Hírek

Idén a legjobbak iskoláit is díjazzák

Még egy hétig várják az ajánlásokat az idei Ericsson-díjra. Az elismerés azért jött létre, hogy támogassa a magyarországi, világviszonylatban is kiemelkedő matematikai és természettudományi képzést. Az elmúlt 16 évben számos tehetséges budapesti és vidéki tanár kapta meg a díjat. Idén először a díjazott tanárok iskolája is komoly díjat kaphat.

Az Ericsson Magyarország Kutatás-Fejlesztési Igazgatósága 1999-ben alapított a díjat, amit általános- vagy középiskolákban fizikát, illetve matematikát oktató pedagógusok nyerhetnek el. Idén, a korábbi évektől eltérően nem csak a tanári munkát jutalmazzák, hanem az egyik díjazott iskolájának a hazai vállalat támogatást nyújt az informatikai eszközök beszerzésére.

Az Ericsson Magyarország 2016-ban 8 kiváló pedagógust jutalmaz összesen 2 millió forinttal

Az Ericsson-díjakat 2016-ban két kategóriában ítélik oda. Az „Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért" elismerést azok a matematikát vagy fizikát tanító pedagógusok kaphatják meg, akik kiemelkedő erőfeszítést tesznek a tantárgyuk iránti érdeklődés felkeltéséért és megszerettetéséért. Az "Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért’" díj győzteseinek tanítványai a legjelentősebb hazai vagy nemzetközi egyéni versenyen elnyerték az első öt helyezés egyikét 2010/2011-es tanévtől kezdődően.

Egy álom megvalósul

2016-ban emellett a hazai vállalat első alkalommal bemutatja az „Egy álom megvalósul” meghívásos pályázatát is, amely során az Ericsson-díjazott tanárok iskolái kísérleti, informatikai eszközök beszerzésére nyerhetnek 500 000 és 1 millió forint közötti összeget. A pályázóknak be kell mutatniuk, milyen programot terveznek a következő tanévben az általuk szükségesnek tartott eszközökkel és ez a tevékenység hogyan járul hozzá az iskolában a matematika és a természettudományok népszerűsítéséhez, oktatásához, tehetséggondozáshoz. A pályázatokat a MATFUND Alapítvány kuratóriuma és az Ericsson Magyarország Kutatás-Fejlesztési Igazgatósága közösen bírálja el a pályázati útmutatóban leírt szempontok alapján.

Részletes információ a pályázat benyújtásáról itt!

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás