IskolaTanulás

A PISA legfőbb tanulságai Michael Barber szerint: a tehetség mítosz

Sir Michael Barber a Pearson Foundation vezető oktatási tanácsadója. Az alábbiakban a TES oldalán decemberben megjelent cikkének nyers fordítását közöljük.

A háromévente megjelenő PISA eredmények rendkívüli mértékben foglalkoztatják a világ oktatási minisztériumaiban dolgozó szakértőket. Az objektív adatok arra késztetik a minisztereket, hogy figyelembe vegyék rendszerük teljesítményét, és felülvizsgálják, mely oktatási reformoknak van a legnagyobb hatása.

Ugyanakkor minderre egészen a 20. század végéig várni kellett, hiszen korábban az oktatási rendszerekről nem lehetett pontosan eldönteni, hogy elérték-e a kívánt célokat. Így a rendszerek hírneve jobbára a történelemtől függött.

Például Németország oktatási rendszerét korábban a legjobbak között tartották számon, nem utolsósorban jelentős oktatási hagyományai miatt. Végtére is, ekkor még nem tudtuk, hogy mi jellemzi a sikeres rendszert.

A 2001-es PISA felmérés azonban nagy fordulatot hozott – Németország PISA-sokkot kapott, amikor megtudta, hogy az eredményei csupán átlagosak. Finnország pedig azon lepődött meg, hogy a spektrum másik végére, a legjobbak közé került. A kormányt emellett az is váratlanul érte, hogy látogatók sora utazott az országba, hogy megnézzék, és kitalálják, mi lehet a siker kulcsa.

Mindennek az lett az eredménye, hogy oktatási miniszterek és tisztviselők ma már nemzetközi szinten is folyamatos párbeszédet folytatnak az oktatási reformokról, ugyanis senki sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a bizonyítékokat arról, hogy mi működik, és mi nem. Igaz, a médiavisszhangtól még mindig tartanak, de már fontosabb számukra az siker felé vezető út megértése.

A jelenlegi PISA eredmények a 2012-ben, 65 ország részvételével felvett és elsősorban a matematikára fókuszáló kérdőívek alapján készültek. És valljuk be, hordoznak néhány furcsa meglepetést:

  • A kelet-ázsiai országok dominanciája tovább erősödött, hiszen Sanghaj az első, amit szorosan követ Szingapúr és Hong Kong. Mindhárom térség jelentős javulást mutatott a már korábban is impozáns eredmények után. Elképesztő az is, hogy Vietnám a közelmúltban elszenvedett események ellenére is Németországgal és Massachusetts-el, a vezető amerikai tagállammal szállt ringbe.
  • Európában átütőnek számít Lengyelország előretörése és Németország folyamatos fejlődése az első PISA felmérés óta – mindez az eredményekre adott reakciókat bizonyítja.
  • Ezzel szemben Finnország lejjebb csúszott, noha még mindig vezető helyen van az európai országok között. A finn modell szószólóinak viszont ennek ellenére is fel kell tenniük maguknak néhány kérdést.
  • Az Egyesült Királyság pozíciója a tagállamokban kidolgozott reformok ellenére továbbra sem kiváló – csak a jók között szerepel.
  • Az Egyesült Királyságon belül Skócia kismértékben Anglia előtt van – noha a különbség statisztikailag nem szignifikáns –, és mindkét tagállam szignifikánsan jobban teljesít Észak-Írországnál és Wales-nél, ahol egy elvesztegetett évtized után csak az utóbbi három évben kezdték el a reformintézkedéseket.

A PISA emellett olyan mögöttes üzeneteket is hordoz, amelyeket az adatok is megerősítenek:

  • Először is, a tehetség csupán mítosz. Hatalmas különbséget jelent az, ha erős a kulturális elkötelezettség nem csak a tanulással, de egyben az erőfeszítések megtérülésével kapcsolatban is. Azok az országok, ahol elhiszik, hogy valakik okosnak születnek, és valakik nem, és meg is erősítik mindezt a rendszeren keresztül, soha nem fognak az élvonalba tartozni. Kelet-Ázsia vezető szerepének egyik oka ugyanis az, hogy a tehetségek kiemelése helyett a kemény munkára összpontosítanak.
  • Másodszor, nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a tanításra és a tanulásra. Be kellene lépnie az oktatási vezetőknek a tantermek világába, és szembesülniük kellene a tanítás és tanulás mindennapos gyakorlatával. Ezt viszont a szakpolitikusok (akik inkább az olyan inputokra fókuszálnak, mint az osztályterem nagysága vagy a laptopok száma), és az oktatási vezetők is (akik szerint kollégáikat egyedül kell hagyni az osztálytermekben, hogy azt csináljanak, amit akarnak) is rendre elutasítják.

Továbbá találkozhatunk néhány tanulsággal a reformok jellegét és tartalmát illetően is:

  • Autonómia biztosítása, elszámoltathatóság. Ennek a két elemnek együtt kell járnia, nem elég csupán az egyiket biztosítani.
  • Befektetés a tanári állományba. Elengedhetetlenül fontos, hogy jó képességű szakembereket vonjuk be az oktatásba, és hogy biztosítsuk számukra a folyamatos fejlődést. Amint a rendszerek elérik a nemzeti jövedelem egy bizonyos szintjét, a tanárok számára nyújtott magas fizetés válik fontosabbá. Meg kell bizonyosodni arról, hogy a legjobb tanárok oktatják a lemaradó diákokat, és hogy a legjobb tanárok vezetik a legproblémásabb iskolákat.
  • Minden diák egyformán fontos. Lehetséges és egyben kívánatos, hogy a rendszerek egyszerre fejlesszék a legjobban és a legrosszabbul teljesítő diákokat. Azok a rendszerek, amelyek megengedik, hogy a diákok jelentős többsége az alapok ismerete nélkül érje el a 15 éves kort, csak problémákat generálnak a jövő számára.
  • Az iskolás kort megelőző munka. AZ OECD ország között szignifikánsan jobban teljesítettek azok az országok, ahol az óvodai képzésbe is többet invesztáltak.
  • Kitartás. Számos működő reformstratégia létezik, de egyik sem lesz sikeres hosszan tartó és tevékeny munka nélkül.

Végezetül, ezek a tanulságok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendszerek irányítói megértsék, hogy az inputok milyen kombinációi szükségesek a jobb eredmények eléréséhez. Ezek a tanulságok pedig lényegében nem csak az iskolákra és a rendszer irányítóira, hanem minden oktatási szereplőre érvényesek. Mi a Pearson-nál úgy gondoljuk, hogy ez az eredményekre és az átláthatóságra fókuszáló tendencia megállíthatatlan.

2014 február 27. Fordította: Csánó Szabina

 
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás