Iskola

Példaértékű összefogást hozott a távoktatás a magyar iskolákba

Pedagógusok ezrei tudták meg péntek este, hogy hétfőtől elbúcsúzhatnak az eddig megszokott módszereiktől, majd teljesen újszerű megoldások után kell nézniük. A hír kétségbeesés és tehetetlenség helyett cselekvést és együttműködést hozott: egyetemisták, szervezetek és magánszemélyek egymás után ajánlották fel segítségüket azért, hogy a diákok a rendkívüli helyzetben is hozzájuthassanak a tantervek által előírt ismeretanyaghoz.

Március 13. sokáig emlékezetes nap marad a hazai közoktatásban. Zárjanak be az iskolák – követelte megannyi szakértő, szervezet, politikus, szülő és pedagógus, azonban sokáig úgy tűnt, süket fülekre találnak. Délután aztán a hétpárti egyeztetés után kiderült, az ellenzéki pártok mellett a Fidesz is az oktatási intézmények bezárása mellett foglalt állást. Orbán Viktor pedig péntek este negyed tízkor bejelentette: a diákok előtt bezárnak az iskolák kapui, hétfőtől digitális tanítási rend érvényes.

Az ország összes pedagógusa azzal szembesült, két nap van arra, hogy az eddig használt tanterveket, munkafüzeteket és számonkérési formákat felváltva új képzési tervet állítsanak fel. Kitört a pánik, gondolhatnánk, de ennél valami jóval felemelőbb következett:

példaértékű összefogás jött létre a magyar iskolákért.

A miniszterelnöki beszéde után sorra érkeztek a felajánlások digitális oktatással foglalkozó cégektől, egymás után alakultak csoportok a közösségi médiában, amelyeket a segítségnyújtás igénye hívott életre azért, hogy minél több tanítási óra rendben valósulhasson meg ebben a rendkívüli helyzetben.

Amikor kiderült, hogy bezárják az iskolákat, az eredeti tervünk a barátaimmal az volt, hogy átállunk az online tudománynépszerűsítésre. Aztán rájöttünk, hogy más tudományterületek felé is lehetne nyitni, valamint láttuk, hogy más egyetemista is szívesen segítene hasonló célok megvalósításában

– meséli Molnár Janka, az Egyetemisták az online közoktatásért csoport egyik alapítója.

A csoportot próbaként hozták létre, látni szerették volna, hányan akarnak és tudnak hasonló módon segíteni. Az eredményre legmerészebb álmaikban sem számítottak, rengeteg lelkes egyetemista jelentkezett, a csoport pedig már háromezer tagot számlál.

Abban bíztam, hogy találunk még 10-20 lelkes embert, akikkel a sok célunk meg tud valósulni. Annyian csatlakoztak, hogy az ötletek száma szinte végtelen, és nagyon jó megtapasztalni, hogy nemcsak ötletelésről van szó, hanem ténylegesen is segítenek a megvalósításban.

A csoport célja, hogy a rendelkezésre álló információkat egységesítsék, átláthatóvá tegyék, hiszen a tanárok is azt vetik fel, a lehetőségek száma szinte végtelen, de nehéz nyomon követni őket, megtalálni a megfelelő platformot. A csoport célja rendszert vinni a lehetőségekbe, valamint azokhoz a tantárgyakhoz, amelyekhez kevés online hozzáférhető anyag létezik, szeretnének tartalmat is gyártani, segítve a tanárok munkáját.

Janka úgy véli, hogy az egyik legnagyobb nehézséget jelenleg az információáramlás okozhatja, hiszen a gördülékeny kommunikáció kialakítása a szülők, diákok és tanár kollégák között nagy feladat a pedagógusoknak.

Reméltük, hogy sokan szeretnék majd megoldani a nehézségeket, de szerintem senki nem gondolta volna, hogy ekkora hihetetlen erő és lelkesedés lakozik az emberekben

– fogalmazott a csoport egyik alapítója. Bíznak benne, hogy a hamarosan elkészülő honlapjuk hatalmas segítséget nyújt majd, hiszen szeretnék egyszerűbbé tenni a tananyagok átlátását.

A hétvégén közel sem csak ebben a csoportban zajlott a folyamatos munka, a tanárszakos egyetemi hallgatók sem csüggedtek: így jött létre a TanTáv – Tanárszakosok a távoktatásért csoport. Az egyik ötletgazda, Péter Petra elmondta, pár perc alatt állt össze a koncepció, majd megalakult a csoport.

A célunk az, hogy azokat a gyakorló tanárokat, akik ebben a nehéz időszakban arra kényszerültek, hogy egyik napról a másikra a számukra ismeretlen online térben működjenek támogassuk a tanárszakosok tapasztalataival és tudásával

– fogalmazott Mohay Domonkos, a csoport másik alapítója.

A cikk forrása: 24.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: iskola hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás