IskolaMás szemmel

Mindennapi történeteink

„Hátrányos helyzetű” fiúk?!

Három fiúgyermek édesanyja vagyok. Legnagyobb fiam, Viktor 21 éves, ő már dolgozik. Középső fiam Benedek 14 éves, nyolcadik osztályos. A legkisebb, Patrik még csak 3 éves, most kezdi az óvodát. Az évek múlásával döbbenten tapasztaltam, hogy az én értelmes, olvasott, tájékozott fiaim nem úgy teljesítenek az iskolában, ahogy az a képességeik alapján elvárható.

Amíg a gyerekek be nem léptek az iskola kapuján, a világ kerek volt. A fiúk nagyon hamar kezdtek beszélni, imádták a könyveket, rengeteg verset tudtak. Pillanatok alatt tettek szert új ismeretekre, nagyon jó memóriával rendelkeztek. Érdeklődő, igazi társasági lények voltak. Óvodába az első pillanattól kezdve szerettek járni, nagyon jól beilleszkedtek. A szokásos anyák napi, évzáró ünnepélyen tapasztalhattam, hogy mindamellett, hogy saját szövegüket hibátlanul tudják, a többiekét is kívülről fújják. Persze tudom, hogy ebben a korban rendkívül fogékonyak a gyerekek, de azért minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy közel nem minden gyerek rendelkezett az említett tulajdonságokkal. Ilyen előzmények után joggal gondolhattam, hogy az iskola csak még inkább teret enged annak, hogy kibontakozhassanak, majd ott szárnyalni fognak. Azonban nem ez történt.

Inkább a lányok?!

Azt láttam, hogy a lányok általában sokkal inkább megfeleltek az iskola elvárásainak, jobb eredményt produkáltak. A tanítók, tanárok is jobban „szerették” őket, mert könnyebb volt velük bánni, alkalmazkodóbbak voltak. Az én fiaim nem álltak be a sorba. Az olvasás iránti érdeklődésük azonban továbbra is megmaradt, így sok, az iskola által nem mindig díjazott tudásra, és meglehetősen széles látókörre tettek szert. Viszont a kötelező anyagot nem feltétlen tanulták meg időre, esetleg nem írtak házi feladatot, otthon felejtették a felszerelésüket. Ezek olyan főben járó bűnnek számítanak, hogy tudás ide vagy oda, szigorúan a megszerzett jegyek átlaga volt az értékelés meghatározója.

Egyre inkább az volt az érzésem, hogy iskolarendszerünk nem kedvez a fiúknak, a pedagógusok általában nem veszik figyelembe a nemek közti különbségeket.

Iskolai történetek

Óriási mértékben megerősítettek ebben annak az időszaknak a tapasztalatai, amikor Viktor fiam középiskolás lett, pontosabban az első középiskolájában eltöltött két év. (Még iskolaváltásra is sor került, miután a tizedik osztályban három tárgyból megbukott.) „Sikerült” nyolcadik után egy olyan középiskolába bekerülnie, ahol az átlagosnál is sokkal-sokkal kevésbé viselték el a fiúkat. Ebbe a középiskolába (jellegénél fogva) jóval több lány járt. Úgy gondoltam, hogy itt biztosan jobban tolerálják majd a fiúkat, hiszen kevesen vannak, a pedagógusok inkább oda tudnak figyelni rájuk. Ennek sajnos pont az ellenkezője történt.

A szülői értekezletek jelentős része itt a fiúkkal felmerülő gondok és problémák felvetésével telt. Mert milyen felháborító például, hogy a szünetben felülnek a pad tetejére! Vagy hogy 30 fokos melegben lábszárközépig érő nadrágban mennek iskolába. Az igazgatóhelyettes meg is rótta őket ezért, mert micsoda dolog, hogy a szőrös lábukat mutogatják. (Miközben pedig a lányok vígan járhattak miniszoknyában). Az első tanév végén, az osztálykiránduláson a lányok este kiszöktek a szállásról, alkoholt is ittak. Ennek az esetnek a taglalása a következő szülőin jó, ha három percig tartott.  A lányok minimális büntetéssel megúszták.

Ráadásul még szülőtársaktól is kaptunk negatív megítélést. Ugyanebben a középiskolában álltunk az egyik tanárra várva a folyosón a férjemmel (fogadóóra volt). Közben kedélyesen elbeszélgettünk az egyik lányos anyukával. Még nem igazán ismertük mi, szülők egymást. A beszélgetés során egyszer csak kiderült az anyuka számára, hogy nekünk fiúgyermekünk van. Az anyuka 3 lépést hátralépett és valami elmondhatatlan hangsúllyal a következőket mondta: – Maguk fiús szülők? Ezek a fiúk rémesek, olyan neveletlenek! Jobban oda kellene figyelni rájuk! – Annyira meglepődtünk a férjemmel, hogy szólni sem tudtunk. Mire felocsúdtunk, már lehetőségünk sem volt kikérni magunknak ezt a stílust, bár sok értelme úgysem lett volna.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.koloknet.hu/files/247_tanulunk_cikkbe.jpg”.De éreztem hátrányos megkülönböztetést az általános iskolában is. Viktor nyolcadik osztályos volt, Benedek pedig elsős ugyanabban az intézményben. Benedek nagyon szépen, tagoltan, tisztán tudott verset mondani, és akkor még nem volt benne idegenkedés a nyilvános szerepléstől. Az év végi ballagáson – többek között – Benedek két kis elsős lányosztálytársa is búcsúztatta a nagyokat két verssel. A kislányok „elénekelték” a verseket, személyi kötődésük egyáltalán nem volt az eseményhez. Ott rögtön végigfutott az agyamon, hogy miért nem az én kisebbik fiam áll ott kinn, és miért nem ő búcsúztatja a nagyokat, köztük a saját bátyját.

A legfrissebb történet Benedek továbbtanulásával kapcsolatos. Sajnos az utóbbi két évben nem voltak túl fényesek a jegyei. A legutolsó (nyolcadik félévi) bizonyítványa is mindössze 3,4 átlagú lett. Ennek ellenére mindenkinek (tanároknak, pályaválasztási tanácsadónak, nekünk szülőknek) az a véleménye, hogy Benedeknek gimnáziumban a helye. A haverok viszont szakközépiskolába jelentkeztek, ráadásul oda, ahol Viktor a középiskola első két évét töltötte. Bár Benedek pontosan tudta, milyen negatív tapasztalatokat szereztünk az adott iskolában, a barátokat követve ő is ott akart továbbtanulni. Ehhez az elhatározásához ragaszkodott azt követően is, hogy a  központi felvételit az általános iskolájába járó nyolcadikosok közül ő írta meg a legjobban, megelőzött kitűnő tanuló gyerekeket. Nemcsak lefaragta a gyenge osztályzataiból eredő hátrányt, hanem ezen felül is sikerült eredményeket produkálnia. Mi magyarázza akkor a gyenge közepes tanulmányi átlagot?

Önök szerint van eltérés a fiúk és a lányok iskolai megítélésében?

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a többi fiús szülő véleménye eltér-e az enyémtől, vagy megegyezik vele. És persze rendkívüli módon érdekelne az is, hogy miként látják a helyzetet a lányos apák és anyák. S hogy azok a szülőtársak, akiknek fiuk és lányuk is van, milyen választ adnak a fenti kérdésre.

2008 július 03. F. Katalin

 
Kölöknet hozzászólások  
(10 hozzászólás) 
2017 január 25.
1fiú 1lany
Lanyos Anyuka.

Ertem a frusztraltsagod az Élet területén. De az iskola az, ami gyerekeknek az Élet, kiváltképp a fiúknak.Akiket kirekesztenek a közösségi életből, annak kesobb sem nagyon lesz mit a tejbe apritania felnőtt korára, hogy Ő legyen a legjobb, legtapasztaltabb,legtöbbet kereső férfi.Ergo,a pedagogusoknak zömmel fogalmuk sincs a differenciált nevelésről, hisz ők(nők) maguk is problemasak.A Lanyaid egoja meg duplán kamatozik az iskola után is,megha a dicső hímek folyamatos dicsérete ellenére is inkább maga útját jarja.Kit ne dolgoztasson a fonok ur,mint egy csinosan rafinált nőt.Kepzeld el ezt fordítva.Abbol nem lenne sok.
2014 március 19.
bõrzsönyi szilvia
Teljes mértékben egyetértek, lányom, fiam is van, elsõ sorból látom a különbözõ hozzáállást. A tanárok meg ne takarózzanak avval , hogy ezt nem tanítják, csak józan paraszti ész kell hozzá, ami sajna kevés diplomásnak adatik meg.
2011 május 12.
L. K.
Sok minden mást sem tanítanak meg a pedagógusképzésben. De elvárják, hogy minden helyzetet szakszerűen meg tudjunk oldani. Hiába tud az ember elméletben sok mindent, ha a gyakorlatban soha nem próbálta. Majd élesben. Aztán vagy megy neki, vagy nem. Az nagy szerencse, ha idősebb (tapasztaltabb) kollégák segítenek a tapasztalatlanabbaknak. Nevetséges, de nálunk "a tanítás módszertana" heti 1 előadás volt egy féléven át. Nevelés módszertanáról meg nem is hallottunk.
2011 május 12.
Jake
Tisztelt cikkíró és hozzászólók!

Sajnos a pedagógusképzés alatt nem készítettek fel bennünket a fiúk és lányok közti különbségekre, amivel a pedagógiai munkában is találkozhatunk. Az már csak ha bab tortán, hogy nálunk a nemi megkülönböztetésnek (akár a fiú, akár a lány kárára)hogy is mondjam, nagy hagyománya van. Sajnos nem Skandináviában élünk, ahol botrány lenne a legkisebb megkülönböztetésből is. A probléma az, hogy nem az embert látják a diákokban, nem a valódi személyiséget, hanem az idióta hagyomáynokra épülő nemi szerepekbe, viselkedési mintákba akarják beletuszkolni a tanulókat. Jártam Dél-Amerikában és akármennyire "Macho Grande" társadalom, bizony nem szégyen ha egy fiú sír és kifejezi az érzelmeit.
2010 április 28.
 
Kedves sorstársak! Egy rendkívül eleven,jó mozgású,eszes hatéves kisfiú büszke anyukája vagyok!Már kétéves korától tapasztalom a pedagógusok megkülönböztető figyelmét a két nem között.Az az igazság,hogy mi jócskán rá is játszottunk,mindig bátorítottuk,úgyhogy esélytelen lett volna megbújnia a sok félénk,önállótlan,döntésképtelen pajtása között.Dehát pont ez a lényeg:fiainkból FÉRFIT kell nevelnünk,ami számomra a határozottság,megbízhatóság,becsület szinonimája. Ez pedig azzal jár,hogy sokszor "ő viszi el a balhét",holott a rosszalkodást nem feltétlenül ő kezdte.Nincs túl nagy jelentősége,hiszen így kellő önbizalommal indul az ÉLETbe,és reményeim szerint később sikeres boldog FÉRFI lesz.Lányos szülőket tudatosan kerüljük,így nincs konfliktus :)))
2010 április 18.
G. Gyöngyi
Kedves Katalin! Négy fiúgyermekes anyuka vagyok. A legnagyobb fiam 21, a második 18, a harmadik 6,5 , a legkisebb 1,5 éves. Mosolyogva olvastam a történeteteket, hiszen mindezt akár én is írhattam volna. A nagy fiaim az óvoda üdvöskéi voltak. Ők mondták a leghosszabb verset, ők szerepeltek a legtöbbet, mindenki el volt ámulva, okosságuktól, szókincsüktől stb. Az iskolás évek alatt azonban egyre csökkentek a sikerélmények. Nem tudtak, illetve így utólag úgy gondolom, hogy nem is akartak beállni a sorba. Ez bizony meglátszott a bizonyítványon is. Mindketten 8 osztályos gimnáziumba jártak/járnak. A felsőbb években bizony volt 3 egészes átlag sőt félévi bukás is, mindez közel 140- 150-es IQ mellett. (Disgraphia miatt mérték) Mostanra viszont már jókat derülünk ezeken az éveken. A legnagyobb fiam az osztályból a 2. legjobb érettségivel, a 2. legtöbb ponttal nyert felvételt az egyetemre, ahol az első perctől kezdve tanulmányi ösztöndíjas. Kitűnő tanulókat utasított maga mögé!Az egyetemen minden félévben a legjobb 5-ben végez, illetve legutóbb évfolyam első lett. A gimnáziumban (ahol egyébként szerették, csak alul értékelték) csodálkozva hallják tanulmányi sikereiről szóló híreket.... A kisebbek miatt már egyáltalán nem aggódom. Az érettségizőről tudom, hogy amikor kell, majd odateszi magát és az egyetemen minden rendben lesz... A kicsiknél meg tudom, hogy lesz 10-12 nehezebb évünk, aztán ők is szárnyalni fognak! :))))))) Úgyhogy minden hasonló cipőben járó szülőnek csak annyit mondok: Fel a fejjel! Egyszer mindenki meglátja a fényt az alagút végén! Egy a fontos, a gyerekek mindig érezzék, hogy van aki bízik bennük, és van aki a világ legokosabb, legtehetségesebb emberének tartja őket. Amikor az érettségi után az igazgató odajött hozzám gratulálni a csodás eredményekért, azt kérdezte: Gondolta volna ezt néhány évvel ezelőtt? Akkor a szívemre mutattam és azt mondtam neki: Én itt MINDIG TUDTAM EZT!
2009 október 20.
lányos anyuka
Kedves Anyuka! Ne aggódj, mert az iskola után a nagybetűs Életben a fiúk minden téren előnyben lesznek. Az iskola az utolsó olyan hely, ahol a nők (lányok) igazságos megítélés alá esnek. Ha történik is pár igazságtalanság a fiúkkal, ha a bizonyítványuk is leromlik emiatt, ők lesznek majd az elsők minden előreléptetésnél és fizetésemelésnél. Én kétgyerekes anyukaként inkább emiatt vagyok elkeseredve.
2009 október 08.
birdy
Drága Pedagógus, és akkor vajon nálad hogy érzik magukat a lányok??? Biztos, hogy nemi alapon választani kell???
2009 szeptember 02.
 
Kedves Anyuka! Én pedagógus vagyok és azért írok, hogy megvigasztaljam én jobban szeretem a fiúkat mint a lányokat mert a tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal fogékonyabbak kis korban mint a lányok.És ha jókezekben vannak otthon és az iskolában is akkor jobb eredményeket érnek el késöbb. De sajnos mindig van hiba vagy otthon vagy a suliban.
2009 június 01.
 
Kedves Anyuka! 2 lány l fiú anyukájaként elmondhatom, hgy igen a lányok rafináltak, tudják mikor kell sirni, szinészkedni. A fiúk szókimondók, sokszor bizony durva szavakat is használnak de nem veszi észre a "pedagógus", hogy mennyire utálják az igazságtalanságot. Ők már nem sirhatnak dühükben, esetleg csak csapkodhatnak ami ugye nem megengedett egy iskolában mert rossz példát mutatnak ezzel. Meg kellenetanitani a pedagógussal hogy a fiú és a lány között - pláne a kamaszkorban óriási a különbség.Ehhez bizony még sok idő kell!
Összes hozzászólás (10) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás