IskolaTanulás

Részletek Benjámin naplójából

Miért nem tanulok?

Jó kérdés. A tanárok csak annyit mondanak, hogy lusta és link vagyok. Minden nap azt hallgatom, hogy nem fogok tudni továbbtanulni, és boldogulni az életben. Én mégis inkább a haverokkal lógok, vagy itthon játszom a gépen. Esetleg elmegyek focizni, vagy este tévét nézek. Persze házi feladatot is írhatnék és tanulhatnék. Talán az volna a helyes.

De miért tanuljak?

Több válasz is van erre a kérdésre.

Először sokan azt hozzák fel, hogy a tanulás kell ahhoz, hogy jó állásom legyen felnőtt koromra. Teljes mértékben egyet kell, hogy értsek ezzel az elgondolással. Bár szerintem tanulás nélkül is meg lehet fogni az isten lábát, ha valaki kreatív és tehetséges. De miért legyen jó állásom? A pénzért? Hát persze, hogy azért. Hiába mondom a tanároknak vagy a jobban tanuló osztálytársaimnak, hogy énnekem nem számít a pénz. Annyi kell, hogy eltartsam magam vagy esetleg később a családomat. Elképesztő, hogy ilyenkor milyen hitetlenkedő arccal néznek rám. Én pedig azt nem értem, hogy miért szeretne mindenki nagy házat, autót és tökéletes anyagi körülményeket. Örülök, ha sikerül összehozni valamit az életemben, de nincsenek elvárásaim.

Ahelyett, hogy folyamatosan a jövőmmel foglalkoznék, ahogy rengeteg ember körülöttem, én a jelennek élek. És élvezem. Persze, ha odatolnának alám egy gyönyörű autót, és mindent megkaphatnék, nem utasítanám el. De nekem nem ér ez annyit, hogy folyamatosan tanuljak érte. Természetesen kapom mindenhonnan, hogy ez mennyire rövidlátó gondolkodásmód, és, hogy még megbánom később.

Mások azt mondják, azért tanulnak, mert ebben a korban lehet a legtöbb tudást magukba szívni. Ők szeretnének minél több mindent megtanulni. Nem a pénz miatt, hanem azért, mert szeretik, ha sok mindent tudnak a világról. Ez a hozzáállás nekem sokkal szimpatikusabb. Akik ezt mondják, azokat becsülöm. Kár, hogy olyan kevesen vannak, és még nagyobb kár, hogy e cél elérését a tanárok többsége eléggé megnehezíti a tanítási stílusával.

Következzen az a változat, ami a legjobban megvisel. Megkérdezek valakit az osztályból, hogy miért tanul. Milyen elképzelései vannak a jövővel kapcsolatban? A válasz szinte arcon vág. „Nincs elképzelésem még. Azért tanulok, mert muszáj”. Ettől egyszerűen a hideg futkos a hátamon. Azt megértem, ha valaki azt mondja, hogy azért kell, mert otthon zsebpénzmegvonást vagy szobafogságot kap, ha nem tanul. Azt azonban nem tudom elfogadni, ha valaki csak azért tanul, mert muszáj. Én csak egy indokot szeretnék hallani rá, hogy miért.

Miért van az, hogy ennyire nem tanulnak a gyerekek?

Sokat gondolkoztam ezen. A gyerekek több mint fele csak úszik az árral a suliban. Átvészeli az órákat, aztán puskázik dolgozatírásnál. Néhány tantárgyból rendesen felkészül, de a többiből a hármas a cél. A többiek közül van néhány tökéletesen tanuló gyerek. Ha százalékot kéne mondanom, talán tízet mondanék. A maradékot abszolút nem érdekli az egész. Bukdácsolnak szinte mindenből, kerülik az iskolát, és gyakran váltanak is.

Az agyalásom során rájöttem, hogy mi lehet mindennek a magyarázata. Leírok tehát egy átlagos napot.

Reggel, amikor felkelek, egyetlen dolog jár a fejemben de az rengetegszer ismétlődik. „ Jaj ne, már megint suli!” Kikászálódom az ágyból és szenvedek. Megteszem a minden reggel szokásos dolgokat, majd elindulok a magamban igen sokat emlegetett intézménybe. Útközben zenét hallgatok, és sok mindenre gondolok, de legfőképpen azon jár az agyam, hogy nem kéne ma bemenni. De végül soha nem lógok el. Ennyire nem vagyok bátor. Sajnos!

Beérek az épületbe. Amint belépek, jobbra biztonsági őr áll egy pult mögött. Alatta a következő van írva: „iskolarendőrség”. Halványan elmosolyodom. Annak idején még portának hívták. Nincs túl sok időm, ugyanis szokásomhoz híven egy kicsit késésben vagyok.

Végre belépek az osztályomba. Sorban köszönök több haveromnak, majd leülök a helyemre. Körülnézek, és a legtöbb helyen rettegő vagy szimplán csak ideges arcokat látok. Mint akik csatába indulnak. Előveszem a felszerelésemet, ami az elkövetkezendő 45 percben ott lesz mellettem.

Bejön a tanár. Körülnéz. Látszik az arcán, hogy nem felhőtlenül boldog a társaság láttán. Rövid jelentés következik, majd megkezdődik az óra. A beszélgetés szigorúan tilos, aludni nem lehet, az egyetlen szórakozás, amit legálisan lehet tenni, az a színészkedés. Ma azt játszom el, hogy érdekel a tananyag. Sajnos nem megy sokáig. Az első 10 perc után halálos unalom vesz erőt rajtam. Számolom a másodperceket, hátha akkor gyorsabban fog telni az idő. De nem. Letekintek a hűséges tankönyvemre, amely ugyanott helyezkedik el, ahova leraktam óra elején. Várom már, hogy ki kelljen nyitni, mert akkor legalább rajzolni lehet majd.

És elhangzik a mondat: „Nyissátok ki a könyveteket a 46. oldalon a sejtmagvas egysejtűek anyagrésznél”. Kinyitjuk hát a leckénél, ami első látásra is épp olyan unalmasnak tűnik, mint amilyennek később bizonyul. Öröm az ürömben, hogy megpillantok egy viszonylag méretes fehér területet a lap alján. „Potenciális rajzolóhely” gondolom magamban, és munkához látok. Sajnos a művemet nem tudom befejezni, ugyanis a kicsöngő korábban megszólal.

Végre itt a várva várt szünet. 15 perc szabadság, amit mindenki másképp használ fel. Egyesek tanulnak, mások házit írnak, és megint mások viccelődnek, nevetgélnek. Én általában az utolsó lehetőséget választom, bár néha elkerülhetetlen a készülés. A szünet utolsó részét, (általában 2-3 perc) tantermek közti vándorlással töltjük. Majd jön a becsengetés.

:

Elkezdtem megvéde- ni az érdekeimet

"...az ofő pedig közben csak jött és jött. Határozot- tan haladt felém, haja lobo- gott a szélben, szemei villámokat szórtak, úgy éreztem, hatalmas termete árnyékában szinte eltörpü- lök..." További részlet Benjámin naplójából

 

A következő néhány óra hasonlóképp unatkozással telik. Néha van egy-egy érdekes momentum, de általában mindenki a szünetet várja, mint rövid távú célt. Hosszú távon pedig a tanítási nap végét. Minden nap van legalább egy zűrös óra. Ez azt jelenti, hogy intők és szóbeli megalázás mellett igazolatlan órákat is lehet kapni. Nem kell sok mindent csinálni, elég, ha valakihez hozzászólok órán, aki válaszol, és mindketten mehetünk ki a teremből várva a büntetést. Rossz esetben ilyenkor mindent be lehet gyűjteni azok közül, amiket felsoroltam. De megint öröm az ürömben, hogy kijöhettünk óráról. Mindig mi húzzuk a rövidebbet, úgyhogy az emberek nagy része inkább meg sem szólal, csak tűr.

Aztán vége a sulinak, átszenvedtük az összes órát. Legjobb esetben ez hatot jelent, de van, amikor nyolcat. Mindenki rohan haza tanulni, pihenni, vagy csak éppen minél gyorsabban el akar menni az épületből. Egytől egyig mindenki utál itt lenni. Szerintem ezt nem túlzás kijelenteni.

Nem volt elég az a hat (nyolc) óra?

Fáradt vagyok, kicsit ideges és éhes. Nincs erőm semmihez, házi íráshoz pedig végképp nem. Átgondolom inkább, hogy mit is tanultam ezen a napon, és rájövök, hogy semmit. De már nem is fogok, inkább játszom a gépen, vagy olvasok, tévézem, alszom, kimegyek focizni a pályára a haverokhoz, átmegyek a nagymamámhoz beszélgetni, eszem valami finomat, edzek, zenét hallgatok vagy ezer más dolog közül választok. Ez az egész napom fénypontja, és nem hagyom, hogy bárki vagy bármi elrontsa. Szerintem nem csak én vagyok így ezzel, hanem a tanulók nagy része. És ha valaki azt mondja, hogy így nem viszem semmire, lehet, hogy igaza van, de nem érdekel. Én azt csinálom, amihez kedvem van, és jól érzem magam.

:

Miért akarok másként tanítani?

A Benjámin naplóbejegyzésére reagáló Kati tanító néni írását itt olvashatják...

 

2009 január 28. J.B.

 
Kölöknet hozzászólások  
(11 hozzászólás) 
2016 május 29.
tanácsos
Lehet, hogy lexikális tudás nélkül is el lehet érni sikereket. Sőt, biztos is, hogy a sikeres emberek nem évszámokra építkezve vittek véghez nagy dolgokat. Az iskolának nem is az lenne a dolga, hogy lenyomja a tankönyvet a gyerek torkán, és addig üsse, amíg mindent vissza nem tud böfögni. A tananyagot egyelőre így is, úgyis el kell sajátítani. Be kell látni, hogy bizonyos "szabályokat" be kell tartani. Ezek az ÉN szabályaim, amivel nekem nem lett utálatos az iskola. NEkem ez működött, ezek lebegtek a szemem előtt.
1. Mindenkinek feladatot, munkát kell végeznie.
2. Az iskola lehet jó vagy szar, de egy biztos: az életed része, valamilyen intézményi formában részt kell venni! Ez a munkád, ez a feladatod.
3. A munka, ami kikerül a kezed közül, minősít téged! Nem, nem a jegy, amit ráírtak. Az a tanár munkája. Hanem, amennyit belefektettél időt, energiát a tananyag elsajátításába, az minősít téged.
4. Sikereket, boldogságot, csak a szellemi képességeid maximális kihasználásával ÉS kemény munkával érhetsz el.
5. Fogadd el, hogy nem mindenki zseni. A különböző tantárgyakat másképp fogod fogadni. Hozd ki magadból a legtöbbet, de tudj megelégedni is azzal. Építkezz az erősségeidre!
6. Ne ülj le, ha gátakba ütközöl! Kérj segítséget!MErj kérdezni! Már a jobbra törekvés is hozhat sikereket!
LEGFONTOSABB: Mindig lesz munkád, mindig lesz feladatod (legalábbis a többségnek), mindig lesz, amit muszájból kell csinálni. EZT kell MOST a tőled ELVÁRHATÓ legjobban CSINÁLNI!!!

Persze a legjobb az lenne, ha mindenki tudná 10 évesen, hogy mi akar lenni, és az lebegne a szeme előtt, meg nem ingna, meg nem hajolna az elé gördülő akadályok alatt. De rohadtul nem így van. Ez nagyon kis százalék, ha egyáltalán létezik. Ezért kell tudatosítani mindenkiben, hogy ha MOST KIHOZOD MAGADBÓL A LEGTÖBBET, tudod mely kapukat nyithatsz ki, melyek maradnak zárva.
2014 június 16.
 
elte-biológia szakos vagyok...és ha nem lenne minden előadás anyaga + a tankönyvek elektronikusak, (amihez csak könnyező szemekkel, több órányi bámulás és zsibbadó végtagok során lehetne hozzájutni) én is telerajzolnám a lapok sarkát.
2014 június 03.
Egy diák
Velem is ez van.. Hamarosan itt a nyár és az egész évem tanulással ment el az utolsó hetekben pedig már semmihez nincs erőm..
Most is tanulnom kéne,de csak bámulom a füzetet.Iskola után is tanuljunk!? Miért követ még haza is a suli? Nem akarom. Csak legyen végre vége!
(Egyik nap nem tanultam és meglepetés dolgozatot írtunk. A 4.9-es átlagom 4.35-re zuhant,mert egyszer nem készültem.. Mint egy börtön!
2013 február 05.
xy
Én is így vagyok vele.
Csak írok és szenvedek órán.És olyan idegesítő,hogy minden óra arról szól,hogy csak másolok a tábláról.Azután meg óra végén tanárnő feladja az egész leckét tanulni(akkor minek voltam ott órán?hát nem azért hogy megtanuljuk?) +egy rakás írásbelit és ezt naponta 6 tantárgyból :PFF
persze ilyesmire a tanárok nem gondolnak.őket csak a fizu meg a kényelem, meg a semmittevés érdekli.

(tisztelet a kivételnek,mert azért vannak rendes,kedves tanárok is.
2010 november 10.
Anita
És az sem jó, ha a otthon mindig az iskola és a pedagógus ellen beszélnek. Mert fontos, hogy valamennyire elfogadja a gyerek az iskolát. Oda kell járnia 18 éves koráig legalább. Természetesen nem szabad tűrni a jogtalanságot, igazságtalanságot, erőszakot. De nem mindegy, hogyan kezeljük. Ha a szülő is jogtalansággal, igazságtalansággal, erőszakkal reagál, akkor ugyanoda süllyed, mint a pályára nem való pedagógus.
2010 november 09.
Usermami
Zsófia, én még egy dolgot tennék hozzá. Szerintem a szülők is bőséggel ludasak abban, hogy a gyerek megutálja a tanulást. Ha otthon állandóan gyakorolni kell, kötelező jelleggel, ha addig nem állhat fel-hagyhatja el a szobáját, míg nincs kész a lecke, szorgalmi, miegyéb, azaz büntetés jelleggel megy az otthoni tanulás, a gyerek kb. két év alatt minden motivációját elveszti a tanulás iránt, rossz tanár nélkül is. És ez még csak az alsó.
2010 november 09.
Zsófia
A gyermekeim szeretnek tanulni. Gondolom sok minden függ az iskolától, az osztálytársaktól, a tanároktól. Valamelyik tanár csak kényszeríti a gyerekeket, nem próbál nekik magyarázni, hanem csak követel. Szerintem ez nagyon rossz hozzáállás, és a gyerek is csak jobban megutálja azt a bizonyos órát, amit ő tanít.
Egy kedves tanár, aki foglalkozik is a gyerekekkel és nem csak tanítja, egy kedves osztály, és egy jó iskola a kulcsa annak, hogy a gyerek szeresse tanulni...szerintem
2010 november 07.
 
Ez töj így van
2010 május 19.
Charte
Az írás szinte minden második diák mindennapjait közvetíti, jómagam is hasonló habitussal rendelkezem, habár szeretek tanulni( a saját kereteim között, de órára is készülök többnyire) és alapvetően érdeklődőnek tartom magam. Sajnos sokszor az iskola ezt a tudásvágyat inkább elnyomja, mint előtérbe helyezné, és rossz módszerekkel csökkenti a diák - az emberben alapvetően dúló - megismerés utáni vágyát, hogy aztán ezekre a pár, említett szórakoztatási lehetőségekre szűküljön be az érdeklődése. A cikk nem ellenérv az iskola és tanulás ellen, sokkal inkább egy szomorú helyzetbemutatás. Mindenesetre Dominik érveit szívesen olvasnám, ha még erre jár.
2010 március 28.
Dominik
Király írás, szintén hasonlóan viszonyulok az iskolához és a tanuláshoz... Az igazság pedig az, hogy ez nem zárja ki a jövőbeli sikerességet, a sok pénzt, csak a rengeteg tudást. Tudni pedig jó, azonban ezernyi érvet tudnék felhozni tanulás és nem tanulás közt...
2009 március 28.
 
Hát én hasonlóan vagyok, sőt pont ma gondolkodtam ezen el mert 2hete nem vagyok suliban betegség miatt, és jövőhéten vizsgázom infóbol aztán vizsgák és 2 tantárgyból előrehozott érettségi, és semmit sem tudok, de nembaj sokmindenre ráfogom, és mennék már edzeni és a lényeg hogy jólérzem magam.
Összes hozzászólás (11) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás