Iskola

Miért megtévesztő, ha skatulyázunk – A címkék hatalma (4. rész)

Sorozatunkban már említést tettünk arról, hogy a skatulyázás alapjai az agyunk működéséből fakadnak. Kitértünk arra, hogy hajlamosak vagyunk túl gyorsan, kevés jelből ítélkezni – amely ítéletünket később nem könnyű megváltoztatni. A harmadik részben pedig arról is szó esett, hogy a skatulyázás nem csak akkor korlátoz, ha negatív.http://www. ertsunkszot.hu

Ebben az írásban arról szeretnék néhány gondolatot megosztani, miért megtévesztő, ha skatulyázunk. Ez pedig valahol kötődik a túl gyors ítélethez.

Amikor azt kapjuk visszajelzésként a családunk tagjaitól, az iskolából, a munkahelyen, hogy valamilyenek vagyunk – legyen az szorgalmas, lusta, okos vagy nem túl jó képességű – egy idő után elkezdjük mi magunk is elhinni, hogy olyanok vagyunk. Hiszen különben miért mondanák?

A skatulyázás szubjektív értékelés. Azt mutatja meg, hogy a skatulyázó személy valamikor a múltban találkozott már egy hasonló viselkedéssel, amelyet elraktározott. Az agyunk a legkisebb egyezésre hajlamos azonos módon reagálni, és az azonos skatulyát kinyitni, mint amit már megtapasztalt.
 

A címkék odaragadnak!

Érdemes megjegyeznünk, hogy a gyerekek a szubjektív értékelésünket az esetek legnagyobb részében objektív ítéletnek fogják fel. Azt gondolnánk, hogy ha gyakran mondogatjuk neki, hogy milyen lusta vagy makacs, előbb-utóbb rájön, hogy ez milyen rossz, és majd változtat rajta. Ezzel szemben az történik, hogy a gyerek, akit ilyen címkékkel illetnek, arra gondol, hogy valami okuk csak van azoknak, akik így gondolkodnak róla, ezért hát valószínűleg olyan, amilyennek leírják. Mi oka lenne tehát változni? Ő olyan, amilyennek mondják, korholják is miatta eleget, itt az idő jól berendezkedni a dobozban! Mellékesen jegyzem meg, hogy a leggyakoribb figyelemfelkeltő magatartás, ha „problémás” a gyerek. Így megkapja a figyelmet, és kiszámíthatóvá válik a környezet: rosszalkodom, és tudom, hogy a szüleim vagy az óvónő/tanárnő reakciója mi lesz arra, amit tettem. Még akkor is ezt a magatartást erősítjük, ha épp ellenkező a célunk vele.

Máris készen áll a megtévesztés: becsapjuk önmagunkat, amikor azt hisszük, a legkisebb változást is el tudjuk indítani a jelzők és saját felháborodásunk mértékének gyakori felemlítésével. Ráadásul olyan üzenetet közvetítünk, amelyek szinte biztosan nem szeretnénk, ha ismernénk a következményeket: a gyerek ettől kezdve olyannak látja önmagát, amilyennek mi látjuk őt, és nem olyannak, amilyen ő maga.

Rappeld el a walesi bárdokat!

Szívet melengető példát hallottam a múlt héten egy magyartanártól. Van egy fiú az osztályban, aki nem tudta felmondani A walesi bárdokat. Izgult, látszott, hogy nem érzi jól magát. MI lenne erre az általános válasz? Egyes, ülj le. És hogy érezné magát a diák? Szerencsétlennek, aki még arra sem képes, hogy elmondjon egy verset. A tanára viszont lehetővé tette számára, hogy rap-szöveg legyen a versből. Nem skatulyázta be, hogy ez a gyerek ilyen vagy olyan, hanem lehetőséget mutatott a számára, hogy megmutathassa, miben jó. Ez pedig erősíti az önbizalmát, és a hitét önmagában. Abban, hogy képes lesz megbirkózni más feladatokkal is.

Igen, a skatulyázás és versenyeztetés hívei most talán a szívükhöz kapnak, és azt mondják, az életben nem mindig lesznek ott az ilyen gondolkodású tanárok, szülők, főnökök, hogy egyes személyek számára megváltoztassák a játékszabályokat. Azonban mondok valami érdekeset: nem is lesz rá szükség. Sokan azt gondolják, hogy ha a gyerekek nincsenek agyonszabályozva, akkor kiszabadul belőlük a kisördög és az ezer szabály helyett egyszerre anarchia uralkodik.

Ehelyett a valóság azt bizonyítja, hogy ha megkeressük minden gyerekben azt, amiben jó – legyen az akár a rap – és hagyjuk, hogy sikerélményt szerezzen, akkor megtanulja, hogy minden helyzetre, problémára több megoldás is lehetséges. Ez pedig hatalmas előnyt jelent a későbbiekben a számára. Nem azt látja majd, hogy velem kivételeztek, és ezt várom el mindenki mástól is, különben azonnal rossznak és gonosznak tartom majd; hanem azt, hogy néha érdemes használni a kreativitásunkat és eltérni az általánosnak vélt megoldásoktól, mert az előre visz. Ráadásul önbizalmat is épít.

A folyamatos negatív értékelés, a javító szándékú folyamatos szurkálódás azonban csak még több negatív érzést és gondolatot, majd ezekből kifolyólag negatív viselkedést szül.

Van, amin érdemes változtatni. Még inkább, ha azzal jó szolgálatot teszünk a gyerekeknek. Akár a saját gyerekünknek, akár a tanítványainknak az iskolában.

… hogy meghalld, ami nem hangzott el...

2014 július 17. Dr. Skita Erika

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás