Életmód

Ötven százalékkal nagyobb adagokat eszünk ma, mint 20 éve

Amikor alaposan megpakoljuk a tányérunkat, egyáltalán nem biztos, hogy éhesek vagyunk: egyszerűen csak a szokás hatalmáról van szó. A mai ember ugyanis lényegesen többet eszik, mint nagyszüleink ettek a maguk idejében. Már 20 évvel ezelőtthöz képest is 50 százalékkal nagyobb adagokat kebelezünk be nap mint nap.

Nem csak az adagjaink nagyobbak, hanem egyúttal több fagyasztott, kész- és gyorsételt is veszünk magunkhoz, ami cseppet sem kedvez a testtömegindexnek. Minél nagyobb az adag, annál inkább kitágul a gyomor, így lassan hízni kezdünk. A Vavistalife.com dietetikus szakembere, Dr. Sally Norton mindenkit arra biztat tehát, hogy fogyasszon kisebb adagokat.

Egy friss kutatás szerint az amerikai gyerekek több kalóriát zsírt és sót fogyasztanak azokon a napokon, amikor pizzát esznek, márpedig 20 százalékuk a hét bármelyik napján ehet pizzát. Nem is csak a pizzával van a baj, mondja Dr. Norton, hanem az állandó nassolással az étkezések között. A csábítás is óriási, hiszen rengeteg gyorsétkezde van, ahol bármikor bekaphatunk valamit. Az Exeter University kutatása szerint komoly gondot jelent, hogy az emberből evolúciósan hiányzik a kontroll a túlevéssel szemben, hiszen a történelem során nagyobb gondot jelentett a táplálékhiány, mint a túl sok táplálék.

Egyemmeg! családi nap

Az április 16-án megrendezésre kerülő családi nap célja a fenntartható étkezésen keresztül a fenntarthatóság fontosságának kommunikálása a szülők, a gyerekek és a közétkeztetők felé, valamint a menzareform megítélésének javítása, népszerűsítése. A több helyszínen egész napos gyerekprogramok várják az érdeklődőket a fenntarthatóság, felelős étkezés, környezetvédelem témaköreiben.

A gyerekprogramokból:
Szezonális uzsonna készítés
Gyerekkonyha
Bábelőadás
Bepillantás a vegán konyhába: kókuszgolyó készítés stb.
Meseórák a zöldségekről
Palántaültetés, veteményes kalandok
Recycling kézműves foglalkozások
Gyerekkoncertek
Vetítés

Programok felnőtteknek:
Kerekasztal beszélgetés közétkeztetőkkel: Mi van a menzareform hátterében?
Gasztroslam
Minden, amit a fenntartható uzsonnakészítésről tudni kell
Plusz: Egyemmeg! sütik, menük, akciók országszerte


A program mindenki számára ingyenes!

 

Az egyik első lépés a változáshoz, hogy kisebb tányérokat használjunk, és azt se pakoljuk púposra minden földi jóval. Valószínű, hogy a kisebb adag is fedezi szükségleteinket, csak éppen megszoktuk, hogy többet együnk, mint amire valóban szükségünk van.

 

Összefogás a gyermekek egészségéért

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO gyermekkori elhízás ellen küzdő bizottságának napokban közzétett jelentése szerint 41 millió öt év alatti gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Az OECD 2014-es egészségügyi felmérése szerint ráadásul a magyarok a legelhízottabbak Európában. A felnőttek 28 százaléka számít túlsúlyosnak, míg 2 és 17 éves kor között már minden ötödik gyerek elhízott vagy túlsúlyos. Az elhízás miatt pedig több olyan betegség is megjelenik már gyermekkorban (szív- és érrendszeri problémák, magas vérnyomás, cukorbetegség), ami erre a korosztályra nem volt korábban jellemző. A gyerekkorban beidegződött rossz példákat pedig felnőttkorban már sokkal nehezebb levetkőzni, így nagy valószínűséggel a túlsúlyos gyermekekből túlsúlyos és beteg felnőttek válnak. Éppen ezért az elhízás és az abból származó civilizációs betegségek megelőzéséért gyermekkorban tehetünk a legtöbbet, különösen az első 1000 nap során. Ezt ismerték fel orvosszakmai szervezetek, és éppen egy évvel ezelőtt ezért alakult meg az Összefogás a gyermekek egészségéért program, amellyel a hazai, gyermekegészségüggyel foglalkozó szakemberek a kisgyermekkori egészséges táplálás mellett teszik le a voksukat.

2016 március 21. Kölöknet, Medipress

 
Címkék: életmód

Kölöknet hozzászólás

aláírás