Iskola

Mit is bizonyít a bizonyítvány?

Bizonyítja-e azt, hogy a gyermekünk mindig ott volt a tanórákon és aktívan fejlődött önmagához képest?! Bizonyítja-e, hogy a gyermekünk odafigyelt arra a gyermektársára, aki nem hozott rendszeresen tízórait és megosztotta vele a sajátját? Bizonyítja-e a bizonyítvány, ha a gyermeknek vannak valós vagy vélt tanulási vagy magatartási problémái, esetleg családi gondjai? Mi szülők vajon minden nap ötösre teljesítünk? Elgondolkodtató, hogy vajon a mai rendszerben és oktatásban milyenek lennének a jegyeink….

Mit is bizonyít a bizonyítvány?

Megélt pillanatok, szerethető iskola – kisiskoláskor másképp

Lassan elmondhatjuk, amit a szüleink oly sokszor említettek: „Bezzeg a mi időnkben….”. Régen sokkal tovább tartott a társadalomban a változás és az átmenet a generációk között, azonban mára olyan szintű akceleráció tapasztalható minden területen rövid időn belül, hogy mindenki számára nehézkessé vált a gyors átmenet nélküli változás. A „mi időnkben” délután korábban otthon voltunk és legtöbb esetben a szüleink is hamarabb hazaértek a munkájukból. Csak annyi leckét kaptunk,amennyit egy óra alatt sikeresen megtanulhattunk. A délutánjaink a játékkal, mókával, társasozással, szülőkkel vagy barátokkal való együttlétekkel telt. Sportoltunk, zenéltünk, mégis több időnk volt.  Ha éhesek voltunk, szedtünk az utcán található gyümölcsfákról egy-két gyümölcsöt, miközben gyerektársaságban bandáztunk kulccsal a nyakunkban.  Szabadok voltunk, mint a madarak, nem vett bennünket körül ennyi félelem, aggodalom, „kütyű” és „bezárt kalitka”.. Mozoghattunk, fára másztunk, mindenhonnan fejjel lefele lógtunk, elbújtunk, ugróköteleztünk , gurultunk a domboldalról, hancúroztunk a fűben, nem kellett félnünk a kullancstól vagy a fűbe eldobott „gusztustalan felnőtt tartalmú szemetektől”. Rossz jegyekért büntetést kaptunk, de valahogy mégsem a jegyek maradtak benne a hosszú távú memóriánkba. Inkább azok az érzelmi pillanatokra emlékszünk, amikből sokat tanulhattunk az élet nagy ábécéjéről. Például: amikor nem készült el az olvasónapló és lemásoltuk a legjobb tanulótól vagy amikor körmöst kaptunk, ha lejjebb kerekedett a vonaltól a ceruza. Amikor végre sikerült a vaktérképen minden helységet eltalálni vagy amikor megérkezett az a fizika tanár, aki úgy oktatta a tantárgyat kísérletekkel, hogy élvezet volt odafigyelni.

Napi 8-10 órás iskolai munkarend

Bezzeg a mai felnövekvő generáció nem élhet ilyen szabadon, mert ők már most nem érnek rá szinte semmire. Már most sincs idejük se a tanulásra, se a játékra, se a sportra, se a kortárstalálkozókra. Ami a legfontosabb, hogy szabadság kevés található a mindennapi délutáni időbeosztásukban. Egyszerű és amolyan divatos dolog lett ezért csak a szülőket felelőssé tenni, de a felelősség közös és társadalmi szintű!!! A félévi bizonyítvány, sőt az év végi sem csak a gyermeknek a bizonyítványa. A szülők bizonyítványa és a pedagógusoké, nekünk is szól – rólunk is szól. Mit is bizonyít a bizonyítvány? Bizonyítja-e azt, hogy a gyermekünk mindig ott volt a tanórákon és aktívan fejlődött önmagához képest?! Bizonyítja-e, hogy a gyermekünk odafigyelt arra a gyermektársára, aki nem hozott rendszeresen tízórait és megosztotta vele a sajátját? Bizonyítja-e a bizonyítvány, ha a gyermeknek vannak valós vagy vélt tanulási vagy magatartási problémái, esetleg családi gondjai?

A „nagy rendszernek” való megfelelési kényszer

Számtalan gyermekbeszámolót hallgatok meg nap mint nap, amikor a gyerekekkel beszélgetek. Kedvelik a pedagógusaikat, mégis örülnek, ha ideiglenes tanárhelyettesítés van és helyettesítő órát tartanak. Nem probléma, ha nem lyukasóra lesz és haladnak az adott tantárggyal. Az örömük abban van és a különbség arról szól, hogy kevesebb házi feladatot ad a helyettesítő tanár és este marad másra is idő. Nagyon sok gyermekkel találkozom, akik szeretnek tanulni, szorgalmasak és mindent megtesznek, hogy jobban teljesítsenek, vagyis, hogy megfeleljenek a „nagy rendszernek”, miszerint a jegyek értékelik őket. Abban nagy problémát látok, hogy ezeket a jegyeket nem a teljesítményük értékeként kezelik, hanem teljes mértékben beépítik a fejlődő személyiségjegyeikbe, amik aztán tovább gyűrűződnek. („Én mindig is béna leszek tesiből, soha nem voltam jobb 2-3-nál.” Vajon felnőttkorában rendszeresen fog sportolni? ) Azért az érdekes szegmense a dolgoknak, amikor az élsportoló  és országos versenyző gyermek 3-t kap testnevelésből, vagy verseket rendszeresen komponáló gyermek magyarból 2-es lesz, vagy a kémia szertár felelőse mindig 5-ös a tantárgyból annak ellenére, hogy nem igazán érti a tantárgyat vagy a szorongó, befele forduló gyermek, aki otthon énekes hangú pacsirta, mégis énekből 3-as, mert nem mer az osztály előtt énekelni.

Persze mindannyian tudjuk és megértjük, hogy nem lehet igazán jó és igazságos értékelő rendszert kialakítani, ami mindennek vagy mindenkinek megfelelne. Azonban  az elgondolkodtató számomra, hogy miért csak a jegyeket látjuk a bizonyítványban és nem tekintünk a dolgok mögé?! Vajon tisztában vagyunk a gyermekeink valós képességeikkel, készségeikkel? Nem kell bennük olyan dolgokról „idealisztikát” felépíteni és elhitetni,ami nem valós, hiszen fontos, hogy megtanulják reálisan értékelni magukat. De a reális értékelésben az is benne van, hogy ami most nem sikerül olyan jól jegyek alapján a bizonyítványban, az két év múlva akár a kedvenc tantárgya is lehet . Értékelendő dolognak tartom azt, ha a gyermek próbál erőfeszítéseket megtenni,hogy olyan dolgokra legyen képes, ami számára nehézséget okoz. A belső motiváció megtartása a legfontosabb teendő, hiszen a tanulás egy életre szóló permanens folyamat. Nem jó, ha úgy fejezik be a gyerekek az iskolát vagy egyetemeket, hogy „én már végeztem a tanulással, soha többet.”

Találd meg a gyerek erősségeit, dicsérd és motiváld!

Minden gyermeknek van erős oldala is és arra érdemes figyelnie minden szülőnek, nagyszülőnek, pedagógusnak, edzőnek, segítőnek, hiszen mindenkinek szüksége van sikerélményekre. Ha empatikusan állunk a gyermekekhez és nem csak megértjük őket, akkor igazán átérezhetnénk azt a versenyszférát, amiben nevelkedniük kell. Akik kitűnő bizonyítvánnyal végeznek, nem ők tanulnak a legtöbbet, nem ők fektetik bele a legtöbb időt és energiát. Kiemelkedő egyes gyerekek szorgalma és tehetsége, de ő azt az ajándékot kapta az élettől és majd azzal kell sáfárkodnia. Akinek ennél gyengébb a teljesítménye, annak érdemes megkeresni azt az ajándékcsomagot, amit viszont ő kapott. Az ő útravalója abban van!  Hiszen mindenkinek van valahol egy kapott csomagja, amit érdemes kibontani a tanulási évek alatt. Azoknak a gyermekeknek, akiknek gyengébb a tanulási eredményük, legtöbben közülük „határesetek”. Megfelelő segítségnyújtással, bíztatással, támogatással, speciális megsegítéssel és hozzáértéssel lehetne őket segíteni, támogatni. Közülük vannak olyan gyermekek, akik valódi tanulási gondokkal küszködnek és nyilvánvalóan vannak olyan diákok, akik nem motiváltak a tanulásban, a fejlődésben, nem érdekli őket senki és semmi. Ők inkább a magatartás indikátorú tanulási problémás gyerekek. Legtöbb esetben a háttérben ilyenkor megtaláljuk a diszfunkcionálisan működő családot vagy valami másnak a hiányát, akár érzelmi kapcsolatban vagy alapvető ellátási, gondoskodási területen.

A cikk további folytatásához kattints: felelosszulokiskolaja.hu

Fotó: femina.hu

2017 június 05. Pólus Enikő, mentálhigiénés szaktanácsadó

 
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás