ÉletmódSzabadidő

Sport, szakkör, korrepetálás

Különórák kezdőknek és haladóknak

Itt a szeptember, az iskolakezdés. Sok családban felvetődött a kérdés, mit csináljon a gyermek szabadidejében. Sportoljon, zenét, táncot tanuljon, vagy esetleg fejlessze a nyelvtudását?

A legtöbb általános iskolában a gyermek szükségletei szerint részt vehet korrepetáláson, fejlesztő foglalkozáson, vagy éppen tanulmányi versenyekre készítik fel. Szakkörök indulnak, és hetente legalább egyszer valamilyen tömegsport foglalkozásra is mód nyílik. Milyen szempontok szerint válasszuk ki gyermekünk szármára a legmegfelelőbb különórát?

Sport

A 10-16 éves korosztálynak – az iskolai testnevelés órák mellett – sok-sok mozgásra van szüksége.  Ezzel lehet megalapozni a felnőtt évekre a sportolás igényét, amely nemcsak a testi-, de a lelki egészségünket, általános jó kondíciónkat is biztosítja. Ehhez nem kell feltétlenül igazolt versenyzőként, egyesületi keretben sportolnia a gyereknek; a helyi, iskolai focibajnokság, a hétvégi bringázás is bőven megteszi. A rendszeres versenyeztetést sok sportág esetében csak azok a családok tudják vállalni, akik minden egyebet háttérbe szorítva, ennek rendelik alá az egész életüket. Tapasztalataim szerint, minél magasabb évfolyamba kerülnek a gyerekek, annál kevesebben tudják az állandó edzéseket, hétvégi versenyeket és a tanulást összeegyeztetni, és ugyanakkor vállalni az anyagi terheket is. (Elvétve persze léteznek kiváló tanulók, akik kiváló sportolók is egyben...)

Lehet, hogy gyermekünk szinte minden sportágba belekóstol, és egy-két év múlva más után érdeklődik. Karatéval kezdjük, aztán jön az úszás, foci, kosár, stb. Nem kell ilyenkor sem kétségbe esnünk és szemrehányást tennünk neki, amiért nem kitartó, mindenbe belekap, és persze viszi a pénzünket is. Inkább örüljünk, ha kamasz gyerekünk céltalan lötyögés helyett hetente kétszer edzésre jár. Örüljünk annak, hogy mennyi sportágat megismert már...

A kamaszkorba lépve a tanulmányi eredmények gyakran  hirtelen zuhanórepülésbe kezdenek, és általában nem is egy tantárgynál. Ilyenkor a legtöbb szülő megrémül, hogy mi lesz a továbbtanulással, a felvételivel, és ultimátumot nyújt be, miszerint a továbbiakban csak jobb iskolai teljesítmény esetén lehet szó a sportolásról. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez a helyes megoldás... Főképp, ha olyan kamaszról van szó, aki akár óvodás kora óta – mondjuk – karatézott vagy táncolt, esetleg már díjakat is szerzett, tehát a szó legszorosabb értelmében megküzdött a sporteredményeiért. Nagyon gyakran találkoztam ilyen esetekkel, és ezek többségében szülő és gyerek is megszenvedte a váltást. Előfordult az is, hogy a gyerek még jobban megutálta a tanulást, és dacból nem volt hajlandó jobban teljesíteni.

A sport, a mozgás sokkal inkább támogatja, mint hátráltatja a tanulást. Ha gond van a gyerek tanulmányi eredményével, nem célszerű éppen a sport visszafogásával próbálkozni...

Művészetek

A zenetanulás, illetve más művészeti oktatás (balett, tánc, rajz, stb.) is fontos szerepet tölthet be a személyiség fejlődésében, hiszen a gyerekek ezekben a tevékenyégekben nemcsak egy művészeti ággal ismerkednek, de kialakul, fejlődik az érzékük az esztétikum iránt. Nem beszélve arról a pótolhatatlan (s az iskola verbális-logikai világából jórészt hiányzó) érzelmi hatásról, amit a gyerekek a művészeti tevékenység során élnek meg.

Legnépszerűbbek a nyelvórák!

A  nyelvtanulást szinte minden család szükségesnek tartja. Vizsgálati eredmények szerint ez az egyik legkeresettebb különóra. A nyelvtanárok véleménye megoszlik arról, hogy mikor kezdjenek a gyerekek  egy idegen nyelvvel megismerkedni. Az egyik nézet szerint már óvodás kortól lehet, persze játékos formában, ismerkedni valamilyen idegen nyelvvel. Ebben az életkorban alaposabban bevésődnek a szavak, szófordulatok, a  gyerekek nyitottabbak, és többnyire gátlások nélkül hajlandóak megszólalni. Mivel a tanulásnak itt még nincs tétje – nincs értékelés –, nem szorongnak a foglalkozásokon: valóban játéknak fogják fel ezeket. A tanárok másik része viszont feleslegesnek tartja a korai kezdést, mivel a gyermekek szókészlete, aktív szókincse igen csekély, sokan még saját anyanyelvüket sem beszélik tisztán.

Mire végül a felső tagozatban mindenütt kötelezővé válik valamelyik idegen nyelv tanulása, sok diák, az életkori jellemzőkből adódóan,  nem szívesen felel szóban. Esetleg félnek megszólalni, szégyellik a nem tökéletes kiejtésüket... A szülő viszont érzékeli a társadalmi nyomást, amely arra készteti, hogy a tanórák mellett még különórákat is fizessen azért, hogy a későbbiekben  ne okozzon gondot a továbbtanuláshoz vagy a munkához szükséges nyelvvizsga megszerzése. Hogyha pedig a gyermeknek jól megy az idegen nyelv, azért íratják be különórára, hogy minél inkább kiaknázzák ezt a mai világban nagyon is kurrens adottságát.

A szülők többsége szeretné, ha a gyereke valami többletet kapna az iskolai oktatáson túl is, és sokan vélekednek úgy, hogy ezek a különórák már a jövőt alapozzák meg. Aki többet tud, az nagyobb eséllyel indul az élet bármely területén. Ezért sok felnőtt úgy gondolja, hogy a „teher alatt nő a pálma” ókori bölcsessége ma is igaz, és valóban jó alaposan megterhelik gyermeküket. A gyermekpszichológusok szerint azonban a kiskamasznak mozgásra és játékra, a nagykamasznak mozgásra és lustálkodásra is szüksége van, ezért a sok különórát feltétlenül károsnak tartják.

Mikor és kinek sok?

Az az ötödikes leányzó, aki hétfőn és pénteken néptáncra, kedden matekra és szerdán úszni jár, valamint hétvégeken esetleg még fellépése is van, minden bizonnyal túlterheltnek tűnhet. Ha azonban mindezeket könnyedén és szívesen végzi, és mindemellett megfelelő eredményt ér el az iskolában is, nem árt neki a sokféle tevékenység. Van természetesen ellenpélda is. A tizenöt éves kamaszfiúnak kitűnően kell teljesítenie az iskolában, nyolc éve hegedül, emiatt egyébként az imádott kosarazást is abba kellett már hagynia, mivel a meccseken többször sérült  a keze, s heti egy alkalommal angolra, kétszer pedig németre is jár. A hétvége sem  teljesen a pihenésé, mivel ilyenkor úszik – igaz, kikapcsolódásképp, az egész családdal –, valamint egy sakk-körben is tag édesapjával együtt. És ha még egy bőrt le lehetne nyúzni az amúgy is igen nyúzott kisrókáról, akkor az az informatikai korrepetálás lenne...Szerencsére ez már totális időhiány miatt lehetetlen, s meg lehetett győzni a családot, hogy a négyes, azaz a jó érdemjegy ebből a tantárgyból a gyermeknek valóban jó.

A fent említett példákkal azt szerettem volna ismét kiemelni és tudatosítani, hogy  a szülői ambíciók nem mindig egyeznek a gyermek vágyaival, képességeivel. Vagyis alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy a sportoláson, mozgáson, játékon, barátkozáson, szakkörön  kívül kell-e más elfoglaltság is gyermekünknek. Ha úgy érezzük, hogy igen, akkor se felejtsük el, hogy a sikeres és boldog felnőtt élet alapja nem a különórák mennyiségében rejlik. Bár minden szülő szeretné megadni a legtöbbet gyermekének, nem biztos, hogy a különórák kiadásait elbírja a családi kassza. S a legfantasztikusabb különóra sem pótolhatja az anyagiak előteremtésébe belerokkant szülők figyelmét. Ezért tartom szerencsésnek, ha elsősorban az iskolák által kínált lehetőségekből választhatunk; ám ehhez persze megfelelő iskolai kínálat is kell.

2008 szeptember 02. Török Ildikó

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás