ÉletmódEgészségBetegség

Tények és tévhitek

H1N1: Oltsák vagy ne oltsák?

Mitévők legyünk a H1N1 védőoltással kapcsolatban? Szülői beleegyezéssel 18 éves korig ingyen juthatnak a vakcinához a gyerekek. Oltassuk, vagy ne?

:

A H1N1 vírus terjedésével egyre több iskolában rendelnek el kényszer- szünetet. A Kölöknet az iskolabezárásokról...

Április óta foglalkoztatja az egész világot a H1N1 vírus terjedése. Kezdetben külföldi megbetegedésekről olvashattunk, mára azonban biztossá vált, hogy a járvány Magyarországot is érinti. Hazánkban ez idáig öt halálesetet regisztráltak: három férfi és egy nő után november elején egy 15 éves fiúnál is kimutatták a H1N1 fertőzést, de nem mindegyik esetben egyértelmű, hogy a halált önmagában a vírus okozta volna.

Az első áldozat egy júliusban megbetegedett férfi, aki  feltehetőleg külföldön fertőződött meg. Szeptember 24-én ismét egy fiatalember vesztette életét, mindössze 34 évesen. Ez az eset már csak azért is felkavaró, mert az elhunyt személy egészséges volt, halálát az utólagos vizsgálatok szerint az influenza nagyon ritka szövődménye, a vérző tüdőgyulladás okozta. A harmadik áldozat egy súlyos daganatos betegségben szenvedő 33 éves nő, akinek korábbi orvosi ellátását a rokonok kifogásolják. A vírus első gyermekkorú áldozata több más betegsége miatt a rizikócsoportba tartozott.

Magyarországon az újinfluenza felbukkanása óta 283 esetben igazolták a H1N1 vírus jelenlétét.

Általános tudnivalók az újinfluenzáról

A megbetegedés általában az influenza szokásos jellegzetes tüneteivel jár: magas láz, köhögés, torokfájás, orrdugulás, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság, hidegrázás. A betegség lappangási ideje általában 1-4, maximum 7 nap. Az újinfluenza vírusa mindegyikünket érintheti, hiszen a hagyományos influenzához hasonlóan nemétől, életkorától függetlenül bárki elkaphatja.

:

Sosem tapasztalt mértékű a zavarodottság a H1N1 elleni oltás kérdése körül. Dr. Falus Ferenc, országos tisztifőorvos, akinél talán senki sem rendelkezik nagyobb rálátással a járvány lehetséges mérete- it és a kockázatokat illetően, válaszolt testvéroldalunk, a Babanet kérdéseire.

Az újinfluenza megelőzésének egyetlen hatékony eszköze a védőoltás, ám nap mint nap olvashatunk különböző „rémhírekről”, miszerint a beadott védőoltásoknak súlyos mellékhatásai lehetnek. Ezért a szülők sem merik azonnal beoltatni gyermeküket. Nos, a vakcinának ugyan  lehetnek mellékhatásai (bőrpír, enyhe végtagfájdalom, fejfájás), ám ezek sokkal ritkábban fordulnak elő, mint az influenza megbetegedés következtében kialakuló szövődmények (tüdőgyulladás, légzési nehézségek). Fontos tudni, hogy a betegség szövődményei sokkal súlyosabbak lehetnek, mint az oltás esetleges mellékhatásai. A védőoltás az új influenza megelőzésének leghatékonyabb módszere, ahogyan azt Falus Ferenc országos tisztifőorvos is kifejti (lásd keretes írásunkat).

Az óvodákban, iskolákban gyorsabban terjedhet a vírus!

A vírus zárt körben gyorsabban terjed, így az óvodába, illetve iskolába járó gyermekek a leginkább veszélyeztetettek. A gyermekintézmények a többi zárt közösséghez képest is kiemelten veszélyeztetettek, hiszen a gyerekek kevésbé tartják be a kézhigiénés előírásokat; épp ezért a szülőknek, pedagógusoknak ebben az időszakban erre fokozottan kell(ene) figyelniük. A  gyermekek mellett az egészségügyi intézményekben dolgozók, a krónikus betegségben szenvedők, valamint a várandós kismamák vannak fokozottan kitéve a fertőzés veszélyének.

:

Figyelmeztessük a gyereket, hogy...

Köhögéskor, tüsszentéskor tartson zsebkendőt az arca vagy az orra elé. Ha nincs kéznél zsebkendő, ne a tenyerébe, hanem a könyökhajlatába tüsszentsen.

A felhasznált zsebkendőt lehetőleg azonnal dobja ki a szemétgyűjtőbe.

A szokottnál gyakrabban mosson kezet szappannal, és mindezt legalább 20 másodpercig tegye.

Koszos kézzel ne nyúljon az orrába vagy a szájába.

Kerülje ebben az időszakban a barátokkal való kézfogást, puszilkodást.

Mi pedig figyeljünk arra, hogy...

Lehetőség szerint óvjuk gyermekünket a zsúfolt, zárt terektől (például lift).

Kerüljük a betegekkel való találkozást.

Tisztítsuk rendszeresen a gyakran használt tárgyakat.

Zárt terekben nagyon fontos a folyamatos és alapos szellőztetés.

Az eddigi nemzetközi tapasztalatokat tekintve az újinfluenza vírusa által okozott legtöbb megbetegedést az 5-24 éves korosztályból jelentették. Mindezek tudatában a nevelési, oktatási intézményekbe járó (vagyis óvodás, illetve iskolás) 14 éven aluli gyermekek, és az oktatási intézmények dolgozói, továbbá a kollégiumokban dolgozók részére a magyar állam térítésmentesen biztosítja a vakcinát.  November elején az iskolán keresztül minden szülőhöz eljutattják a gyermek oltásával kapcsolatos nyilatkozatot, és az iskolában megszervezik a gyermekek beoltását. Függetlenül attól, hogy mikor tölti be 14. életévét, ezen az úton minden, legfeljebb 8. osztályos diák ingyenesen juthat hozzá az oltáshoz. De a házi gyermeorvos is beolthatja a gyermeket, 14 éven aluliak számára az oltás ebben az esetben is ingyenes.

18 éves korig ingyenes az oltás!

Az oltás ingyenességét novemberben a 14-18 évesekre is kiterjesztették. Az oltás szervezését a középiskolák végzik; az így hozzáférhető oltás a 18 éven felüli tanulóknak is ingyenes. A 18 év alattiak esetén az oltáshoz a szülő és a diák együttes beleegyezésre van szükség, efölött az életkor fölött a diákok maguk dönthetnek. A háziorvos a 18 év alattiakat oltja ingyenesen, szintén szülői beleegyezéssel.

Mit kell tudni az oltásról?

Az influenzaoltással kapcsolatban óriási tapasztalat áll rendelkezésre, hiszen Magyarországon évente több mint egymillió ember kapja meg a szezonális influenza elleni védőoltást. A pandémiás influenza, vagyis a világjárványnak számító H1N1 elleni vakcina ugyanazzal a technológiával készült, mint a szezonális influenza elleni oltóanyag. A klinikai vizsgálatok eredményei szerint az oltóanyag ártalmatlan (kárt nem okoz), és százalékban nem kifejezhető, de "elég erős" védettséget biztosít – jelentette az ÁNTSZ.

Mivel ez egy új vírus, a szezonális influenza elleni védőoltás nem hatásos a megelőzésre. Az újinfluenza elleni védőoltást valamennyi mértékadó szakmai szervezet ajánlja. Mindkét oltás (a szezonális és a H1N1 elleni, pandémiás) beadható egyszerre, egy időpontban, de fontos, hogy más testtájékba kell beadni. Az oltóanyagot orvosi vényre bárki megveheti a patikákban. A Fluval P vakcina maximalizált ára 1930 Ft, és az oltóanyag beadásáért a háziorvos is legfeljebb ekkora összeget kérhet el. Az ÁNTSZ által meghatározott prioritási listán szereplő csoportok térítésmentesen juthatnak az oltóanyaghoz. Ebbe a kategóriába tartoznak a gyermekek mellett a várandós anyukák, a súlyos betegek, továbbá az egészségügyi vagy ápolást nyújtó intézményekben, valamint az oktatási intézményekben dolgozók.

Szülők és a tisztifőorvos az oltásról

Varga László: Én személy szerint beoltottam magam, és már a gyermekemnek is megrendeltem az ellenszérumot! Mint minden oltásnak természetesen ennek is vannak kockázatai, illetve mellékhatásai, de a betegség maga sokkal nagyobb kockázattal jár. Véleményem szerint, szűklátókörű gondolkodásra vall, aki azért nem oltatja be magát, mert szerinte az immunrendszere mindet legyőz. Úgy gondolom, az oltás a szükséges rossz!

Oszlánszky Krisztina: Három gyermekem van, és már több gyermekorvosnál is voltunk, akik egybehangzóan azt javasolták, hogy ne oltassam be a gyerekeket. A legkisebb fiam még nincs hároméves, az ő esetében először az oltás mellőzését javasolták a különböző médiafórumok, majd rövid idő elteltével a vakcina beadására ösztönöztek. Akkor most mi az igazság?

Falus Ferenc országos tisztifőorvos nem érti az orvosok ellenállását, minden lehető fórumon hangsúlyozva, hogy a jelenlegi vakcina gyártója 16 éve szállít influenza elleni oltóanyagot a magyar lakosságnak, kiváló minőségben. Bár megerősíti, hogy az oltóanyag valóban tartalmaz higanyt, hozzáteszi, hogy ez ártalmatlan, vízben oldódó formában van jelen a szérumban, ami ráadásul idővel ki is ürül a szervezetből.

Tapasztalataink szerint a gyermekorvosokat nem az esetleges mellékhatásoktól való félelem, hanem a médiapánik keltette szülői reakciók, és az esetleges bűnbak szerep bizonytalanítja el. Nagy kérdés, hogy a magyar társadalmat mi győzheti meg arról, hogy az ellenszérum inkább segít, mintsem ront az emberek állapotán?!

Hogyha mégis jelentkezik a betegség...

Természetesen felvetődik a kérdés, mit tegyünk, ha magunkon, esetleg gyermekünkön észleljük a különböző tüneteket. Nagyon fontos, hogy ebben az esetben maradjunk otthon, igyunk sok folyadékot, és lehetőség szerint csillapítsuk a lázunkat (a gyerek lázát). Amennyiben a tünetek súlyosbodnak, feltétlenül vegyük fel a kapcsolatot a házi- vagy gyermekorvosunkkal, hiszen a megfelelő szaktudás rengeteget segíthet.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás