IskolaPedagógusOktatáspolitika

Iskola - oktatáspolitika

Alkudozás a pedagógusok kötelező óraszáma körül

Az elmúlt időszakban mintha egy piacon lettünk volna: csökkentette a NEFMI a tervek szerint a pedagógusok kötelező óraszámát 22 óráról 21-re, majd emelte a gazdasági tárca 28-ra, most éppen ott tartunk, hogy a heti 40 órából 32 órát kötelezően tartózkodjon az iskolában a pedagógus. Az első lépés indoka a pedagógusok túlterhelése, a másodiknak a költségvetés állapota, a harmadiknak pedig valamilyen kompromisszumra törekvés.

Az első lépés kapcsán két kérdés mindenképpen felmerül:

  • Túlterhelt-e a pedagógus?
  • Biztos, hogy a terhelés csökkentésére az óraszám csökkentése a legjobb válasz?

Az első kérdés megválaszolására egyaránt rendelkezésre állnak hazai és nemzetközi adatok. A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a heti kötelező óraszámok – már ahol van ilyen – hasonlóan alakulnak, mint nálunk. Ugyanakkor nem szabad a heti óraszámokból következtetni a terhelésre, mivel éves szinten – a hosszú nyári szünet miatt is – bizony a pedagógusok óraszámai alatta maradnak az OECD-átlagnak!

Az elmúlt években két felmérés is készült a pedagógusok munkaterheléséről, amelyek azt mutatták, hogy nagyon nagy a szóródás ezen a területen, másrészt sok olyan feladatot is végez a pedagógus, ami nem tartozna a feladatkörébe. A Tárki-Tudok által végzett Pedagógus 2010 kutatás egyik legtöbbet idézett adata, hogy az átlagos munkaterhelés a hét hét napján 51 óra.

Ezzel az adattal ugyanakkor óvatosan kell bánni, mert ez önmagában még egyáltalán nem indokolja a kötelező óraszámok csökkentését. Miért is? Egyrészt ez az adat nagyon sokféle tevékenységet foglal magában, például a fizetett túlórákat is, valamint a hétvégi szakirodalom olvasgatását is. Másrészt az elemzés kimutatta, hogy a kötelező óraszám és a heti terhelés között nincs statisztikailag szignifikáns kapcsolat. Az, hogy valaki mennyi időt szán a munkájára, leginkább egyéni habitusából, motivációiból, az általa tanított tanulók jellegéből és az iskolavezetés politikájából fakadhat.

Az angolok folyamatosan mérik a pedagógusok terhelését, és ők sem találtak változást az óraszám csökkentése után, a terhelés ugyanakkora maradt. Ráadásul a magyar adatok azt mutatják, hogy nagyon nagyok a különbségek aközött, hogy egy pedagógus mennyi időt szán szakmai munkára.

Példának okául a szakiskolában tanítanak a legtöbbet, azaz tartanak a legtöbb tanítási órát a pedagógusok, mégis itt töltik a legkevesebb időt egyéb szakmai feladatokkal, és az iskolában is keveset tartózkodnak. Az általános iskolai tanárok terhelése, ha a nem pedagógiai adminisztrációt leszámítjuk, bizony alatta marad a heti 40 órának. Kifejezetten túlterheltnek tűnnek viszont az iskolaigazgatók – akiknek pedig a kötelező óraszámuk alacsony –, elsősorban a túlszabályozottság és az iskolából hiányzó menedzsment humánerő miatt.

A heti kötelező óraszám csökkentése tehát egyáltalán nem jelentene megoldást, mégis sokan ezt erőltetik. Ennek létezik egy racionális és egy nem racionális oka. Ez utóbbi pontosan az, hogy a pedagógusok számára nem világos a kötelező óraszám és a heti és éves munkaterhelés közötti összefüggés (hiánya). Másrészt viszont racionális követelés, hiszen minél alacsonyabb a kötelező óraszám, annál inkább lehet fizetett túlmunkával kiegészíteni a keresetet, iskolán belül vagy azon kívül. A kötelező óraszám csökkentése mögött tehát leginkább a bújtatott fizetésemelés igénye áll, ami egyébként a terhelést akár növelheti is.

A második lépéssel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy

  • életszerű-e az óraszámok ilyen mértékű emelése?
  • mit nyerünk ezzel rövid és hosszú távon?

A pedagógusok kötelező óraszámának változása (emelése) már korábban is elsősorban költségvetési kérdés volt, és nem sok köze volt/van a terheléshez. A mindenkori kormányzat korábban is, most is, ezzel az eszközzel próbálja racionalizálni a pedagóguslétszámot, ami a nemzetközi adatok tükrében valóban magasabb, mint ami az adott tanulólétszámból következne.

Ugyanakkor a jelenlegi drasztikus óraszámemelés szakmai szempontból nem indokolt a hazai és nemzetközi adatok tükrében. A kötelező heti óraszám elsősorban a letanítandó óraszámokra vonatkozik, ezekre a tanórákra pedig tisztességesen fel kell készülni, és utána az értékelésre (pl. dolgozatjavítás) is időt kell szánni. Ha netalántán azt is elvárjuk a pedagógustól, hogy új módszerekkel tanítson (pl. digitális tábla használata vagy differenciált csoportmódszerek, projektmódszer), a felkészülés erre is időt igényel.

Nem véletlen, hogy heti 28 kötelező tanítási órát sehol a világon nem várnak el a pedagógusoktól. Ennyi órát csak az órákra való felkészülés terhére tudna vállalni, ami egyértelműen az oktatás színvonalát csökkentené. Ahogy a „Szárny és teher” is fogalmaz: nem olcsó, hanem hatékony oktatásra van szükség. A heti 28 órával lehet, hogy drasztikusan lehetne csökkenteni a pedagógusok létszámát, és lehetne forrásokat kivonni az oktatásból, javítandó a költségvetés egyensúlyán, de hosszabb távon katasztrofális hatással járna. Aki így gondolkozik, az összetéveszti a pedagógusi munkát a gyermekfelügyelettel.

Az oktatásban csapdahelyzet alakult ki: a tanulólétszámhoz képest jóval több embert foglalkoztatunk pedagógus munkakörben, mint amennyit anyagilag fedezni tudunk, tehát a magas szintű foglalkoztatást csak a bérek csökkenése, illetve alacsony szinten tartása mellett tudjuk biztosítani.

Az alacsony bérek viszont azt is jelentik, hogy nem drága a pedagógust adminisztratív feladatok ellátására használni. Egy iskolaigazgató vagy iskolafenntartó, amennyiben sokba kerülne a pedagógus, egész biztosan nem használná őt ilyen célokra.

Amennyiben viszont a pedagógusszakma arra szavaz, hogy mindenki a pályán maradhasson, akkor viselnie kell ennek ódiumát: az alacsony béreket és az adminisztratív feladatokat. Ez utóbbit a pedagógusok már csak azért is elvégzik, nehogy elveszítsék a munkájukat.

Ráadásul egy ördögi folyamat indult így be – nem most, hanem már évtizedekkel ezelőtt -, ahol a pedagógus pálya presztízsének romlása miatt egyre kevésbé vonzza a fiatalokat. Ennek egyik következménye már látható: egyre alacsonyabb pontszámokkal kerülnek be a tanárképzésre a jelentkezők, másrészt viszont a jelentkezők száma is csökken, tehát nagyon hamar elérjük – egyes tantárgyakban már elértük - azt az állapotot, amikor elfogynak a fiatal tanárok és tanárhiány lép fel.

Jelenleg elsősorban minőségi tanárhiány van, és ez nagyon nagy baj. De ezt a bajt csak tetézzük, ha rossz megoldásokkal operálunk. Az óraszámok körüli könyvelői szemléletű vitát ilyennek látom.

Úgy tűnik, hogy az óraszám-farigcsálás rövidtávú racionális megoldásai nem visznek át a hosszútávon is megfelelő működéshez. Tény, hogy a költségvetés nehéz helyzetben van. Tény az is, hogy a pedagóguspálya presztízse nagyon alacsony. Ebben a helyzetben minden bizonnyal kompromisszumra van szükség, de sajnos ebben vagyunk a legügyetlenebbek.

A jelenlegi elképzelés (a 40 órából 32 órát töltsenek az iskolában a pedagógusok) nem válaszol arra a kérdésre, hogyan lehetne kevesebb vagy ugyanannyi pénzből eredményesebb oktatást létrehozni. A PISA-adatok is azt mutatják, hogy nem annyira a pénz mennyisége, mint annak elköltési módja a meghatározó az eredményességben. Milyen kompromisszumokat lehetne tenni?

  1. Nem növeljük a heti kötelező óraszámot, de csökkentjük a nyári szünet hosszát, növeljük a munkahetek számát. Így a diákokra több idő jut, remélhetjük, hogy ez javítja az oktatás eredményességét.
     
  2. Növeljük a heti kötelező óraszámot, de annak egy részében olyan elvárásokat támasztunk, ami segíti az iskolát abban, hogy korszerű munkahellyé váljon. Így a kötelező óraszámok terhére lehetne az egy osztályban tanító tanárok heti rendszerességű megbeszélését végezni, vagy egyéb csapatépítő tevékenységeket, mint pl. helyi konfliktuskezelő tréningeket, felkészülést új módszerek használatára stb.
     
  3. A pedagógus életpályamodell elősegítené azt, hogy a szakma jó irányban tisztuljon, és ezáltal emelkedhessen a bérszínvonal és a presztízs. Ugyanakkor ennek bevezetése időt igényel, mind a szakmai előkészítést, mind a költségvetést illetően.

    De semmi nem akadályoz meg minket abban, hogy ezt a modellt előkészítsük. A mostani tervezet ugyanis még messze áll az ideálistól. Ennek kalibrálására nemzetközi tapasztalatokat kellene behozni és építeni a hazai közgazdasági tudásra. Másrészt a pedagógusok értékelésének standardjait és a pedagógusok szűrésének intézményi hátterét is ki kell dolgozni.

    Ebbe a munkába be kell vonni a legjobb pedagógusokat (azokat, akik az osztályteremben bizonyítottak), és ezáltal elő lehet segíteni a pedagógusok szakmai szempontú érdekképviseletének kibontakozását. Egy rosszul bevezetett életpályamodell hatása katasztrofális lehet, ezt elkerülendő fel kellene és fel is kell használni az elkövetkező két-három sovány évet arra, hogy ezt kellőképpen előkészítsük. A szakmának ezen – és nem az óraszámon – kellene már rég vitatkoznia.

A csapdahelyzet abban van, hogy a jelenleg pályán lévők egyéni szinten racionálisan gondolkodnak ugyan, de ez sajnos a közösség szintjén nem vezet optimális eredményre. Az egyik fél szeretne többet keresni, a másik pedig szeretne költséget csökkenteni, az egyik racionalitás az „egyenlőtlen (mennyiségű és minőségű) munkáért egyenlő bért” elven alapuló fizetésemeléshez, a másik a fűnyíró-elv alapú elbocsátáshoz vezethet. Az eredmény mindenképpen messze van a közösség számára optimális kimenettől.

Miért nem jó?

A Medgyesi-kormány alatt végrehajtott nagymértékű fizetésemelés nem számolt a törvényszerű célellentétes hatásokkal. Miután nem volt mögötte teljesítményelvárás, viszont a nagy összegek kiáramlásával automatikusan elinflálódtak a bérek, a végeredmény demotivált, frusztrált pedagógusok hada lett és egy sokkal rosszabb állapotban lévő költségvetés. Ennek hatását a mai napig érezzük, amit még a válság is tetéz.

A megoldás az lehetne, ha a minőségi munkáért magas bért tudnánk fizetni. Ezt a fajta fogolydilemmát egy kompetens harmadik szereplő tudná talán orvosolni. Sajnálatos módon ma Magyarországon hiányzik egy olyan szakmai szervezet, ami kifejezetten a tanítás színvonalát, a jó pedagógusok érdekeit tartaná szem előtt. A szakszervezetnek alapvetően nem ez a küldetése, a kormányzat költségvetési csapdában van, a tanári szakmai szervezetek pedig elsősorban tantárgypedagógiai és szaktudományos kérdésekkel foglalkoznak.

Az előrelépést csak az tudná jelenteni, ha a pedagógus szakma kitermelné magából azt az elfogadott szakmai grémiumot, szervezetet, amelyik szűrné és értékelné a pályára kerülőket és a pályán lévőket, és segítenének a minőségi elveket is szem előtt tartva megtisztítani a szakmát.

Be kell látni, hogy több pedagógus van a pályán, mint amit elbír a költségvetés és amire a szakmai eredményesség szempontjából is feltétlenül szükség lenne. A szakmának most leginkább arra kellene törekednie, hogy ne a legjobbak tűnjenek el a pályáról (mint ahogy történik már azzal, hogy nem a legjobb képességű fiatalok jelentkeznek ide), hanem azok, akik nem igazán valók pedagógusnak. Az élére kellene állniuk ennek a folyamatnak, mert ellenkező esetben a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülhetnek.

 
Kölöknet hozzászólások  
(13 hozzászólás) 
2011 augusztus 06.
Nem pedagógus
Kedves gézengúzok!

Nem tudom, miért éppen nekem címezte válaszát, szerintem mi ugyanerről beszélünk. Az én véleményem is ez, hogy a pedagógusok fele alkalmatlan a pályára, vagy már épp belefásult, minőségről csak negatív értelemben lehet beszélni (tisztelet a kivételnek). Minket sajnos éppen ezzel a típussal hozott össze eddig az élet. Hogy más példát ne említsek, májusban az osztályfőnök és a gyógypedagógus együtt csodálkozott rám, hogy jé, ez a gyerek fel van mentve bizonyos értékelés alól??? A határozat februárban született...Ez a no comment kategória úgy gondolom, és az ilyen színvonalat képviselő pedagógus nekem ne sírjon-ríjon. Bárcsak lenne a minőségnek fokmérője, és e szerinti válogatás, bérezés.
2011 augusztus 04.
gézengúzok
Tisztelt nem közalkalmazott és nem pedagógus! Bár valóban csalódtam a rendszerben, de azok a szülők és gyerekek a megmondhatói, akikkel napi kapcsolatban vagyok, tudják és tapasztalják: az eredmények magukért beszélnek. Nem nem vagyok megkeseredett csak épp sok mindent láttam már a pályán. Az oktatásban is tevékeny vagyok a mai napig. Nem csak a tanítás, de a kutatások terén is. Előadásokat is tartok felkérésre az általam látogatott munkahelyeken. Pedagógusoknak, és szülőknek egyaránt. Mindig találtam lehetőségeket, s tudja: bár a rendszerbe nagyon nehéz visszajutni, mégsem voltam sosem munkanélküli. A rám bízott gyerekeket személyre szabottan és eredményesen láttam és látom el. A megállapítások nem durvák. Csak tapasztalatokon alapulnak. Biztosan nem lesz majd ilyen a véleményem, ha minél több erre a hivatásra termett kollégát fogok látni, és felállnak majd a felvételi bizottságok, akik kiszűrik a nem "odavalókat". Ahol megbízással dolgozom, ott elvárják a kiváló szintű tárgyi tudást, kiváló szintű kommunikációt a szülőkkel és gyermekekkel egyaránt. A jókedvet, és derűt is, pedig nagyon nehéz esetekkel van, higgye el dolgom. S ha nem így tennék: sosem hívnának vissza... S hogy értse: a munkának itt van a minőségi fokmérője. Talán ha mindenki így lenne évente megmérettetve, akkor javulna a színvonal is...
2011 augusztus 03.
nem közalkalmazott, de nem is kényszerpedagógus
gézengúz: Azért nagyon durva így általánosítani, kedves csalódott, megkeseredett kényszervállalkozó pedagógus. Ebben az állapotban, amelyben Ön van, nehezen hiszem el, hogy minden közalkalmazott pedagógusnál kiválóbban dolgozik. Azt is, hogy a keserűségét le tudja vetkőzni, amikor gyerekekkel foglalkozik.
2011 augusztus 03.
gézengúzok
Az óraszám emelés margójára...
Óh és aki megbetegedett, és emiatt elbocsátották, s azóta kényszervállalkozóként kizárólag pedagógusmunkát végez, nem mindennapi szinten? Azzal mi lesz??? Mert a vállalkozó pedagógusnak szinte mindig napra késznek kell lennie, hogy hosszútávon is munkát, gyereket kapjon...
Folyamatosan tanulnia is kell, így aztán a közalkalmazotti társainak ellentéteként: saját maga termeli ki a továbbtanulása, (egyetem, szakvizsga, továbbképzések) költségeit. Nem várja ki a "sorát" az intézményben... Kedves, elkényelmesedett pedagógustársaim! Ti kaptok nyáron fizetést. A Kényszervállalkozó nem.
És mégis teszi a dolgát. Ha van nebuló, még nyáron, és iskolaidőben hétvégén is. Ezért nem bánnám, ha Nektek is a kényelmes "langyos-víz" állapot megszűnne, a szülők megelégedésére végre minőséget is adnátok! Tudok én olyan iskoláról, ahol a min. bizt.-hoz csak kérdőív kitöltőcske van... valótlan adatokkal. A munkaidő nem kezdődik pontosan, a nagy létszámtól a tanár nem látja, hogy hátul a gyerek kártyázik, netezik, Facebookozik... stb...A gyerek épp csak kinéz a fejéből, a tananyag meg sem érinti a személyét. (Felsőtagozat) Hogy az alsósokról ne is beszéljek, ahol a tanulási problémát a tanító csak tanév vége felé érzékeli, és akkor kezd véleményt írogatni a Nevelési Tanácsadó felé, amikor más 1 év eltelt, s a gyerek addig semmilyen segítséget nem kapott, vagy olyan fejlesztőpedagógiát végzett tanító fejleszt, akinek nincs ritmusérzéke, és nem tud énekelni... Bennünk is van hiba, s tán itt kellene kezdeni.
Aztán: Hol van a felvételi bizottság a pályaalkalmasságra??? Mert akik ma e pályán terelgetik a nebulókat, azoknak a fele se alkalmas erre a pályára. A szaktárgyi professzionális tudás mellé a módszertani tudás is társuljon, mert hiába tudja a tanár a matekot, ha képtelen annak átadására a tanulók számára. Ezért, aki erre a pályára lép, annak polihisztornak, módszertanilag nagyon képzettnek, és nagyon elhivatottnak kell lennie...
2011 július 23.
H. Z. J.
Kedves Marianna!
A számok biztosan úgy vannak, ahogyan azt megírták. De aki nem dolgozott még soha 41!! gyerekkel, annak fogalma sincs arról, milyen is belülről a pedagógus munka. Régen nem csak annyi, hogy bemegy a terembe, leadja az anyagot, aztán délben hazamegy a 3 hónapos (???) nyári szünetre. Az én férjem éjjel és hétvégén is javít, meg a tanítványainak szervez programokat, és most nyáron meg bútorokat pakolnak az iskolában, mert végre lett pénz felújításra - de segédmunkásra már nem futja. Aki a nettó 105 ezer forintért ezt irigyli, az bátran képezze ki magát 5 év alatt az egyetemen pedagógusnak, és csinálja.
2011 július 22.
Marianna
Kedves Lannert Judit!

Nem tudom, hol olvasta azt a Pisa elemzést, amely szerint "a pénz nem számít". Ezt néhány skandináv bezzeg ország példája tökéletesen tagadja. Egyébként a józan ész is.
Míg más területeken vagy a felelősség miatt, vagy a korrumpálhatóságot megelőzendő kapják a diplomások és nem diplomások akár a többszörösét is a pedagógus béreknek, addig nekünk béremelés helyett évről évre az orrunk alá dörgölik a hivatástudat fontosságát, és az utóbbi időben már azt is megkapjuk, hogy mi vagyunk Európa leglustább pedagógusai.
Az ördög azonban az óraszámok esetében is a részletekben van. Mert ugyebár nem mindegy , hogy 32 gyereknek kell megtanítani egy anyagot, vagy netán 16-nak. Ez a szám a dolgozatok javításánál is lényeges lehet. Tehát míg Európa fejlettebb részén az osztályok bontása természetes része a tanításnak, addig az én iskolámban már a nyelvi órákon is 28-30 gyerek ül egy órán. A pénz tényleg nem számít? Mennyi idő jut egy gyerekre?
Én szeptembertől 32 első osztályos gyermekkel kezdem a tanévet. Tudja mennyi idő jut egy-egy gyerek hangos olvastatására? Hányszor kell egy hét alatt összeszedni a füzeteket, kijavítani minden egyes szavukat, előírni a sorokat? Volt idő, amikor 22-24 gyermekkel kellett mindezt megtenni. És milyen nagy szerencse, hogy olyan magas szintű a pedagógiai munka az iskolánkban, hogy ilyen nehéz időben sem kell egyetlen kollégát sem elbocsátani, hanem egyszerűen több gyereket veszünk fel. De vajon így is magas szintű lesz a pedagógiai munka, így is tudunk majd annyit differenciálni, mint eddig? Így is jut elég idő egy-egy gyerekre? NEM. Már csak az a kérdés, hogy mi ezzel a kormány/kormányok célja? Talán nem is tudásalapú társadalmat építünk? Talán nincs szükség értelmes, gondolkodó emberekre? Már ki is mondják: túl sok a diplomás. Sőt, 15 évesen menjenek a gyerekek dolgozni. Hiába is tiltakozik a Szülők Országos Szervezete. Persze a Kereskedelmi Kamara üdvözli a tervezetet. Hát miről szól mindez? Azt hiszem már régen nem rólunk pedagógusokról. Mi csak rosszkor vagyunk rossz helyen.
Ebben a társadalmi, gazdasági helyzetben, amiben Európa ma van sokkal inkább van szükség gyenge minőségű ételeket fogyasztó, tartalmatlan tv műsorokat néző, önálló gondolkodásra képtelen emberekre, mint értelmes, kiváncsi, határozott világnézettel és kormányuk felé jogos elvárásokkal forduló emberekre.

Kedves kollégák és nem kollégák, vigyázzunk, mert az oszd meg és uralkodj elv még mindig jó eszköz!
Az oktatás az ország jövőjéről szól!
2011 július 10.
Kata
Egy a lényeg kollégák, túl sokan vagyunk, egy része menjen haza a pedagógustársadalomnak. Hogy aztán mi lesz vele a kutyát nem érdekli. Van, aki már 5-10 éve kénytelen volt elhagyni a pályát, mert elűzték, elbocsátották. Mi lett velük? Foglalkozik ezzel valaki? Ha végre normális bért kapnak a többiek, ki kárpótolja azokat a jó szakembereket akiket leépítettek? Vagy ők menjenek utcát seperni 65 éves korukig?
2011 június 29.
Éva
Kedveseim!
Mikor beszélünk már végre a hatékony pedagógiai munkára ösztönző pedagógus bérekről is,melyek hasonlóak a PISA-mérésben jó eredményt elért országok pedag.béreihez?Hasonlítsuk össze csak az itthoni diplomásaink béreit a pedag.bérekkel! Szégyenletesen alacsonyak a pedagógusbéreink!Hab a tortán,hogy munkaidőt kell emelni a pedagógusoknak és munkahelyhez kell kötni a munkavégzésüket,megfelelő körülmények biztosítása nélkül,"természetesen".Csak gratulálni tudok a bársonyszékben üldögélő "szakembereknek"!Ezekkel az intézkedésekkel már bizonyára remek eredmények születnek majd!
2011 június 08.
Lannert Judit
Kedves Bécike!

A PISA adatokon elvégzett OECD és más nemzetközi elemzések éppen azt mutatták ki, hogy nem a pénz számít. Vannak országok, akik kisebb erőforrás ráfordítással jól teljesítenek, és vannak, akik sokat "fektetnek be", de kevés eredménnyel, ilyenek pl. az olaszok. Tehát nincs közvetlen összefüggés a pénz és teljesítmény között. Ez a kapcsolat sokkal összetettebb. Azt is mutatják az adatok, hogy nálunk jóval kisebb az egy pedagógusra jutó tanulók aránya, és kevesebb a kontakt idő is, a hosszú nyári szünet miatt. Tehát az erőforrásainkat rossz hatékonysággal használjuk fel. Egészen biztos nem lesz hatékonyabb oktatásunk, ha a mintegy 200 ezer pedagógus fizetését differenciálás nélkül felemeljük. Egyrészt mert ez akkora bérkiáramlást jelent, hogy törvényszerű az újabb infláció, amivel megint ott tartunk, ahol a part szakad. Igen, a McKinsey jelentés azt mutatta, hogy a kezdő fizetések fontosak, azokat meg is lehetne emelni, de ezt a már pályán lévő pedagógusok sérelmeznék. Sajnos nincs olyan megoldás, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, a pedagógustársadalom és a kormány, vagy gazdasági tárca között értelmes és hosszú távra működő kompromisszumot kellene létrehozni, ehhez viszont mindkét fél részéről szükséges, hogy engedjen valamiből.
2011 június 08.
Bécike
Kedves Judit,
Két dologra szeretnék reflektálni.
PISA 2009
"A kutatások szerint az adott ország gazdasági helyzete (GDP), és azon belül az oktatásra fordított pénz arányos az elért eredménnyel. Magyarország jobban teljesített, mint az a gazdasági helyzetből várható."
Ha még több pénzt vonunk el az oktatásból, vagy legalábbis ugyanennyi pénzből kevesebb tanárral próbáljuk emelni a színvonalat akkor vajon tíz év múlva mit fognak mutatni a PISA mérések?
A második pont:
McKinsey:"Egyértelmű összefüggés van a tanári fizetések és a teljesítmény között. A képlet végletesen egyszerű: ott jó tanárnak lenni, ahol a kezdő fizetés az egy főre vetített GDP mértékével közel egyenlő vagy azt meghaladja. A GDP 80%-a alatti bérezésnél a jó képességű jelöltek nem a tanári pályát választják." Nem hiszem, hogy komolyan gondolja, hogy a Medgyesi kormány által adott fizetésemelés eredménye demotivált, frusztrált pedagógusok hada lett. Be kellene már végre látni, hogy ilyen alacsony bérek mellett sosem fog megvalósulni az az egészséges verseny a munkahelyekért és a tanári pályáért ami segítene kilökni a kevésbé alkalmas pedagógusokat. Egy megfelelő bérezési rendszer is csak évek múlva (10-20?)hozná meg az eredményét. Addig is lehet átszervezgetni, munkaidőt növelni, nyári szünetet csökkenteni, aztán 15 év múlva széttárjuk a kezünket és még mindig nem értjük, hogy miért nem jók a magyar pedagógusok.
2011 június 06.
Nem pedagógus
A fő baj , hogy az oktatás színvonala már így is a béka hátsófele alatt van sok helyen.
A nagy spórolásban alsó tagozatban is gyakori a 30 feletti osztálylétszám, ami egy "mintagyereknek" nem okoz problémát ( nekem van ilyen is, ő épp egy kis létszámú osztályba került ). Ugyanakkor egyre több a sajátos nevelési igényű gyerek, illetve akik egyéb okból ( rossz szociális háttér, magatartásproblémák stb.) kiemelt figyelmet igényelne. Én értem a pedagógust is, hogy 30 fős osztályban nehéz az ilyen gyerekkel megfelelően foglalkozni ( ilyen osztályba került az én SNI-s gyerekem ) viszont neki az egész élete tönkre mehet emiatt.
Ha ehhez még a tanítandó órák számát is emelik tovább fog romlani a helyzet.
Inkább arra lenne szükség, hogy kisebb létszámú osztályok legyenek, ahol lehetőség van a differenciált foglalkozásra, ugyanekkor ezt elvárássá is tenném. Kötelezném a pedagógusokat, hogy képezzék magukat, alkalmazzanak olyan módszereket, amelyek megváltozott világunk megváltozott gyerekeinél is működnek. Erre kellene fordítani több időt.
2011 június 04.
 
Kíváncsi lennék, hogyan lehet megoldani például egy középiskolában, hogy júniusban végig van tanítás, miközben a tanári kar a végzősöket érettségizteti. Vagy mindegy, csak "neve legyen a gyereknek"??? Mert ha csak a gyerekmegőrzés a lényeg, akkor pásztorokat is lehet szerződtetni.
2011 június 03.
Kati tanító néni
"Nem növeljük a heti kötelező óraszámot, de csökkentjük a nyári szünet hosszát, növeljük a munkahetek számát."
ezzel csak az a baj, hogy az iskolaépületek nem olyanok, hogy a nyári(as) időjárásban dolgozni lehessen bennük. már most kibírhatatlan a klíma a termekben. nincs árnyékolás, megfelelő szigetelés, szerencsétlen gyerekek a hőség miatt képtelenek koncentrálni. a nyugodt tanulási körülmények biztosítása nélkül pedig lehetetlen érdemi munkát végezni.
"...lehetne az egy osztályban tanító tanárok heti rendszerességű megbeszélését végezni, vagy egyéb csapatépítő tevékenységeket,..."
lehetne, ha lenne hol. ma azonban az a helyzet, hogy jobb esetben van egy tanári (van, ahol még ez sincs), és minden egyéb helyiség foglalt. ez az egy darab helyiség pedig alkalmatlan mindennemű szakmai tevékenységre. még füzetet sem lehet nyugodtan javítani, nem hogy szakmai diskurzust folytatni.
a reformálás kellene, a szakmai párbeszéd kellene, de ez utóbbira nem igazán látok igényt.
Összes hozzászólás (13) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás

XTeakiadó