Iskola

Bezzeg a mi időnkben… Iskolakezdés régen és most

A teljesség igénye nélkül megpróbáltuk összeszedni az emlékeinket, hogy volt ez az egész a mi, vagyis a hetvenes években első osztályba lépő generáció idején. Aztán összehasonlítjuk azzal, ami most, 2014-ben van…

RÉGEN: A vakáció alatt azt sem tudták, merre járunk. Kajálni mindig hazamentünk, de mindig máshoz haza: ha a pizsamaosztásnál stimmelt a létszám, már az is elegendő volt. Azt sem tudtuk, ki lesz az osztálytársunk, tanítónk, pedellusunk. Sebes volt a térdünk, vasalt a ruhánk, de még nem volt hozzá nyakkendőnk, azt az év végén kaptuk, kéket. Esetleg az iskola kapujáig elkísértek minket, de onnantól fogva csak akkor jöttek arra a szüleink, ha nagyon kellett. Leckét a konyhaasztalon írtunk. A Centrumban vagy háromféle iskolatáskát lehetett kapni, ha szerencsések voltunk, a többiek a másik kettőt preferálták. De valójában nem számított. Iskolaköpeny kétféle volt, a műanyag és a karton, a műanyagot választottuk, mert az nézett ki eggyel jobban. Az uzsonnánkat szalvétába csomagolták, a tankönyveket kék papírba, piros szélű vinyettával. Mindegyiket, kivétel nélkül, hogy még esélyed se legyen megkülönböztetni őket. Amúgy mindenkinek mindene egyforma volt. Tovább megyek: a menzán is ugyanaz volt minden iskolában, és a tökfőzelék kivételével mindent megettünk. A szüleinknek fogalma sem volt a tantervről, az oktatási irányelvekről vagy a tanítási módszerekről, éppen ezért a tanárnak mindenben igaza volt, még akkor is, ha nem. Olyat nem ismertünk, hogy nem írjuk meg a leckét. Írásunk ronda volt, és eltelt vagy 2 hónap, mire rájöttek, hogy azért, mert nem látunk jól, szemüveg kell. Kérdéseink nem voltak, a válaszokat készen kaptuk. Az udvaron rengeteget játszottunk. Iskola után is rengeteget játszottunk, Aztán egyre kevesebbet. Az iskolakezdést nem ünnepeltük meg, természetes volt, ráadásul úgyis minden vasárnap rántott hús volt, miben különbözött volna. Szerettük a tanító nénit, akkor is, ha nem. Szerettük az iskolát, akkor is, ha nem. Elvoltunk. Semmi extra.

MOST: Már két héttel az iskolakezdés előtt megkezdődik a tréningezés: korán kelünk, korán fekszünk, hogy szokja az a gyerek. Pontosan tudjuk, ki lesz az osztályfőnöke, minden releváns személyi adatával és elérhetőségével rendelkezünk, az iskolát már kívül-belül megvizsgáltuk, először a Google segítségével, aztán természetesen személyesen is. Az osztálytársak szüleivel már az ismerkedő szülői óta tartjuk a kapcsolatot, zárt Fb-csoportunk is van. A tanulósarok kialakítását hosszas tervezés előzte meg, és gondos kialakítás során nyerte el végső állapotát, minden ergonómiai és pszichológiai követelménynek megfelelve. Az uzsonnás doboz nem tartalmaz dpa-t, és hetekkel sulikezdés előtt a megfelelő tápértékű és vitamintartalmú tízóraik között böngészünk. Már két petíciót írtunk a menza miatt, az ügyvéd apuka fogalmazta meg. A marketinges anyuka egyenpólót nyomtatott a cégénél a skacoknak. Pontosan tisztában vagyunk a tantervvel és a tanrenddel, ennyire talán még a pedagógusok sincsenek képben. Az évnyitóra az egész család elmegy, utána ünnepi ebéd és ajándékátadás. Az iskolafelszerelések megvásárlása egy kínszenvedés: nekünk a pénztárcánk rinyál kétségbeesetten, a gyereknek meg semmi se jó, pedig mindenből hatszáz variáció létezik. Részt vettünk már diszkalkulia, diszgráfia, látás- és érzékelés szűrésen, az iskolaérettségin is megfelelt a gyerek. Komplett táblázatunk van az iskola utáni elfoglaltságok lehetőségéről, amely átfordul majd napirendbe. A gyereknél telefon van, de úgyis érte megyünk minden nap. Tele vagyunk kíváncsisággal, kérdésekkel, csak azt nem értjük, hogy a lelkesedésünk miért nem ragad át a gyerekekre, pedig mi mindent megteszünk, hogy megkönnyítsük számára az iskolakezdést.

2014 augusztus 29. mmi

 
Címkék: iskola iskolakezdés
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2015 február 24.
patszi
RÉGEN mi voltunk a gyerekek,MOST mi vagyunk a szülők.Ha RÉGEN minden jó lett volna,MOST is úgy csinálnánk mindent,mint RÉGEN.(A húslevest úgy főzöm,a bejgli úgy sütöm,ahogy RÉGEN a nagymamám.)Én gimisként RÉGEN is láttam azt,hogy azok jutnak előrébb,akiknek a szülei már akkor úgy gondolkodtak,mint a legtöbben MOST.
Kölöknet hozzászólás
aláírás