Iskola

“Gyermekeinkben a JÖVŐ” – Konferencia és szakmai nap a ma gyermekeinek holnapjáról

November 20-án, a Gyermekek Jogainak Világnapján, az Európai Gyermekek Szövetsége Egyesület szervezésében tartják a Gyermekeinkben a JÖVŐ konferenciát, ahol a jövő generáció biztonságáról, jogairól, perspektívájáról és fejlődéséről esik szó. A rendezvényen többek között Pál Ferenc, mentálhigiénés előadó, Herczog Mária gyermekvédelmi szakember és Gyurkó Szilvi, gyermekjogász előadására is sor kerül.  A rendezvény szakmai partnere a Felelős Szülők Iskolája, a család szekció előadásait Tibenszky Moni Lisa alapító, ügyvezető moderálja,míg az oktatási szekcióban,a Felelős Szülők Iskolájának szakértője, Balatoni József, Jocó bácsi tanárként vesz részt. Támogató partnerként a Da Vinci Learning, az élményalapú ismeretterjesztés egyedülálló televíziós szolgáltatója is aktívan részt vesz a nagyszabású találkozón.

A Gyermekeinkben a JÖVŐ szakmai konferencián a gyermekek jövőjének fontossága kiemelkedően fontos szempont. Ma, amikor az alapvető emberi jogok ismerete hiányos, és napi szinten tapasztalunk a saját életünkben is jogtiprásokat, akkor elsődleges feladat, hogy a jövő generációjával megismertessük ezen jogokat.

A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja” – írja Juhász Gyula, és soraival a felelősségünkre hívja fel a figyelmet:nekünk, felnőtteknek küldetésünk, hogy segítsük gyermekeink fejlődését, és megteremtsük testi-lelki biztonságukat.

A Gyermekeinkben a JÖVŐ konferencia célja többek között felhívni a figyelmet gyermeki jogok fontosságára, segíteni a gyermekeket jogaik gyakorlásában, e jogok kapcsán megteremteni egy újabb szakmai egyeztetési lehetőséget, illetve fokozni a gyermekekkel foglalkozó szakemberek közös és hatékony kommunikációját. Így a konferencia szervezői és résztvevői reményeik szerint a jövő generációinak fejlődéséhez, a viselkedési normák kialakításához, a testi és lelki biztonság megteremtéséhez, a jogokat ismerő és betartó, de szabadon gondolkodó és véleményét kinyilatkoztató gyermekek fejlesztéséhez járulnak hozzá.

A konferenciára elsősorban a gyermekekkel foglalkozó szakembereket várják: óvónők, pedagógusok, védőnők, orvosok, egyéb egészségügyi és mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, gyermekjóléti intézményekben dolgozó és gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek, edzők részvételére számítanak. Természetesen szülők is ellátogathatnak az eseményre.

A szakmai napon számos neves pszichológiai, nevelés-oktatási, gyermekjóléti és egészségügyi szakember, illetve döntéshozó is előadást tart. Négy szekcióban kerül sor panelbeszélgetésekre: oktatás, egészségügy/gyermekbántalmazás, család, az internet világa. A család szekció vezetője Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője lesz. Ugyanő pozícióját tekintve a Da Vinci Learning csatorna magyarországi nagykövete is, így személyében, valamint az eseményt médiumként támogató szakmai partnerként a népszerű edukációs és szórakoztató csatorna is együttműködik a jövő formálásában.

Minden szekcióban delegál a Független Diákparlament, a Terte Diákszervezet és a Nemzeti Ifjúsági Tanács is egy-egy tagot, így az érintettek is aktív résztvevői lesznek az együtt gondolkodásnak.

A konferencia részletes programja, az előadók és témakörök felsorolása itt érhető el. A rendezvény Facebook-eseménye itt található.

IDŐPONT: 2017. november 20., 9.00-17.00

HELYSZÍN: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Közigazgatási Kar

Vezető- és Továbbképzési Központ

1118 Budapest, Kelenhegyi út 28.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás