Életmód

Tanulás otthon

Milyen legyen a tanulósarok?

Az iskolakezdés rengeteg változást és kiadást jelent egy család életében. Nemcsak a már sokszor emlegetett taneszközök és iskolatáska miatt, hanem azért is, mert otthonunkban is jelentős változásokat kell végrehajtani. Hiszen a gyerek sokszor nemcsak az iskolában, hanem otthon is tanul.

Ezért különösen fontos, hogy frissen beiskolázott gyermekünknek otthon is legyen egy olyan nyugodt, elmélyedésre alkalmas kuckója, ahol előveheti a tankönyveit, megírhatja a leckét, vagy gyurmázhat, rajzolhat kedvére. Ugyanakkor érdemes újragondolni a gyerek szobájának egészét is, hiszen az óvodáskor végével és az iskoláskorba való lépéssel számíthatunk arra is, hogy gyermekünk ez irányú vágyai, igényei is változni fognak. A falat eddig díszítő macik, báránykák, kisautók, és egyéb figurák napja leáldozik, hogy teret engedjenek valami másnak, kicsit komolyabbnak, ami akár most, akár évek múltán is megfelelhet a gyerek ízlésének.

Kezdjük a falakkal!

Érdemes a falakkal kezdeni: a semlegesebb, egyszínű falfelületek ugyan elsőre rémisztően unalmasnak tűnhetnek, de a kiegészítőkkel, textilekkel számtalan módon megbolondíthatóak. Ha játékosabb falakat szeretnénk a gyerekszobába, fessük színesre csak az egyik falat, esetleg használjunk csíkokat, kisebb-nagyobb pöttyöket az egyszínű falak megtörésére.

Jól gondoljuk meg a színválasztást: nyilván a fehér szín rejti magában a legtöbb lehetőséget, hiszen bármilyen szín, forma, minta könnyedén hozzáilleszthető. Ugyanakkor sok gyerek ragaszkodik a színes falhoz a saját szobájában. De vigyázat, a színek befolyásolják hangulatunkat, így érdemes alaposan meggondolni, saját gyermekünk személyiségéhez melyik szín lenne a legmegfelelőbb. Egy nyughatatlan, impulzív gyerek szobája esetén érdemes kerülni a vörös színt és annak árnyalatait, ám egy inkább befelé élő gyereknek segítséget nyújthat, ha nem a nyugtató hatású, kékes-zöldes színvilágú falak között tölti mindennapjait.

Új bútorokra is szükség lesz!

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „https://www.koloknet.hu/files/368_butor_cikk.jpg”.Ezzel egy időben érdemes körülnézni bútorügyben is. Ha eddig nem tettük volna meg, most már cseréljük le a gyerek ágyát egy olyan darabra, ami akár egyetemista koráig is kiszolgálja. Ez persze lehet egy hosszabbítható darab is, amiben majd csak a szivacsból készült matracot kell a későbbiek során egy komolyabb rugósra cserélni. Szereljünk fel polcokat, hiszen egyre több könyv fog helyet kapni itt is.

Ha két testvér osztozik egy szobán, érdemes mindkettőjüknek kialakítani egy-egy szeparáltabb részt. Ezt kétféleképpen is megtehetjük: vagy az alvórészük kerül egymáshoz közel – így az éjszakák is nyugodtabban telhetnek-, a tanulósarok viszont külön, miközben a játszótér közös, vagy az ágyakat és a tanulósarkokat is jobban elkülönítjük. Persze, ez mindig a szoba adottságaitól és a gyermekek személyiségétől, egymással való kapcsolatától is függ. Az elszeparálást természetesen nemcsak fizikai formában hajthatjuk végre, például egy térelválasztó szekrénnyel, gipszkartonfallal, hanem optikailag is, ha a két térfelet különböző textilekkel, színekkel alakítjuk ki.

Ha kicsi a szoba, érdemes felfelé terjeszkedni, és mobilabb bútorokat választani. Egy gyermek és két testvér esetén is jó megoldás a megemelt ágy, amely alatt kényelmesen elfér a saját íróasztal, szék. De testvéreknél a kétszintes, emeletes ágy beszerzésével is jelentős területet spórolhatunk meg. A bútorok esetében is érdemes olyan darabokat választani, amelyek már nem a gyermeki világot jelenítik meg, hanem akár kamaszkorban is vállalhatók.

A gyerekkel együtt nőhetnek a bútorok

Maga a tanulósarok rendkívül gondos kialakítást igényel, hiszen a gyerek ezt a következő években, sőt, évtizedben rengetegszer fogja használni. Itt is érdemes előre gondolkozni, és olyan asztalt, széket vásárolni, aminek állítható a magassága. Így a gyerek hatévesen és tizenhat évesen is kényelmesen végezheti el a feladatait.

Az íróasztal legalább 1 méter hosszú és hatvan centiméter széles legyen, így biztosan lesz elegendő hely a füzeteknek, könyveknek, lámpának, írószerszámoknak. Érdemes tartós, fából készült darabot választani, de fontos az is, hogy könnyen tisztítható és a későbbiek során esetleg bővíthető is legyen. Választhatunk saját fiókokkal, polcokkal felszerelt darabot, de olyat is, amelyhez külön vásárolható meg a fiókos, görgős kiegészítő szekrényke. A lényeg az, hogy mindenképpen legyen helye a tankönyveknek, füzeteknek akkor is, ha éppen nem használja őket a gyerek. Elhelyezésénél ügyeljünk arra, hogy sok természetes fény érje. Érdemes ablak mellé állítani, de azt vegyük figyelembe, hogy a gyerek figyelmét sokszor elvonhatják a külvilágban folyó érdekes események. A játszótérre néző ablak mellett egyáltalán nem biztos, hogy leköti majd porontyunkat az olvasókönyv.

A tanulósarok talán legfontosabb része a szék. Ahogy nő a gyerek, egyre több időt tölt el majd rajta, így egyáltalán nem mindegy, mennyire kényelmes, mennyire tartja a hátát, mennyire mobil, mennyire sokoldalú. A jó szék tartja a gyerek gerincét, de engedi, hogy egy kicsit hátradőljön benne. A jó szék magassága állítható, így a gyerek lába sosem lóg a levegőben, nem zsibbad, ezáltal még jobban tud figyelni a tanulásra. Jó, ha a szék görgős, hogy könnyebb legyen vele mozogni, és hogy ne karcolja össze a padlót. A karfák akkor tudnak hasznosak lenni, ha gyerekünk szeret a székre kuporodva belemélyedni könyveibe.

Fontosak a kiegészítők!

Minden íróasztalhoz dukál egy jó fényforrás. Ahogy azt már említettük, az asztalt eleve egy ablak közelébe érdemes elhelyezni, de a nap sem süt mindig. A lámpa ezért legyen viszonylag erős, fókuszált fényű, állítható nyakkal. Úgy helyezzük el, hogy a gyerek írásra használt kezével szemközti oldalról világítsa meg az asztalt, így a kicsi keze nem vet árnyékot az éppen használt füzetre, könyvre.

:

Az íróasztalon kapjon helyet még ceruzatartó, iratpapucs is, hogy minden kéznél lehessen, amire csak szükség van. Az asztal közelében érdemes felszerelni néhány polcot is, olyan magasságba, hogy a gyerek kényelmesen elérhesse őket segítség nélkül. Ezeken kaphatnak helyet azok a könyvek, melyek a tanulást segíthetik, például szótárak, lexikonok.

A tanulósarok bútorainak, kiegészítőinek megvásárlásába vonjuk be az újdonsült iskolást is. Próbáljunk meg kompromisszumokat kötni, azaz olyan darabokat venni, amelyek nemcsak a pénztárcánknak megfelelőek, de tetszenek is leendő gazdájának. Mert a gyerek sokkal szívesebben tanul majd otthon, ha közben olyan tárgyak veszik körül, amelyek a szívéhez is közel állnak.

Ne parancsoljuk az íróasztalhoz!

És mi van akkor, ha az iskolás nem szeret asztalnál tanulni? Természetesen ez sem probléma, hiszen mindannyian másképp tanulunk a leghatékonyabban. Ha a gyerek jobb szeret a kanapéra kucorodni, vagy a szőnyegen elterülve magolni, ám tegye. Csak arra figyeljünk, hogy mindehhez megfelelő fényforrás álljon rendelkezésére. Az ágy felett, a kanapé mellett legyen egy olvasólámpa, a szőnyeghez is oda lehet húzni egy hosszabb zsinórú darabot. Az íráshoz azonban fontos asztalhoz ülni, hiszen itt tud a legkényelmesebb pozícióban, megfelelő távolságra a papírtól elhelyezkedni.

A gyerek tanulási szokásaiba ne szóljunk bele mindenáron. Ha lóbálja a lábát, ha zenét hallgat közben, annak nyilván nyomós oka van. A lényeg úgyis a végeredmény.

Kölöknet hozzászólás

aláírás