Több felelősségvállalás, több empátia és kevesebb bűnbakkeresés!
A nő társ, nem anya-pótlék, úgy nézz rá, te megtennéd-e,amit Tőle vársz!
2015 március 18.
ojudit
ki írta ezt?
2015 március 18.
Jó, hogy leléptél
Kedves Apuka, férj, szerető!
két dolgot hiányolok a levélből:
1. A felelősségvállalást a saját tettekért (nem-tettekért)
2. Az empátiát a a 0-24-ben a gyerekekkel törődő feleséggel

És két dologgal értek egyet:
1. Ketten rontottátok el (levélből mégis a feleség "bűneit" olvasom csak ki.)
2. A kisgyerekkel otthonlét ugyanolyan kimerítő, mint a munkahelyi lét, ha más okokból is (így a férj hazaérkezése után már az otthoni feladatok megosztandók, hisz a háztartás közös,a gyerek is közös)
3. A legrosszabb, amit a feleséged tehet, hogy csalódottságában a gyerekeken áll bosszút, hogy csalódottságát és dühét feléjük is közvetíti, hogy nem engedi a találkozókat Veled.

És több dologgal nem értek egyet
1. Az egykeresős modellekben ugyan valóban elvárható, hogy anyuka otthon van a gyerekkel, apuka dolgozik, amíg apuka haza nem ér, ez a munkamegosztás,mindegyik kemény meló, mindegyik sok örömmel, utána ha együtt vannak otthon, akkor az otthoni munkát is megosztják.(Bár sajnos a férfiak többsége még most a 21.században is, s ugyanúgy munkavállaló feleség mellett is elvárja, hogy az anya vezesse a háztartást és intézze a gyerekek ügyeit, a férj gyakran büszke rá, hogy SEGÍT. Értsd: SEGÍT a saját gyereke és saját háztartása nevelésében. wtf?)
2. Nem a nőnek kell szendvicset dugni a férfi zsebébe, hanem mindkettő megteheti ezt, nem elvárás, nem kötelesség, csak szép gesztus.
3. A nő melletted nem anya-pótlék, hanem társ, hasonló vágyakkal, nyűgökkel, problémákkal.
4. Ha nem engedi a feleség, hogy az új társaddal együtt találkozzatok a gyerekekkel, akkor szervezd úgy hogy nélküle találkozhassatok, amíg az exed el nem végzi a gyászmunkát. A jelenlegi társad, ha igazi társ, megérti bizonyára, hogy a gyerek előjogot élvez. Legyél velük minél többet napközben!
5. Ne a feleséged tettein változtass és siránkozz, hanem a sajátodon a gyerekek érdekében!
6. Az új társaddal - azt írod - te változtál meg, de nem derült ki miben, hiszen annak örülsz, hogy neki van ideje törődni veled. Fontos az ego, de ha ennyire központban van, kár volt gyereket vállalni. Gyerek mellett áthelyeződnek a hangsúlyok. Nem kicsit, nagyon. S nem rossz irányba, csak máshova. Tudni kell megélni.
6. A feleséged ugyanolyan szeretettelen környezetben élt, mint te, kritikát kapott csak valószínűleg és semmi megerősítést: ördögi kör. Ilyen állapotban érthetően nem volt energiája, se motivációja takarítani és vacsorát főzni neked.
7. Könnyebb életre vágytál, nem gyerekesre, van ez így. Kiléptél, rendben van, sokan vannak ezzel így. Több férfi, mint nő, sokkal, de van minden nemből. Kérlek, mondj ennyit, s ne bűnbakot keress!
Több felelősségvállalás és több empátia! A nő nem háztartásbeli, hanem társ.
2015 március 18.
Jó, hogy leléptél. Mindenkinek.
Kedves Apuka, férj, szerető!
két dolgot hiányolok a levélből:
1. A felelősségvállalást a saját tettekért (nem-tettekért)
2. Az empátiát a a 0-24-ben a gyerekekkel törődő feleséggel

És két dologgal értek egyet:
1. Ketten rontottátok el (levélből mégis a feleség "bűneit" olvasom csak ki.)
2. A kisgyerekkel otthonlét ugyanolyan kimerítő, mint a munkahelyi lét, ha más okokból is (így a férj hazaérkezése után már az otthoni feladatok megosztandók, hisz a háztartás közös,a gyerek is közös)
3. A legrosszabb, amit a feleséged tehet, hogy csalódottságában a gyerekeken áll bosszút, hogy csalódottságát és dühét feléjük is közvetíti, hogy nem engedi a találkozókat Veled.

És több dologgal nem értek egyet
1. Az egykeresős modellekben ugyan valóban elvárható, hogy anyuka otthon van a gyerekkel, apuka dolgozik, amíg apuka haza nem ér, ez a munkamegosztás,mindegyik kemény meló, mindegyik sok örömmel, utána ha együtt vannak otthon, akkor az otthoni munkát is megosztják.(Bár sajnos a férfiak többsége még most a 21.században is, s ugyanúgy munkavállaló feleség mellett is elvárja, hogy az anya vezesse a háztartást és intézze a gyerekek ügyeit, a férj gyakran büszke rá, hogy SEGÍT. Értsd: SEGÍT a saját gyereke és saját háztartása nevelésében. wtf?)
2015 március 18.
Nes
Egy szegeny kisfiu dacos sirankozasat hallhattuk, aki bar kihajtott az elsö uton es a kenyelmes eletet valasztotta, de fel van haborodva hogy valaki szidalmazni is meri ezert. Hat vilag ez amiben elünk?! Nyilvan nehezebb lett volna megprobalni megoldani a krizisszituaciot es feldolgozni hogy a kapcsolati energia merlegenek a nyelve epp nem az ö feneke fele billen. A gyerekvallalas bizony vegletekig kimeritö, föleg az elsö idöszakban (ami evekig is tarthat). Mar az elsödleges fizikai tenyezö, az alvashiany, egymagaban eleg lenne ahhoz hogy barmelyik nö hosszu tavon ingerlekeny vagy eppen közömbös legyen. Esetleg mindkettö bizarr fuzioja egyszerre. De erteni kellene, hogy amikor a test ilyen sokkszituacioban van, az agy egyszerüen nem azokkal az aprosagokkal foglalkozik majd, amik addig a hetköznapi apro kedvessegeket kitettek, hanem atall tulelesi modba es minden lehetöseget megragad arra hogy a kimaradt pihenest bepotolja. Ez nem lustasag. Es mig a nö feladja a karrierjet, a baratait, a fontos magara szanhato idöt, az ejjelet es nappalat a baba erkezesekor es ezt csak nagy sokara es sosem olyan intenzitassal fogja visszaszerezni, addig a ferfi ugyanugy dolgozik tovabb az addigi munkahelyen, felnött, erdembeli es jokedvü beszelgetest folytat a kollegaival, uj ingerek erik, igy az ö feladata lenne energiat, temat csempeszni az otthoni beszelgetesekbe. A vilagnak azt a reszet becsepegtetni amit anyuka a babaszobara cserelt. Ezek utan talan hetente parszor a munka vegeztevel segiteni összepakolni vagy egy utba esö etteremböl kerni elvitelre ket adag rantott hust nem olyan nagy aldozat, cserebe egy faradt de halas mosolyert. Persze sokkal kevesebb munkat igenyel egy uj kapcsolatba ugras, es ott is van mosoly. Amig nem jön a baba...
Ettöl függetlenül a gyerek tiltasa es uszitasa nem elfogadhato eszkoz arra hogy beled rugjon az ex.
2015 március 18.
Zoli
A helyzet az, hogy minden kapcsolatban 2 emberen múlik minden jó, és rossz is! És amikor csak az egyik teszi oda magát, a másiknak meg csak elvárásai vannak, akkor már nem lehet tenni semmit!
2015 március 18.
Mária
Az a helyzet hogy nem tudom a mai kismamák mi a túrót képzelnek,hogy otthon vakarják...apu látástól mikulásig dolgozik,eltartja a családot aztán hazamegy és megcsinálja mindazt amire a kedves neje egész nap nem ért rá.Vannak persze kivételek akik erősítik a szabályt de úgy veszem észre egyre kevesebben.Jómagam 61 éves nő vagyok 2 gyerekkel,de kezem-lábam levágtam volna annak idején ha nem lett volna rendben a lakás,nem lett volna ebéd-vacsora mire a párom hazajött a munkából,és még arra is volt időm hogy hobbizzak.Hol élnek ezek a mai nők???Én szégyellem magam helyettük!
2015 március 18.
Nevető Villám
Megértem a csalódottságot és a fájdalmat.
Egy dolgot viszont nem: ebből a fogalmazásból úgy tűnik, hogy feleség nem látta el a feladatait, ebben áll a válás oka, tehát hogy nem főzött, nem mosott, nem takarított. Mélységesen bánt, hogy a férj nem tekintette a feleséget partnernek, nem gondolt az érzelmeire hogy talán neki is jólesne, ha egyszer megkérdezi egy nap, hogy hogy érzed magad, mi történt ma veled stb., ahelyett, hogy szemrehányást kap a mulasztásaiért.
Mindamellett ez nem lett a válás és a belefásulás oka, ebben biztos vagyok. Hanem az, hogy egyik fél sem volt képes egy ponton túl elnézni a másik gyengeségeit, újrakezdeni, tiszta lappal indítani, a másik akaratának meghajolni. És ez nagyon nehéz, teljesen érthető is - de láttam már ellenpéldát.
2015 március 18.
Lina
Ajjaj, és ez még csak a kezdet... Innen már csak rosszabb lesz... Kitartást Férfiak!!! :)
Kölöknet hozzászólás
aláírás