Iskola

Mi köze van a műveltségnek a biogázhoz? – A kreativitás nincs távol Afrikától

Afrikára gondolva rendszerint a szegénység, elmaradottság és a fejletlen technológia jut az eszünkbe. Azonban a nehéz körülmények sem gátolhatják a kreatív ötletek megszületését, melyek egyszerűségükből fakadóan válnak nagyszerűvé.

Az UNICEF The State of the World’s Children 2015: Reimagine the future című írásában olyan innovatív kezdeményezéseket mutat be a világ egyes országaiban, melyek jelentős változásokat eredményeztek a gyermekek jólétében, egészségében és mindennapi életében. Ilyen például a hazánkban egyre inkább elterjedni látszó startup vállalkozásokhoz hasonló BongoHive elnevezésű közösség is Lusakában, melynek fiatal tagjai az innováció és kreativitás eszméit képviselik. A szervezet olyan technológiai megoldásokat nyújt (például sms a HIV ellen, lásd lent), melyek alkalmazhatóak a közgazdasági-, üzleti-, egészségügyi-, oktatási-, és más területeken is. Az innovációs központok száma mára már egész Afrikában megnövekedett és céljuk az, hogy megoldásokat találjanak a szociális problémákra, valamint felkészítsék a fiatalokat a munkaerőpiacra és a társadalmi folyamatokba való bekapcsolódásra.

SMS-sel a HIV ellen

Nem is gondolnánk, hogy pár szöveges üzenettel életeket menthetünk meg és járványokat szoríthatunk vissza, pedig lehetséges.

Zambiában jelentős problémát okoz a HIV és más nemi úton terjedő betegségek gyakorisága. Óránként 3 fiatal fertőződik meg HIV vírussal, melynek leginkább az az oka, hogy a kamaszok több mint 60%-a nem kap részletes tájékoztatást a megelőzési lehetőségekről és annak fontosságáról. Ennek a problémának az orvoslására született a több mint 60 000 főt számláló U-Report nevű közösség, mely interaktív tanácsadást nyújt a fiataloknak. A szolgáltatáshoz egy ingyenes sms program tartozik, melynek köszönhetően a közösség tagjai anonimitásukat megőrizve kaphatnak segítséget a nemi úton terjedő fertőzésekkel szembeni védekezéssel és a kezelési lehetőségekkel kapcsolatban anélkül, hogy megbélyegeznék őket.

 

Lányok műveltségének növelése biogázzal

Karamojában, Uganda egyik legszegényebb régiójában egy egyszerű innovációval oldották meg a lányok iskolakerülését, ugyanis a főzéshez használt tűzifát biogázzal váltották fel.

Korábban a rőzse gyűjtése a nők és lányok feladata volt, mely rengeteg idejükbe és energiájukba került a szűkös erőforrás keresésével. Ennek megkönnyítésére született az ötlet, hogy a főzéshez az iskolai latrinákon keresztül nyerjék az energiát. A földalatti biogáz emésztőben a lebomló hulladékokból levegőtlen feltételek mellett metán és szén-dioxid kombinációja termelődik, mely energiát szolgáltat a konyhában. Ennek a módszernek köszönhetően a lányoknak több idejük marad a tanulmányaikra, illetve egyéb tevékenységekre. Noha a tüzelőanyag előteremtése alól felmentésben részesültek, az ételek elkészítése azonban továbbra is az ő feladatuk maradt...

 

Tanulási motiváció növelése tablettel

Noha Európában a digitalizált oktatásra való áttérést rengeteg negatív kritika érte, Afrikában pozitív változásokat eredményezett.

Szudánban óriási problémát okoz a gyermekek visszaintegrálása az iskolákba. A háború, a mélyszegénység és a katasztrófák következtében több millió gyermek nem részesül alapfokú oktatásban (Szudánban az iskolakerülő gyermekek száma 2011-ben 2,8 millió volt). Ahhoz, hogy ezeket a gyerekeket becsalogassák az iskolába és rávegyék őket a tanulásra, jelentős változtatásra volt szükség. Úgy gondolták, hogy a gyermekek figyelmét és motivációját felkelthetik, amennyiben szórakoztatóvá teszik számukra az oktatást. Így született meg az a kísérleti projekt, melynek keretében táblagépeken oldják meg a gyermekek az iskolai feladatokat. A program valóban sikeresnek bizonyul, de felmerül a kérdés, hogy a szudáni gyermekek érdeklődése az új technikai eszköz iránt mennyi ideig tartható fenn, illetve valóban pótolhatóak-e a hagyományos oktatási módszerek egy egyszerű tablet alkalmazásával.

 

Napsütésben enyhül a halláskárosodás

A Solar Ear névre hallgató napelemes hallókészülék-töltő mára már 40 afrikai országban, valamint Brazíliában és Jordániában is elterjedt.

A termék úttörő találmánynak bizonyult a napsütötte földrészen, ahol számos térségben még nincs villamosenergia-ellátás, illetve a hallókészülékekhez használatos elemek hetenkénti cseréje nagyon sok ember számára túl drágának bizonyul. Az iskolákban rendszeresen elmaradtak társaiktól a halláskárosult tanulók, vagy be sem jártak, mert elemek híján nem hallották a tanórákat. A Solar Ear azonban hamar változást hozott az életükben, ugyanis a hagyományos elemekkel ellentétben, a napelemes hallókészülékek elemeinek élettartama 2-3 év, melyek egy töltéssel egy egész héten keresztül használhatóak. Így a diákok számonkéréskor már nem hivatkozhatnak arra, hogy nem értették tisztán az oktatót.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás