IskolaMás szemmelDiák szemmel

Részletek Benjámin naplójából

Kirándulni megy az osztály

Az osztálykirándulások, főleg az általános iskola felsős éveiben, meghatározó élmények voltak az életemben. Volt olyan, amikor már több hónappal az esemény előtt csak erre tudtam gondolni. „Nemsokára osztálykirándulás, nemsokára osztálykirándulás”, csak ez járt a fejemben.

Ahogy közeledett a programra kijelölt időpont, a többiekben is egyaránt fokozódott az izgalom. Az osztályfőnök minden gond nélkül megszervezte a szállást, a buszt és a művelődésre szánt, de általában káoszba forduló múzeumi sétákat is.

Minden kirándulás előtt feliratták azokat a dolgokat, amiket mindenképpen vinni kellett. Ezek közé tartozott a fogkefe, WC- papír és még egy halom egyéb, teljesen magától értetődő dolog. Annak ellenére, hogy még lista is volt róla, minimum egy ember mindig otthon felejtett valami fontosat (így esett meg például, hogy egyszer egy fiú három napig nem mosott fogat).

Az indulás

Szokatlanul álmosan keltem aznap, ugyanis az előző este a hosszan tartó telefonon lógás után nem tudtam elaludni az izgalomtól. Nagy nehezen összeszedtem a holmimat, majd elmentem tusolni. Szerencsére ilyenkor már előző nap mindig bepakoltam. Mindent beletömtem a táskámba, amit csak lehetett. Ilyenkor szükségesnek éreztem, hogy minden baromságot elvigyek, ami a kezem ügyébe akadt, és úgy gondoltam, hogy bármire is használható lesz. Így került a csomagomba baseball felszerelés, magnó, konzervek, könyvek (máig ezt tartom a legfölöslegesebbnek mind közül), és még sok más nehéz és nagy méretű cucc, amiket később úgyis elkoboztak nem rendeltetésszerű használat vádjával.

Nagy nehezen sikerült hát mindent elintéznem, és elindulhattam a suli felé, ahol már várt ránk a busz. A találkozó 8:30-ra volt megbeszélve, és én oda is értem, de előre tudtam, hogy a késő emberek miatt még 9-kor sem fogunk elindulni. Ez minden egyes kirándulásnál így volt, és mindig ugyanazok késtek el. Elkezdődtek a jól megszokott, ideges telefonálgatások az osztályfőnök részéről, hogy felderítse, ki merre jár. Végül is egy órás csúszással sikerült elindulni, ami azt jelentette, hogy a „szállás elfoglalása előtti séta a város látványosabb területein” című terv meghiúsulni látszott. Talán ez okozta az osztályfőnök arcán megjelenő gondterhelt tekintetet és az újabb ősz hajszálak megjelenését fekete hajában. Minket ez akkor különösebben nem érdekelt.

Mivel én elég korán érkeztem, szerencsésen lefoglalhattam a buszban elhelyezkedő ülések leghátsó sorát a haverjaim és jómagam számára, s mikor az utolsó késők is megérkeztek, mi már javában szekíroztuk az előttünk ülő lányokat. A buszút, mint mindig, most is kellemesen telt a jó társaságban.

Első nap

Aznap az időjárást tiszta égbolt és verőfényes napsütés jellemezte. Mire megérkeztünk, már kezdett kifejezetten meleg lenni. Az egy órás csúszásból a sofőrnek sikerült két órásat faragnia. Az osztályfőnök ráncai kezdtek elmélyülni. Kijött a hatalmas házból a szállást kiadni kívánó személy , szemében enyhe félelem látszott (valószínűleg volt már dolga hasonló kiránduló csoporttal), és elkezdett halkan tárgyalni a csoport vezetőjével, aki mintha a beszélgetés közben egyre csak öregedett volna. Miután véget ért a párbeszéd, hozzánk fordult, és kis idő után kijelentette, hogy az öt ágyas szobák sajnos foglaltak, így másképp lesznek elrendezve az emberek, mint ahogy előre megbeszéltük. A helyek elosztásakor valakit muszáj volt az osztályfőnökkel egy szobába rakni. Nem irigyeltem szegényt. (Azóta már tudom, ilyenkor az ofő sincs irigylésre méltó helyzetben...)

Elfoglaltuk a „lakosztályt”. Kicsit elrendeztük a holminkat, majd elkezdtük használatba venni az ideiglenes lakhelyünket. Beüzemeltük a magnót, és különböző stílusú zenéket játszottunk rajta, hogy mindenki örüljön. Kicsivel később kimentünk rúgni a bőrt. Nagy nehezen sikerült elkezdeni a játékot, de sajnos az osztályfőnök még nem mondott le arról az álmáról, hogy bemutatja nekünk a város nevezetességeit, és a focit félbeszakítva, sugárzó arccal közölte velünk, hogy az ebéd csúszik egy kicsit, és mehetünk az általa várva várt sétára. Talán nem is kell mondanom, hogy az ötlet nem aratott túl nagy sikert, de ami muszáj, az muszáj. Elindultunk hát a borzasztóan unalmasnak ígérkező ebéd előtti elfoglaltságra.

A városban

Végigcsászkáltunk a fél városon, megnéztünk mindent, amit lehetett, és az osztályfőnök látszólag remekül érezte magát. Mintha visszaszerezte volna az induláskor elvesztett jókedvét.

Mindenki farkaséhes volt már, mikor hirtelen az egyetlen bekapcsolt telefonra egy hívás érkezett. A tanárnő lassan előhúzta a leginkább téglához hasonlítható mobiltelefonját, megkereste a zöld gombot, majd fogadta a hívást.

Mint kicsivel később megtudtuk, az ebédet elrontották, és ezért hívták fel. Így el kellett indulnunk egy étterembe, hogy ott táplálkozzunk. Nemsokára találtunk is egyet, ami valószínűleg a legdrágább lehetett az egész városban. Gyakorlatilag az egész osztálypénz ráment. Emiatt az osztályfőnök kénytelen volt lemondani a múzeumlátogatások nagy részéről (köztük a babamúzeumos programról is). Mikor ezt megtudtuk, kis híján üdvrivalgásban törtünk ki.

Az este

Elérkezett az osztálykirándulás legjobb része: az este. Ilyenkor lehetett sokáig fent maradni, és szórakozni. Szokásunkhoz híven 10 órakor, a takarodó idején, mint rendes gyerekek, befeküdtünk az ágyunkba. Ezután fél órán át, az ellenőrzések idején csendben voltunk. Mikor minden jel arra utalt, hogy az osztályfőnök befejezte cirkálását a folyosón, elkezdődhetett a randalírozás. Igazából magam sem tudom, mi értelme volt, de arra emlékszem, hogy a legjobb mókák ilyenkor történtek.

Szerintem a leginkább az volt a vicces, amikor az osztályfőnök berontott a szobába, ahol csupa alvást színlelő gyereket talált. Addig szórakoztunk, amíg annyira elfáradtunk, hogy muszáj volt lefeküdni. Természetesen ennek másnap megittuk a levét, mikor az éjszakát ugyancsak ébren töltő, reggel mégis friss tanár még a megszokotthoz képest is korábban keltett fel minket.

A hazaút

Az osztálykirándulás második éjszakája utáni reggelen elérkezett az hazaindulás ideje. Az eső esett, és az évszakhoz képest meglehetősen hideg volt. Reggel a bepakolásnál rájöttem, mekkora meggondolatlanság volt teletömni a táskámat. Minden ruhadarabomat össze kellett hajtogatnom, és órákon keresztül rendezgetnem a dolgokat, hogy minden beférjen.

Szörnyű volt a tudat, hogy egy évet kell várni a következő ilyen alkalomig. Elindultunk a buszhoz, mindenki felszállt, majd útnak indultunk. Útközben észrevettem, hogy néhány embert még nálam is sokkal rosszabbul érintett az, hogy vége az osztálykirándulásnak. Némelyek egész úton meg se szólaltak, az ablakon át nézték a borús eget. Mikor visszaértünk a sulihoz, a hosszasan búcsúzkodtunk egymástól, majd sorban elindult mindenki hazafelé.

Utólag

Visszagondolva, az iskolás éveim legjobb élményei az osztálykirándulásokhoz kapcsolódtak. Itt kicsit szabadabbnak érezhettem magam, jókat nevethettem a társaimmal, és megtudhattam, ki horkol éjszaka. Az osztályfőnök jelenléte, a városi séták, a múzeumok és az ellenőrzések nélkül a kirándulások soha nem lettek volna ilyen jók. Persze lehet, hogy akkor mérgesek voltunk rá néha, de utólag mégis ezek a legviccesebb és legemlékezetesebb dolgok.

2009 április 22. J.B.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás