Karácsonyi történetek
Megőrizhető-e a varázslat?
A karácsony számomra elsősorban családi ünnep, ahol együtt vagyunk, egymásra figyelünk, egymásnak akarunk örömet szerezni. Ahol tovább élnek több évtizedes hagyományok, és ahol az egymást váltó generációk örökítenek tovább valami nagyon fontosat: az egymáshoz tartozás érzését.
Az én karácsonyaim
Gyermekkorom karácsonyain mindig megtörtént a csoda. Életre keltek a mesék, ki nem mondott vágyak öltöttek testet. A mi családunkban ugyan nem volt vallási üzenete ennek az ünnepnek, a hangulatot mégis varázslatossá, sőt emelkedetté tette az együttlét, a várakozás, a gyerekek (akkoriban a kettőnk) öröme.
Szüleimnek annyira fontos volt ez az ünnep, hogy még a háború kellős közepén is felállították a fát, a hiányzó szaloncukor helyett kockacukrot aggattak rá, s várták, hogy a kétéves kislány majd rácsodálkozik, a csecsemő kisfiú rámosolyog a gyertyák fényére. A gyertyagyújtás azonban elmaradt, megszólaltak a szirénák és a ház lakóival együtt mi is az óvóhelyen töltöttünk jó néhány hetet.
A karácsony a születésnappal együtt olyan alkalom volt, aminek az eljöveteléig számoltuk a napokat, előre kellemes izgalmat éreztünk, a szó legszorosabb értelmében boldogok voltunk. Hallottunk ugyan mi is karácsonyfát meg ajándékokat hozó angyalkákról, és ehhez a meséhez annak ellenére sokáig ragaszkodtunk, hogy olykor előbb megtaláltuk az ajándékokat, és az ünnepi pillanat előtt észrevettük nem csupán a karácsonyfát, hanem az azt díszítő szüleinket is. Maga a rituálé mégis sokáig megőrződött: a felnőttek zárt ajtók mögött fát díszítenek, ajándékokat helyeznek el a gyerekek számára, azután megszólal a csengettyű, a család bevonul, mindenki örül.
Azután fokozatosan áttevődnek a hangsúlyok. Ahogy növekszünk, már mi is segítünk a fa felállításában, díszítésében, ajándékokat válogatunk, és rádöbbenünk arra, hogy adni gyakran jobb, mint kapni.
Gyerekek
A csodavárást az ember kinövi, és a hangulat akkor éled újjá, amikor a saját gyerekünk számára készítjük elő az ünnepet. Legalábbis velem így történt, s szülőként az első években tökéletesen sikerült is visszavarázsolni a gyermekkoromból megismert csodát.
A mi családi karácsonyunk egyikéhez egy tragikus emlék is kapcsolódik. A lányom négy, a fiam kétesztendős volt ekkor. Az édesanyámat súlyos betegsége miatt nem akarták kiengedni a kórházból. Ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen adhassa oda az unokáinak a gondosan kiválasztott ajándékokat: a babaedényeket és a matchbox pályát. Elhozták kocsival, eltitkolta a fájdalmát, és igazán boldog volt, látva unokái örömét. A következő karácsonyt már nem érte meg.
De azután ismét zavartalanul szép karácsonyok következtek. Néhány év múlva serdülő gyermekeink már részt vettek az előkészületekben, s egyre inkább átérezték az ajándékozás örömét. Ők, ugyanúgy, mint annak idején én is, azzal jelezték, hogy elindultak a felnőtté válás útján, hogy a szilveszter a karácsonynál fontosabb eseménnyé vált a számukra.
Unokák
A szép karácsonyok sorában a lányom korai férjhez menetele okozta az újabb törést. Ez önmagában még nem lett volna gond, legalábbis ami a karácsonyokat illeti, hiszen egymás után érkeztek az unokák, tehát megint volt, pontosabban: lett volna kinek a számára visszahozni a karácsonyesték megszokott hangulatát. Igen ám, de az újdonsült férj Jehova tanúja volt, s a rendszerváltás pillanatában eszményt, fogódózót, biztonságot kereső lányom is csatlakozott ehhez a szektához (kisegyházhoz?). S mivel a kezdetekben magáévá tette annak értékrendjét, a karácsonyt és a születésnapot is kiiktatta saját és a családja életéből. Néhány évig számomra fekete napokat jelentett a karácsony, mert hiába volt ott a férjem és a fiam, hiába állítottunk karácsonyfát, és ajándékoztuk meg egymást, a foghíjas családban, és főként gyerekek nélkül az egész nem sokat ért.
Annál nagyobb volt az öröm, amikor a lányom a gyerekeivel együtt kivált a gyülekezetből, és a karácsony számukra is igazi ünneppé vált. S mivel évekig mindez kimaradt az életükből, az élmény nekik még fontosabb, mintha a karácsony mindig is az életük természetes része lett volna.
Most az egész nagy család együtt várja az ünnepi estét. Az évek óta ismétlődő rituálé változatlan: a mennyezetig érő fát az unokák együtt díszítik a nagyapjukkal, felnőttek és gyerekek lázasan csomagolják személyre szóló ajándékaikat, megszólal a csengettyű, a szobába vonulva senki sem nyúl az ajándékához, ehelyett a többieket figyeli. Mindenki azt lesi, hogy ki mit szól ahhoz, amit éppen tőle kapott.
A karácsonyi menü az én gyermekkorom óta változatlan: rántott hús, krumplisaláta, diós és mákos bejgli.
