Iskola

Ne a nyaralásból essünk be az iskolapadba, hozzuk korábbra a lefekvés idejét! Tanácsok szülőknek

Szakemberek azt ajánlják, hogy már az utolsó héten, de legkésőbb néhány nappal az iskolakezdés előtt kezdjük el a ráhangolódást az új tanévre.

Nem könnyű egy gyereknek sem az átállnia a hosszú, kötetlen, élmény dús nyári szünet után a más napirendet és szabályokat igénylő iskolakezdésre. Míg a nyári szünet a feltöltődésről, az élményszerzésről, a gondtalan pihenésről szólt, az iskolában azonban már igazodni kell pedagógusokhoz, osztálytársakhoz, az iskola szabályaihoz, korábban kell felkelni, a túl sok tananyagról és követelményekről nem is beszélve. Mindezek érzelmileg megterhelik a gyerekeket, főképpen, ha valamiért nem szeretnek iskolába járni, vagy valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek. Szülőként az a feladatunk, hogy gyerekeinknek segítsünk felkészülni az életmódváltásra.

Tanszerek vásárlása, gyerekszoba rendszerezése

Szülőként is érezzük, hogy nem jó, ha a gyerek a nyaralásból esik be az iskolapadba, és szakértők is figyelmeztetnek, hogy ilyenkor éppen az a fokozatos ráhangolódási folyamat nem tud végbe menni, amire a gyereknek a nyugodt lelki áthangolódáshoz szüksége lenne.
Ha a hosszú nyári szünidő nem volt elegendő arra, hogy kiszortírozzuk a tankönyveket vagy új tanszereket vásároljunk, akkor remek alkalom a nyári szünet utolsó két hetében a gyerekszoba rendszerezésével, az új tanszerek, új tornacipő, szükséges felszerelések beszerzésével foglalatoskodni, ami már önmagában egyfajta ráhangolódás az iskolára.

Időbeni lefekvés

A nyár folyamán általában kitolódik a lefekvés ideje, érdemes fokozatosan visszaállni arra az alvási rendre, ami a tanév közben is jellemző lesz. A gyerekek általában nehezen szoknak vissza a korai keléshez. Attól függően, hogy hány óra lett a nyár végére az időbeli eltolódás, el lehet kezdeni 7-10 nappal korábban visszaállítani a régi lefekvési rendet úgy, hogy például minden nap 15-20-30 perccel korábban küldjük ágyba a gyereket, hogy a bioritmusa harmonikusan át tudjon állni az űj napirendhez. Kerüljük azt, hogy a gyerek az utolsó szüneti napokon még este tizenegy órakor is tablettjét nyomkodhatja, mert ha majd csak az első iskola napon próbáljuk meg őt hajnalban keltegetni, csak a gyerek jár rosszul. Számos kutatás bizonyította már, hogy a késői lefekvés és a minőségi alvás hiánya többek között kihat a tanulmányi teljesítményekre, teljesítő képességekre is, más szempontból közelítve: az elegendő alvás hozzájárul a megfelelő memória működéséhez és a komplex problémák megoldásához, amire a gyerekünknek a tanulás során szüksége van.

Beszélgetés az iskoláról

Ahogy az első tanítási nap osztályfőnöki órái is a visszaszokásról szólnak, úgy nekünk családban is érdemes beszélgetnünk az iskoláról. Az osztályfőnök a gyerekeket a nyári élményeikről, az új barátaikról, a kirándulásaikról kérdezgeti, nekünk szülőknek az iskolakezdésről érdemes szót váltanunk a nyár utolsó napjaiban - nem hosszan, nem túlozva és nem riogatva a gyerekeket. Elegendő, ha pár barátságos kérdéssel a vacsora vagy a reggeliző asztalnál egy kicsit ráirányítjuk a figyelmet az előttünk álló tanévre, az esetleges újdonságokra, kihívásokra.

Szülői támasz

Egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatban a gyerek érzi és tudja, hogy bármikor, bármilyen problémájával a szülőjéhez fordulhat. Ez úgy alakul ki, ha a gyereknek van mintája arra, hogy a család a nap egy pontján átbeszéli a fontosabb történéseket - ilyenkor a gyerek hallja a szülők beszélgetését, a problémákra adott válaszaikat. Az a gyerek, akivel sokat beszélgetnek otthon, neki nagyobb valószínűséggel alakulnak ki jobb problémamegoldási képességei. Fontos, hogy a szülő mindig hangsúlyozza, bármit is tesz a gyerek, bárhogyan tanul, otthon szerető, biztonságos közeg várja. A gyermek ne érezze azt sem, hogy teljesíthetetlen, a képességeitől túlzottan elrugaszkodó, elvárásokat támaszt felé a szülő az új tanévben.

Tanulási nehézséggel küzdő gyerekek

Tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében különösen fontos más előnyöket is hangsúlyozni az iskolába járás kapcsán, például, hogy az iskolában milyen jó kirándulásokon vagy osztályprogramokon vehet részt év közben, találkozik a régi barátaival, újakat szerezhet, érdekes szakkörökre iratkozhat be, megmutathatja az osztálytársaknak az új könyveit, találmányait.

Tanulási nehézség kapcsán azonban nem csak a gyereket kell támogatni, hanem a pedagógusok figyelmét újból ráirányítani arra, hogy milyen nehézségekkel küzd a gyerek, és mivel lehet őt segíteni, beszélni nekik arról, hogy milyen előnyös változásokon ment keresztül a gyerek a nyáron, és mennyit ügyesedett. Egy jó pedagógus nem veszi zokon, ha összeírunk egy feljegyzést a gyerekünkről, hogy általában milyen jellemző problémái szoktak a gyereknek előfordulni, és a család azt otthon milyen módszerekkel kezeli eredményesen. Egy korrekt, nyílt, barátságos beszélgetés a pedagógusokkal jó indítása lehet az új tanévnek, ugyanakkor az is fontos, hogy szülőként arra is komolyan odafigyeljünk, amit a pedagógus tanácsol nekünk.

Fotó:  Getty Images    

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás