ÉletmódSzabadidő

Bruno Bettelheim nyomán

A mese által kikövezett út

A gyerekek figyelmét leginkább az olyan történetek kötik le, amelyek felkeltik a kíváncsiságukat és szórakoztatják őket. De ezek csak akkor lesznek rájuk igazán hatással, ha beindítják képzeletüket, fejlesztik intellektusukat, ha utat mutatnak nekik bonyolult érzelmeik között, vagy ha elviselhetőbbé teszik félelmeiket és vágyaikat – vagyis megoldást mutatnak a problémáikra. Az igazán jó mese megmozgatja a gyermek személyiségének minden aspektusát. 

Ha a fenti szempontokat figyelembe vesszük, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a mai gyermekirodalomban még mindig a népmese az, amely betölti ezeket a funkciókat. Persze ezek nem szólnak közvetlenül a mai kor társadalmi problémáiról, hiszen sokkal régebben születtek. Rengeteget mondanak azonban a belső világunkról, lelki működésünkről. Felvetik a gyermek problémáit, és megoldási javaslatokat is kínálnak. Mivel az egyazon életkorban lévő, de különböző kultúrákban élő gyerekek is hasonló belső konfliktusokkal küzdenek, a mesék által nyújtott megoldások sok esetben függetlenek az adott kultúrától.

A sok évszázados hagyományok a meséket addig görgették, finomították, alakították, amíg azok alkalmassá váltak arra, hogy a gyermeki psziché szükségleteit kielégítsék. A pszichoanalitikusok szerint a meséknek fontos mondandója van a tudatos, a tudattalan és a tudatelőttes tartalmak számára. Olyan problémákról beszélnek, melyek a gyermekeket foglalkoztatják, így egyértelműen támogatják a gyerekek én-fejlődését, ugyanakkor a tudatelőttes és tudattalan tartalmak által okozott feszültségeket képesek csökkenteni.

Ahogy a gyermek a mesét hallgatja, és a történet kibontakozik a képzelete előtt, úgy válik a tudat számára elérhetővé. Sőt, az is kiderül számára, milyen vágyait lehetne kielégíteni, melyek azok, amelyek az én szükségletei, de a felettes én szabályainak sem mondanak ellent.

Arról van ugyanis szó, hogy az erkölcsi útmutatónkat a felettes én tartalmazza. Ő szabja meg a gyereknek, hogy mit lehet és mit nem. Amennyiben a gyermek cselekedete a felettes én által közvetített erkölcsi szabályokkal ellentétes, úgy komoly lelkiismeret-furdalást kelthet.  Ezért a mese közvetítésével a gyermek olyan szükségleteket képes kielégíteni, melyek nem ellentétesek az értékrendjével. Ilyen például az, hogy szabad haragudnom anyura és apura, ha megbüntet, és szabad féltékenynek lennem a testvéremre.

Bruno Bettelheim  a pszichoanalízis követője volt, aki a gyermekirodalmat és főképp a népmesék világát tanulmányozva az alábbi megállapításokra jutott.

Bruno Bettelheim (1903-1990)

Bécsben született, ott végezte egyetemi tanulmányait és ott kapta klasszikus, pszichoanalitikus képzését is. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. A chicagói egyetem professzora és egy gyermekotthon vezetője lett, ahol érzelmileg károsult és autisztikus gyermekeket kezeltek. Legismertebb könyve A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. A mesék részletes elemzése során bemutatja, hogy a felnőtt ésszel ijesztőnek és kegyetlennek tűnő mesemotívumok milyen módon vesznek részt a gyermek lelki „anyagcseréjében”, és hogyan segítenek megoldani a valóban ijesztő konfliktusokat, melyek lélektani megértése és feldolgozása nélkül a gyermek nehezen válhat kiegyensúlyozott, ép lelkű felnőtté.

 A fejlődés során minden gyereknek sok-sok pszichológiai problémát kell megoldania. Ilyenek a testvérféltékenység, a függés-függetlenség, az egoizmus vagy az ún. ödipális konfliktus. A mesék számos olyan témát érintenek, melyet  a gyermek magától talán nem fedezett volna fel.

A tudattalan tartalmak jelen vannak a mindennapjainkban – nemcsak a gyermekekében, hanem a felnőttekében is. Mivel nem tudatosak, rejtetten munkálkodnak, és erőteljesen hatnak ránk, akár akarjuk, akár nem. Ezért, ha a tudattalan tartalmak a mesék jótékony következményeként a tudat számára is elérhetőek lesznek, és a képzelet dolgozhat rajtuk, jelentősen csökken annak a veszélye, hogy kárt okoznak.

Téves, ha szülőként arra törekszünk, hogy gyermekünk csak az élet napos oldalát ismerje meg, vagy ha megakadályozzuk abban, hogy szembenézzen a nehézségekkel, hiszen ezzel gátoljuk a fejlődését. A gyerekek pontosan tudják, hogy nem minden ember jó, s hogy ők maguk sem mindig azok. Sokszor kifejezetten szeretnének rosszak lenni. Ha folyton azt sugalljuk nekik, hogy „a jóság mindenek felett”, akkor lelkiismeret-furdalásuk lehet, és előfordulhat, hogy szörnyetegnek látják önmagukat.

A mese azt sugallja a gyermeknek, hogy az életben vannak nehézségek,  amelyeket úgy vagyunk képesek leküzdeni, ha harcolunk ellenük. Ez a küzdelem az emberi élet része, és ha igazán kitartóak leszünk, végül győztesen kerülünk ki, és elnyerjük jutalmunkat. A mese szimbolikus nyelve alkalmas arra, hogy a gyermek szembenézzen azokkal a problémákkal, melyeket hiába próbálunk neki verbálisan elmagyarázni.

A mesék tömören és egyszerűen jelenítik meg az egzisztenciális dilemmákat. A szereplők tipizálása pedig kifejezetten segíti az értelmezést. Ilyenek azok a történetek, melyek az egyik szülő halálával kezdődnek, vagy amikor az öreg király elérkezettnek látja, hogy átadja királyságát valamelyik fiának.

A jó és a rossz, a gonoszság és az erény szintén felfedezhető minden mesében, ahol egy vagy több szereplő testesíti meg azokat. Mindenkinek van jó és rossz oldala – ez a mesék világában sincs másképp. Pontosan ez vezet az erkölcsi dilemmához, amit a történet során meg kell oldani.

Bármilyen meglepő is, a gonosznak is vannak pozitívumai. Ilyen például a sárkány és az óriás mindent elsöprő ereje vagy a boszorkány varázstudománya. A gonosz szereplő végül mindig elnyeri méltó büntetését, de mégsem ez okozza az igazi erkölcsi felemelkedést, hanem az, hogy mindez nem éri meg. A gonosz viselkedése sem a mesében, sem az életben nem kifizetődő.

Gondoljunk csak a lusta lányra, akinek nem kellett dolgoznia, és porig alázhatta testvérét, aki szorgalmával messze kitűnt a családból. De a mese végén, viselkedése „jutalmául ", kincsek helyett kígyót, békát kapott, és hazaérve a szolgálatból végül saját anyja is kitagadta. Hasonlóan, ahogyan az életben is működünk: nem a büntetéstől való félelem tart igazán távol a rossz cselekedetektől. És nem is a jó végső győzelme támogatja igazán az erkölcsi fejlődésünket, hanem a szimpátia: a pozitív hős személyes vonzereje, akivel szinte minden gyermek azonosul. Ez az azonosulási folyamat mélyen beleivódik a gyermek lelkébe, és ezzel együtt elsajátítja az erkölcsi szabályokat is.

A gyerek a jó és a rossz figurák - okos báty és buta öcs, jó apa, gonosz anya, szorgalmas húg, lusta nővér stb. - között az alapján választ, hogy ki kelt benne rokonszenvet. Minél inkább érti a pozitív hős jellemét, minél egyszerűbben fogalmaz a mese, annál könnyebb vele azonosulni, annál inkább szeretne őrá hasonlítani.

Vannak mesék, melyek a jó és a rossz helyett a „leggyengébb is boldogulhat” -témát járják körül. Ilyen a Csizmás Kandúr vagy Az égig érő paszuly. Itt kevésbé fontosak a morális kérdések, sokkal inkább az életben való érvényesülésen van a hangsúly. Az egészséges psziché hisz a győzelemben.

A mese sokszor – a szülőkkel ellentétben – nagyon is komolyan veszi azokat az egzisztenciális félelmeket, szorongásokat, melyekkel a gyerek küzd. Ezeket az érzéseket a gyermek nem képes szavakban kifejezni, inkább közvetett módon utal rájuk: fél a sötétségtől, a haláltól, valamilyen állattól stb. A szülő, ha észre is veszi ezt a szorongást, gyakran lekicsinyli - „Ugyan már, nincs is ott semmi a szobában, nem kell félni!” - ahelyett, hogy komolyan venné, és segítene a feloldásában. A mese mindezt igen valóságosan közelíti meg, és egyúttal megoldásokat is kínál a fejlődő gyermeknek. Olyan megoldásokat, amiket ő a maga szintjén értelmezni tud.

Elengedhetetlen, hogy egy gyermek megismerjen olyan mesehősöket, akik bár egyedül indulnak útjukra, bíznak magukban és az emberekben, követik a helyes utat, azt meg is találják, és elnyerik méltó jutalmukat. A magányos hőst – ahogy a gyermeket is – segítők veszik körül. Ilyenek lehetnek az út széli gyümölcsfa, a kemence, a patak, az állatok. Egy mesehős és egy gyermek sem lesz soha elszigetelt, magányos, mert mindig lesz valaki, aki támogatja őt az útkeresésben.

Néhány klasszikus példa:

2010 november 05. Peer Krisztina

 
Kölöknet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 
2010 november 11.
Usermami
Oma, nálunk vegyes a kép: a gyerek általában nem nagy mesés - bár magának szívesen olvas -, viszont kiskora óta vannak időszakok, amikor rákattan a mesehallgatásra, akkor folyamatosan mesélni kell neki, minél hosszabb, annál jobb alapon.

A történetkitalálás viszont nagyon is jellemző rá. De hogy ez a passzív-aktív változás miszerint mozog benne, arra még nem jöttem rá.
2010 november 10.
Oma
A mai gyerekek nehezen viselik a hosszú meséket, viszont úgy tapasztaltam szívesen találnak ki saját történeteket. A fantáziájuk igencsak mozog, de a passzivitást rosszul tűrik. Tehát az interakció már egész kicsi korban fontos nekik. Ti nem így látjátok?
2010 november 08.
Dóri
Nem biztos, hogy a mai gyerekeknek másra van szükségük. Talán csak mi, felnőttek hisszük így.
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás