Iskola

Bántják a gyerekem az iskolában – Figyelmeztető jelek

Természetes, hogy nap mint nap előfordulnak nézeteltérések, csipkelődések az osztályokban. A gond akkor van, ha a konfliktusok zaklatássá, bántalmazássá válnak, ami mind a bántalmazó, mind a bántalmazott lelki fejlődésében hosszú távú sérülésekhez vezethet. Ennek felismerésében, megelőzésében és kezelésében a pedagógusok mellett a szülőknek is nagy szerepe lehet.

Előző írásunkban egy tudományos kutatás eredményeit tettük közzé, most szakértőnk is hozzászól a témához.

Kisiskolás korban a családi közeg mellett, az iskolai színtér hat leginkább a gyermekek fejlődésére. A tananyag átadásán túl, az iskola egyik legfontosabb feladata, hogy a gyerekek megtapasztalják a kortárs kapcsolatok működését. Megtanulják, hogyan lehet csoportban dolgozni, viselkedni, hogyan kezeljék az esetleges konfliktusokat. A felismerés és a megelőzés szempontjából először érdemes tisztázni, hogy mit is értünk zaklatás alatt, mikor van szó "egyszerű" konfliktusról, és mikor zaklatásról.

 

Mit jelent az iskolai zaklatás és milyen gyakran fordul elő?

Olyan viselkedésformák tartoznak ide, amikor egy gyermek rendszeresen, szándékosan, fizikailag vagy szóval bánt egy másik gyereket. A két gyermek között nincs egyenrangú viszony, a bántalmazott gyermek alárendelődik kínzójának. A zaklatás megvalósulhat fizikai (pl. ütés, rugdosás), szóbeli (pl. csúfolás), társas (pl. kirekesztés) és újabban egyre gyakrabban virtuális (pl. internetes lejárató üzenetek) formában.

Bár a médiában bemutatott extrém, zaklatásos ügyek viszonylag ritkának mondhatók, egy hazai kutatás szerint az iskolába járó gyerekek több mint egyharmada vonódik be valamilyen formában zaklatási eseményekbe.

Kiket érint? Mi jellemzi a bántalmazót és a bántalmazottat?

Sok szülőben felmerülhet a kérdés, hogy mitől válik valaki áldozattá vagy bántalmazóvá. Dan Olweus, a téma nemzetközileg elismert kutatója, több kutatásában rávilágított, hogy az áldozatok általában csendesebbek, szorongóbbak társaiknál. Gyakran nagyon alacsony az önértékelésük, könnyen elsírják magukat, ezáltal azt a képet sugallják, hogy úgysem fogják megtorolni, ha bántják őket. Az ilyen gyermekekre jellemző, hogy otthon gyakran túlóvják, túlféltik őket, ezáltal erősödik bennük a kép, hogy egyedül nem képesek megküzdeni az akadályokkal.  A szorongó gyerekek mellett azok a gyerekek is veszélyeztetettek, akik valamilyen szempontból kitűnnek társaik közül (pl. más a bőrszínük, túlsúlyosak vagy valamilyen betegséggel küzdenek).

A bántalmazó gyermekekre jellemző, hogy agresszióval próbálják felhívni magukra a figyelmet. Ennek hátterében az állhat, hogy nem tanulták meg más módon kifejezni érzéseiket, frusztrációjukat. Gyakran ők is alacsonyabb önbizalommal rendelkeznek, és az agresszióval próbálják elnyerni a népszerűséget. Az is előfordulhat, hogy korábban maguk is bántalmazás áldozatai vagy tanúi voltak, így ezt a mintát sajátították el a konfliktusok megoldására.

A megelőzés szerepe

Szülőként az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, ha odafigyelünk gyermekünkre. A biztonságos, elfogadó otthoni légkör arra ösztönzi a gyerekeket, hogy megosszák érzéseiket szüleikkel. A szülők példát mutathatnak abban, hogyan kommunikálnak egymással, hogyan oldják meg közösen a súrlódásokat, kisebb konfliktusokat. Ha a problémákat mindig a gyerek háta mögött próbálják megbeszélni, akkor nem fogja megtanulni azokat a viselkedéses, konfliktuskezelő mintákat, amelyeket az iskolában is alkalmazni tudna. A gyermek önértékelése szempontjából rengeteget számít a szülői megerősítés. Érdemes odafigyelni rá, hogy mik azok a tevékenységek (például sport, hobbi), amelyeket szívesen gyakorol, amelyben jónak érzi magát és ezekre ráerősíteni. Sokat segíthet a szülő abban is, hogy iskolán kívül is lehetőséget nyújt gyermekének a barátkozásra. Egy jól sikerült közös kirándulás vagy születésnapi zsúr igazi összekovácsoló erővel bír.

Figyelmeztető jelek
 
Az odaadó szülői gondoskodás ellenére is előfordulhat, hogy egy gyermek az iskolában bántalmazás áldozatává válik. A szégyenérzet miatt, a gyerekek azonban sok esetben nem merik elmondani otthon, hogy bántották őket. A megmagyarázhatatlan sérülések, az elveszett vagy elszakadt felszerelés, a gyermek iskolai érdeklődésének hirtelen hanyatlása, evési vagy alvási szokásainak megváltozása azonban figyelmeztető jel lehet a szülők számára.  Ha a gyermek nem szeretné megosztani saját élményeit, sokat segíthet, ha egy témába vágó film vagy mese kapcsán kezdünk el vele beszélgetni az agresszióról.
 

Hogyan segíthetünk?

Ha bebizonyosodott, hogy egy gyermek zaklatás áldozatává vált az iskolában, a legjobb, amit a szülő tehet, hogy meghallgatja pontosan mi történt és biztosítja gyermekét, hogy nem az ő hibája, hogy bántották. Sokat segíthet, ha a szülő és a gyermek közösen átbeszélik, milyen stratégiákat lehet alkalmazni a zaklatókkal szemben. A történtek ismeretében érdemes konzultálni az osztályban tanító pedagógussal és más szakemberekkel (pl. iskolapszichológussal) is. A gyermek önbizalmának helyreállítása érdekében, a pozitív megerősítésen túl, hatékony módszer lehet az is, ha arra bíztatjuk, hogy segítsen másoknak, akiknek szüksége van rá, így ő is sokkal értékesebbnek fogja érezni magát. 

 
Kölöknet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 
2014 szeptember 10.
Gala
Ahogy az előttem szólók is írták, valóban nem mindig jó ötlet a tanárral beszélni, mert sajnos, ez rettenetesen tanárfüggő! Pedig igenis, kellene egyfajta "pedagógusi védelem", mert sokat segít, főleg a bántalmazott gyerek megerősödésében (akármilyen hihetetlen), és ezt tapasztalatból mondom! Ez ugyanis messze nem a "túlféltés" kategória, hanem egyfajta megerősítés a bántalmazott gyerek számára, hogy tényleg nem ő a rossz. Amikor a szülőkés a tanárok is kimondják, hogy a bántalmazó olyat csinál, ami nem jó dolog, hogy neki ehhez "nincs joga", és az áldozatnak nem "jár" a bántalmazás, mert nem "érdemel" ilyen bánásmódot, az a bántalmazottnak és talán még a bántalmazónak is megerősítés arra, hogy ez így nem helyes. A bántalmazott ezáltal már fel mer lépni a bántalmazó ellen valamilyen formában (ahelyett, hogy elfogadná a szörnyű állapotot, és hagyná, hogy folytatódjon, odamegy a tanárhoz pl. szólni, hogy a másik megint bántja, és tessék rászólni), ezáltal a bántalmazó is megtanulja, hogy nem teheti büntetlenül azt, amit akar.
Minden gyerek számára a felnőtt az, aki a nagyobb, erősebb, tőle tanulják a mintákat, tőle várják, hogy okos legyen, és segítsen megoldani azt a problémát, amit ők, kicsi gyerekek nem tudnak. Amikor egy gyereket először bántalmaznak (pláne, ha korán, még óvodában elkezdődik), még nem tudja, hogy mit kellene tennie, hogyan kellene reagálnia erre a helyzetre, a felnőttektől várja a segítséget, támogatást, megoldást, a válaszokat a kérdéseire: "Tényleg én vagyok a rossz? Tényleg ezt érdemlem, amiért kövér/érzékeny/szeplős/bármiben más vagyok? Tényleg az a sorsom, hogy mindenki céltáblája legyek, mert ez az élet rendje?" Ha ezekre nem kap egy választ, amely alaposan megerősítené abban, hogy ennek nem így kellene lennie, akkor később nagyon nehéz lesz elhinnie, hogy neki nem ez a sorsa, és nem kell ugyanezt eltűrnie a férjétől/főnökétől/stb.
2014 szeptember 10.
modrill
A könyvbemutatónak eleddig sem a kiadó, sem a Millenáris honlapján/profilján nem találtuk nyomát, megerősítené az információt? Köszönettel:Kölöknet
2014 szeptember 09.
Reichenberger
Az előző hozzászóló, Lea Katharina nagyon súlyos problémára mutatott rá. Valóban több esetben nem lehet a pedagógusokkal beszélni a szülői megérzéseinkről. Nem érdekli őket - éppen ezért alakulhatott ki a zaklatás, mobbing az iskolai közösségben. A társadalom tehet erről, a média, a filmvilág, amely már a kezdetektől sulykolja belénk, hogy nevessünk a veszteseken, a "looser"-eken! Ezért az én meglátásom szerint sincsen értelme a pedagógussal tárgyalni, hanem át kell vinni egy másik iskolába. A kérdés csak az, hogy mikor? Meddig kell erre a lépésünkre várni? Ez a nehéz!
2014 szeptember 09.
Lea Katharina
"Megmagyarázhatatlan sérülések, az elveszett vagy elszakadt felszerelés, a gyermek iskolai érdeklődésének hirtelen hanyatlása, evési vagy alvási szokásainak megváltozása..." - mindez ez év tavaszán szörnyű valósággá vált a családunkban. A bajorországi alsó tagozatos tanító néni biztosított minket, hogy minden a legnagyobb rendben, az iskolapszichológus pedig fölényesen "helikoptermamának" titulált, s közölte, hogy minden azért van, mert állandóan a gyerekem fölött körözök. A kislányunk 2 nap múlva összerugdalva 3 hétre kórházba került, ahol felhagyott az evéssel, s mintegy 2 hónapig nem volt képes csak folyékonyat nyelni. Ennek immáron 6 hónapja - a kislányunk egészséges, önálló, okos 9 éves. De egyet megtanult egy életre: nem bízik többé egyetlen egy tanárban sem - csak bennünk, szüleiben. Gokartozni kezdett, ahol az egyik versenyen 2. helyezést ért el. Megerősödött lélekben. Ennek a tapasztalatnak fényében jegyzem meg, hogy a cikkíró minden mondatával egyetértek, de sajnos nem mindig jó ötlet az osztályfőnökkel vagy az iskolapszichológussal beszélni. Más megoldást viszont én se tudok... Rettenetesen oda kell figyelni!
2014 szeptember 08.
HM.
Szeptember 30.-án a Millenárison mutatja be a Harmat kiadó gondozásában megjelent az Iskolai zaklatás (Barbara Coloroso) című könyvet Ferenczi Andrea fordító, szerkesztő!


Összes hozzászólás (5) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás