IskolaPedagógus

Járvány

A kanyaró? Á, nem. Öreg vagyok, nem védett korban, de kanyarótól védett. Négy éves korom óta. Akkor ugyanis megkaptam. Átvészeltem.

    

Ez másféle járvány. Reggel belépve az iskola kapuján eléd áll a portás, emeli a spricnit, te meg tartsd a markod! Vagy inkább a tenyered! Már nem lepődsz meg, tartod. Elmagyarázták: az iskolaorvos írta elő, mert a gyerekek busszal jönnek. Nem vitatkozol. Nem mondod, hogy más iskolákba is sokan érkeznek tömegközlekedéssel, és ott nem... Összedörzsölöd a két tenyered, hogy jusson belőle a másikra is: már nem emlékszel, melyik kézzel kapaszkodtál.

Míg végigmész a folyosón, Hügieia alakja szegődik nyomodba. Örültök egymásnak: ő neked, hogy ilyen szépen halad a megelőzés, te neki, hogy akkor most ilyen védett vagy. Megjön a gyerek. Leül szemben veled. Rakosgatjátok ki a játékot. Tüsszent egy jót. Beterít mindent. Próbálnád menteni, ami menthető:

- Légy szíves, menj ki, és mosd meg a kezed! Szappannal – teszed hozzá.

Elindult, de ennél visszafordul:

- Szappannal? Honnan vegyek szappant?

Ezen elgondolkodsz. Régen, három évtizede, abban az iskolában, ahol már nem tanulóként, hanem tanárként voltál jelen, a gyerekek a szemük helyett is a kezüket használták. S lám, ott sem volt szappan a mosdóban. Törülköző és WC-papír sem. Mindezt az osztályban tartottuk, közös pénzből vettük. A közös – ebéd előtti és utáni, uzsonna előtti és utáni – mosdóhasználatkor a hetesek vitték magukkal, te pedig álltál a nemek határán, a két WC között, és figyelted a szappan, törülköző és a gurigák sorsát. Mert időnként sorsuk volt, eredendő feladatuktól eltérően. Akkor közbeléptél, s terelted vissza a dolgokat a helyes mederbe. Macerás volt? Az. Viszont fontos is. Meg talán tisztább, mint ez a helyzet, ahol fertőtlenítővel tüntetik el rólam a tömegközlekedés koszát, helyet csinálva annak, amit az iskolában csereberélünk egymás között a gyerekekkel és egymással. Mert nem hihetjük, hogy megvéd minket a fertőzésektől az, hogy a felnőtteknek fenntartott WC-kben még hozzáférhető az, ami Hügeiának örömet szerez.

Vigyek magammal? Vigyem, sőt hordjam magammal iskoláról iskolára, s kínáljam ezt is, mint a papírzsebkendőt? Elfér az olló, ragasztó, színes papír, ceruza, filc, feladatlapok és fejlesztő játékok mellett? El. Elférne. Beleférne a költségvetésbe? Hogyne. Hiszen a pedagógusbérek egyre csak, egyre csak… Tegnap olvastam neve alapján szakmainak tűnő csoportban, hogy nem kell elégedetlenkedni, nem baj, hogy hiányosak a tárgyi és egyéb feltételek, mert a „kedves gyógypedagógus nénik úgyis kipótolják, ami nincs”. Ez állítólag így is van rendjén, s amikor másképp gondolom, ideje leülnöm, pozitívan gondolkodni, mosolyogni és gyártani néhány jó kis taneszközt.

Egy fenét! Nem. Nem vagyok kedves. Azért tartunk itt, mert még mindig sokan kedvesek, és próbálják beszuszakolni ezt is a csomagba.

 

 

 

Forrás: http://www.osztalyfonok.hu

 

2017 április 18. Szabó Anna

Kapcsolódó cikkek:
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás