Hírek

Mai napon indul útjára az Ország Játéka verseny

Negyedik éve kerül megrendezésre az Ország Játéka című verseny, amely rövid idő alatt a hazai játékpiac rangos szakmai vetélkedője lett. 

A játékokra népszerű tagokból álló szakmai zsűri véleménye mellett a közönság szavazataira is számít a Játéknet. A cég három évvel ezelőtt saját kezdeményezésként hirdette meg a játékokat minősító versenyt, amely rövid idő alatt túlnőtt az internetes játékpiac vezető vállalatán. Ma már reálisnak látszik a cél, hogy    az Ország Játéka díja szakma és a vásárlóközönség számára egyaránt elfogadott, nívós minősítést képviseljen.

A verseny zárásakor megrendezett díjátadó gála pedig egy rangos, valódi élményt nyújtó közönségtalálkozóvá vált, ahol szintén több ezer fős tömeg fordult meg. A szombat délutáni színes családi programként beharangozott kalács/kakaó partival, bűvésszel, arcfestő bohóccal is hangulatosabbá tett rendezvényen az érdeklődők személyesen is kipróbálhatták a versenybe nevezett játékokat, a részt vevő családok, gyerekek nagy örömére. 

A zsűri tagjai:

  • Csordás Ágnes
  • Görög Zita
  • Jánossy Gábor
  • Kulcsár Hajnal 
  • Pierrot
  • Tarján Takács Katalin
  • Veszelszkyné Huszárik Ildikó
  • Vály-Nagy Erika 

Kategóriák:

A versenyben a játékgyártók maximum 5-5termékkel indulhatnak,melyeket 7 kategóriában lehetnevezni (értelemszerűen egy kategóriába csak egy termék nevezhető),amelyek a következők:
    
• Társasjáték    
• Interaktívjáték(jellemzőenelektromos/digitálisjáték,amikézzelfogható,tehátnem    applikáció)    
• Bébijáték
• Építőjáték    
• Készségfejlesztő    
• Egyéb fiú    
• Egyéb lány    
    
A szavazás menete:
A játékokra mind a zsűri tagjainak, mind a közönségnek is az orszagjateka.hu weboldalon van lehetősége mai naptól november 15-ig. 

Jótékonysági célok:
Természetesen a verseny jótékonysági célokat is szolgál, amelyek teljesüléséhez szintén a közönség aktivitására van szükség. 
A benevezett játékokból ajándékcsomagokat készít a Játéknet, és az első három legtöbb ajánlást begyűjtő óvoda kapja meg.     

A zsűri által érdékelt szempontok, melyek a későbbiekben a közönség számára is támpontot nyújtanak a karácsonyi ajándékvásárlás alkalmával: 

  • Készségfejlesztési képesség mértéke? (cselekvési, gondolkodásbeli képességek terén)
  • Hozzájárul-e a játék a gyerek mentális, érzelmi világának elmélyítéséhez?
  • Mennyire fejleszti a játék a gyerek szociális kapcsolatait, mennyire alkalmas „együtt játszásra”?
  • A játék kidolgozásának minősége? (szín, forma, anyagminőség, tartósság értékelése)
  • Mennyire tekinthető innovatívnak az adott játék?
  • Mennyire tekinthető kreatívnak az adott játék?
  • Mennyire jelent örömforrást a játék a gyerek számára?
  • A pontozó szubjektív értékelése

2016 október 24.

 
Címkék: hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás