Iskola

Jobban figyelnek azok a gyerekek, akik egy évvel később kezdik az iskolát

Azok a kisdiákok, akik 7 évesen ülnek be a padba, 11 esztendősen 73 százalékkal kisebb eséllyel küzdenek figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral.

Szakértők szerint az egyéves késleltetés jót tesz a koncentrációs képességnek, ezáltal a tanulmányi eredményeket is javítja. A halasztás lényeges mértékben növelte a kicsik önuralmát a Stanford University dán gyerekeket elemző kutatása alapján, mely során 54 241 szülő válaszolt a kérdésekre a gyermek hétéves korában, valamint 35 902 négy évvel később is. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint ha a csemeték egy évvel tovább játszhatnak, jobb mentális egészségnek örvendnek majd.

Az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban ötéves kortól kezdődik az iskola, Franciaországban és Dániában pedig a magyar rendszerhez hasonlóan egy évvel később. Ugyanakkor Finnországban, Szerbiában és Svédországban csak hétévesen kell beülni a padba.

Sok szülő már most is úgy tekint az egyéves halasztásra, amivel lehetőséget lehet adni a kicsinek a társas készségek fejlesztésére. A szakértők szerint viszont már nem csak ezért érdemes megfontolni a dolgot, hanem a tanulmányi eredmények miatt is.

 

A reggeli és az iskolai teljesítmény

Az egészséges reggelit fogyasztó gyerekek nagyobb eséllyel teljesítenek jól az iskolában – derül ki egy friss kutatásból. A Cardiff University munkatársai ötezer 9 és 11 év közötti diákot kérdeztek meg az étkezési szokásaikról. A résztvevőknek fel kellett sorolniuk az elmúlt 24 órában fogyasztott összes ételt és italt. Bebizonyosodott, hogy akik gabonapehellyel, kenyérrel vagy gyümölccsel kezdték a napot, kétszer akkora eséllyel teljesítettek jól a dolgozatoknál. A csoki és a chips viszont épp olyan eredménnyel járt, mintha semmit sem ettek volna. A több mint 100 különböző általános iskolából merítő minta alapján világossá vált az is, hogy akik a nap során máskor is esznek zöldséget és gyümölcsöt, ugyancsak jobban tanulnak.

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás