IskolaPedagógusOktatáspolitika

Kellenek-e tanodák?

Több sajtóorgánum is cikkezett nemrégiben arról, hogy egy 5,3 milliárdos tanodapályázaton a régóta működő tanodák többsége nem nyert, viszont feltűnően sokan nyertek olyanok, akik eddig még nem működtettek tanodákat. A hoppon maradt tanodák körében érthető módon nagy a felháborodás, a kormányzat ezért számukra egy második körben kisebb anyagi támogatással új pályázatot írt ki. A pályáztatás botrányos körülményei magukért beszélnek, ezért én nem is ezzel foglalkoznék ebben a blogban. Számomra sokkal problémásabbnak tűnik az, hogy az állam milliárdokat költ valamire, anélkül hogy mérné a hatását. 

Sokan gondolják, hogyha valakik jó cél érdekében tesznek valamit, akkor az feltétlenül jót is szül. És nem vitás, a tanodák körül sok jó szándékú ember ügyködik és mindaddig, amíg valaki önkéntes munkával, saját forrásból teszi ezt, az ember nem is firtatja, hogy milyen sikerrel. Ugyanakkor megváltozik a képlet, ha súlyos adóforintokat fordítunk rá. Itt ugyanis fel kell tennünk azt a kérdést, hogy valóban itt hasznosul-e leghatékonyabban a befektetésünk, valóban ezzel növeljük leginkább az oktatás színvonalát és méltányosságát. Sem a kormányzat, sem a civil szféra és a média oldaláról nem tették még fel eddig azt a kérdést, hogy vajon a tanodák-e azok, ahol ezen a téren a legjobban hasznosulnak az adóforintjaink.

Ha bizonyítottan rossz az iskola, miért nem azon javítunk ebből a pénzből?

A tanodákat eredetileg főként roma civilek hozták létre a hátrányos helyzetű roma gyerekek és családjaik segítésére. Elsősorban szabadidős tevékenységeket nyújtottak a gyerekeknek, kirándulásra vitték őket, helyi roma önkéntesek bevonásával kézműves foglalkozásokat szerveztek. A kétezres években az uniós források megjelenésével egyre nagyobb volt a nyomás a kormányzaton, hogy értelmes célokra költsék el a fejlesztési pénzt. Jól jött nekik a tanoda, úgy gondolták, hogy ennek a kezdeményezésnek a kiterjesztésével sikeresen tudják a cigány gyerekeket felzárkóztatni. Éppen ezért a tanodák addigi színes világát, ami a helyi igényekre próbált reflektálni, beszorították a pályázatok merev rendszerébe és a tanoda céljának elsősorban a roma gyerekek iskolai felzárkóztatását, sikeres továbbtanulását tették meg.

És itt jön az első olyan gubanc, ami valahogy eddig senkinek sem tűnt fel. Miért van az, hogy az állam elismeri, hogy az általa fenntartott közoktatási rendszer nem működik jól, és ahelyett, hogy a pénzeket ennek fejlesztésére költené, exportálja a problémát és egy iskolán kívüli intézményre testálja a probléma megoldását. A TanodaPlatform szakértői szerint is: „A tanodák létrehozásában alapvető szerepet játszott az a feltételezés, hogy a hagyományos iskola a hátrányos helyzetű, illetve a roma tanulók sajátos szükségleteihez nem alkalmazkodik megfelelően, így lehetőség szerint egy eltérő szemléletű intézmény ellensúlyozó tevékenységére van szükség.” Az Abcúg portálon közölt cikkben pedig ezt olvashatjuk: „Kutatók és tapasztalt tanodások szerint a tanoda, bekerülve az iskola falai közé, elveszti lényegét: egy informális, civil pedagógiai műhelyből nem marad több mint egy speciális napközi.”

Mindebből az derül ki, hogy az iskola valami borzalmas, nemcsak a cigánygyerekek, de a tanodák számára is ártalmas valami. Civilként még akár lehet is ellensúlyozni a rossz iskolát, de állami pénzből, vagy állami szereplőként hiba, ha ezek után nem az iskola valódi reformját tűzi ki célul. Más normális országban ilyenkor már az általános iskolát teljesen átformálták volna, ha ilyen eredményeket tapasztalnak. Ehelyett mi is történik az adóforintokból? Csinálunk egy nem ellenőrzött hatékonyságú árnyékiskola rendszert, viszont az iskolák így már legálisan is megszabadulhatnak a problémától és folytathatják úgy, ahogy eddig.

A következő gubanc pedig az, hogy miközben a kétezres években nagy erőfeszítéseket tettek a roma gyerekek integrációjára, ezzel egy időben egy szegregált intézmény elterjesztésén ügyködtek/ügyködnek. Csak egy esetben lehetne azt mondani, hogy ez a helyes út, amennyiben tudományosan megalapozott mérések bizonyítanák, hogy az integrált általános iskoláknál a szegregált tanodák jóval eredményesebbek. Ilyen mérés viszont mind a mai napig nem született. Sőt, a tanodák eddigi működését éppen az jellemezte, hogy projektszerűen, szakadásosan tudtak csak létezni, ráadásul a tanodák célja ahány pályázat, annyi módon változott. Ezek alapján mérés nélkül is megállapítható, hogy ilyen feltételek közt nem lehet igazán eredményesen működni. Akkor mégis miért támogatják olyan sokan a tanodákat? Hát azért, mert a felnőtt társadalom minden szeletének van benne érdekeltsége. A tanodákat fenntartó civilek és az ott dolgozó pedagógusok számára jövedelemszerzési lehetőség, a kormányzat részére látványprojekt, amit ki lehet tenni az ablakba, ráadásul a szép szlogenek mögött klientúra építésére is alkalmas. Az iskolák számára pedig megkönnyebbülés, hiszen nem nekik kell megoldani a cigány gyerekek problémáját, sőt nem is kéri rajtuk számon senki, ha nem jól dolgoznak. A roma szülők pedig úgy érzik, hogy végre történik valami a gyerekeikkel.

Eredményes-e a tanoda a tények alapján?

És itt elérkeztünk a legizgalmasabb kérdésig, vajon hatékony megoldás-e a tanoda arra a célra, amire létrejött. Azt, hogy a tanodákról nincsenek mérések, maguk a TanodaPlatform vezetői is megerősítik.  Bár felvetik a mérés-értékelés lehetőségét és főleg módszertani problémáitde mindeddig valódi eredményesség értékeléssel még nem álltak elő.

Egy mérésre alapozott értékelés viszont született 2012-ben (a blog szerzője is részt vett benne), amit a Roma Oktatási Alap rendelt meg az általa finanszírozott tanodák körében (lásd a keretes írást). Akkor a tanodák célja kimondottan a tanulói eredményesség növelése volt. 

Egy kontrollcsoportos tanodaértékelés tanulságai 2012-ből

A kutatást a Roma Oktatási Alap rendelte meg és 18 tanodára terjedt ki 2012-ben. Az értékelés során bemeneti és kimeneti mérések is történtek matematika és szociális attitűdök terén kontrollcsoport bevonásával, valamint 5 tanodában részletes foglalkozás megfigyelésekre is sor került. Jó hír, hogy az értékelés szerint a tanodába járók matematikatudásában a lemaradásuk valóban csökkent a kontrollcsoporthoz képest, ugyanakkor ez a matematikatudás még így is nagyon alacsony szintűnek mondható, bonyolultabb feladatok megoldására vagy induktív-deduktív gondolkodásra kevésbé voltak képesek a tanulók.  A motivációs szintje ugyan kevésbé csökkent a tanodás tanulóknak, mint a nem tanodás kontroll csoportnak, viszont a szociális motivációk terén szomorú felfedezést tehetünk, a kortársakkal való szociális készségek a tanodás gyerekek esetében jóval a nem tanodás gyerekeké alatt maradt és nem is javult az idő során. Lehetséges, hogy a tanoda, amely kiveszi a tanulókat kortárs közegükből, az osztályból, inkább fejleszti a felnőttekkel, mint a kortársakkal való kommunikációs készségeiket. Ha ez igaz, úgy igencsak kétségessé teszi a tanodáknak a tanulókra gyakorolt hosszú távú pozitív hatását. A tanodák munkájának résztvevő megfigyelései pedig azt mutatják, hogy a foglalkozások túlnyomó többsége a korrepetálásra fókuszált, illetve reprodukálta az iskolai tanórán elhangzottakat bízva abban, hogy ha a gyerekekkel újra átveszik a tananyag főbb pontjait, azt jobban megértik és rögzítik. Ahogy az értékelés fogalmaz: „A tanoda pedagógiai munkája tükrözi a helyi iskola pedagógiai szemléletét és szakmai gyakorlatát. Mivel a tanodák többségében a helyi iskolák pedagógusai a foglalkozásvezetők, így a tanoda nem tud független lenni a helyi tanítási gyakorlattól. A pedagógusok megpróbálnak ugyan a tanodában „civilként” működni, de ez az igyekezet csak a roma és hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos magatartásukon, szemléletükön hagy nyomot, pedagógiai tevékenységüket nem befolyásolja. A vizsgált tanodák döntő többsége nem használja ki azt a szakmai-módszertani lehetőséget, hogy ún. pedagógiai laboratóriumként funkcionáljon.”

Forrás: http://www.romaeducationfund.hu/sites/default/files/publications/tanoda-projekt_zarobeszamolo_2013nov_.pdf

Az eredmények azt mutatják, hogy azok az iskolák, ahova a tanodás gyerekek járnak, meglehetősen alacsony színvonalúak, az ott tanuló nem tanodás gyerekek eredményei is igen gyengék és ők maguk is igen hátrányos helyzetűek. Meglepő eredmény, hogy a tanodás gyerekek kortársaikkal való kommunikációs készsége csökkent a kontrollcsoporthoz képest. Ez azt mutatja, hogy 1.) ha kivesszük a roma gyerekek a közegéből, nem javítunk a helyzetén. 2.) a területi szegregáció és iskolai szelekció folytán a roma gyerekek osztálytársai is segítségre szorulnának, 3.) a roma többségű iskolák pedagógiai módszertani kultúrája hagy maga után kívánnivalót.

Mindez azt támasztaná alá, hogy magát az általános iskolát kellene alaposan átalakítani. A megvizsgált tanodákban elsősorban korrepetálás zajlott, amivel az alapfokú matematikai tudást tudták kicsit javítani, de kérdés, hogy vajon megéri-e az államnak, hogy milliárdokat költsön egy olyan intézményre, aminek a hatását esetleg néhány szakkörrel is tudná biztosítani az iskolán belül. 

Az államot terheli a legnagyobb a felelősség

Ezek után valóban kérdéses, hogy a tanodára fordított pénz eléggé hatékony beruházásnak minősül-e.  Rá kell jönnie mindenkinek, hogy itt rendszerszintű problémáról van szó, amit az iskola megváltoztatása nélkül nem tudunk orvosolni. Mindez megkérdőjelezi a korábbi kiírásokat is, ahol tiltották, hogy iskolához közeli szervezet pályázzon. A tanodások által a Magyar Narancsban megfogalmazott kifogások pedig meglehetősen ambivalens érzéseket kelthetnek, miszerint ne forgassuk vissza a pénzt egy rosszul működő rendszerbe és ne a tanodaforrásokból egészítsék ki az egyházi és iskolai forrásokat (Fülöp Zsófia: Az idei támogatások háttere. „Egyszerűen gonosz” Magyar Narancs 2016. október 27.). A tanodák léte úgy tűnik, hogy paradox módon éppen egy rossz státusz quo-t segít fenntartani a rosszul működő általános iskolák tehermentesítésével és felmentésével. A jó szándékú civilek, akik bizonyítottak azzal, hogy akkor is működtették a tanodákat, amikor nem volt rá állami pénz, tulajdonképpen asszisztálnak ehhez. Sajnos Magyarországon nincs meg a kultúrája annak, hogy kellene az államnak és a piacnak vagy civilnek együttműködni (lásd Norvég alap), ahol megmarad a civil vagy piaci szereplők autonómiája, de a forrást részben biztosító állam elvárja a minőséget és nem a bemeneti standardokat kontrollálja vagy azt, hogy papíron mennyire teljesülnek a célok, hanem komoly szakmai és tudományos alapon (pl. mérésekkel) a valódi kimeneteket nézi.  Ezt a rossz kört csak az törheti meg igazán, ha maguk a tanodák követelnék meg a legszigorúbb eredményességi kritériumok elvárását és ezek mentén mérnék a teljesítményüket. De még jobb lenne, ha a tanodák finanszírozása helyett az alsótagozat reformjára buzdítanák az államot.

Persze elsősorban nem a civilek, hanem a mindenkori állam a felelős azért, hogy az adóforintok (a fejlesztési pénz is az, de nemcsak a mi adónkból jön össze, hanem európai szinten, ettől függetlenül, ugyanúgy felelősen kellene elkölteni), hogyan hasznosulnak. Minden egyes beruházás esetén meg kell vizsgálnia, hogy az adott célt, mivel éri el a leghatékonyabban. Amennyiben a roma gyerekek iskolai sikeressége a cél, össze kellene vetnie a tanodába invesztált befektetést, az iskolába invesztált befektetés hozamával. Értelmetlennek tűnik az is, ha párhuzamosan futtatnak egymást kioltó fejlesztéseket, mint például egész napos iskola és a tanoda.

A tanoda a magyar oktatásfejlesztés állatorvosi lova, de mind a mai napig nem tanultunk belőle. Egy olyan narratíva alakult ki, ahol a tanoda egy olyan intézmény, amely jó célt szolgál (bár nem mérjük, hogy eredményes-e), éppen ezért megkérdőjelezni nem ildomos, ugyanakkor ez a narratíva remek lehetőség a civilek kihasználására. Érdemes lenne ezt a narratívát megtörni és kilépni belőle. Legelőször azzal, hogy feltesszük a kérdést, kellenek-e a tanodák, és ha igen, milyen tanodák, vagy inkább az általános iskolák módszertani kultúráját kellene még több pénzzel és energiával megreformálni. Az alsó tagozatra eddig is kevés pénz jutott, pedig a tanítók – a reprezentatív tanárkutatások alapján – nagyon igényelnék a továbbképzéseket. Az oktatáskutatók ma már szakmai problémákat is felfedeznek a korábban még jól működő alsótagozat esetén, pedig a későbbi iskolai és munkaerőpiaci sikeresség elsősorban a koragyermekkori szakaszban dől el, itt kellene tehát rendszerszintű változásokat kikényszeríteni.

Azt már tudjuk, hogy a tanoda iskolásítása zsákutca, de az iskola tanodásításának akár jótékony hatása is lehetne, amennyiben a tanodáknak lenne kidolgozott, valamennyire egységes és eredményes módszertana, mint ahogy – eltekintve néhány fehér hollótól - sajnos nincs nekik. Pedig lehetett volna úgy is kiírni a mindenkori tanoda pályázatokat, hogy pilot szerűen és mérhetően kialakuljon egy olyan, a roma gyerekek tanulási eredményességét és egyéb fontos, a boldoguláshoz szükséges kompetenciáit növelő módszertan, amit utána be lehet vinni az általános iskolába. Ezáltal értelmes is és fenntartható is lett volna a fejlesztés.

Tanulópénz blog:  http://koloknet.blog.hu

 

2016 november 23. Lannert Judit - Tanulópénz

 
 
Kölöknet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 
2016 december 09.
kém
még egy válasz: http://ped.hu/kem/users/marczibandi/blog/kellenek-e-iskol%C3%A1k
2016 december 07.
lannertj
Lannert Judit válasza pedig itt olvasható Lencse Máté felvetéseire: http://www.tani-tani.info/valasz_lencse_matenak
2016 december 05.
Varga Zsolt
Lencse Máté válasza a Taní-tani online felületén: http://www.tani-tani.info/tanoda_kerdojel
Kölöknet hozzászólás
aláírás