IskolaTanulás

A Magyar Költészet Napjára

Szondi 300 apródja

Jordán Tamás áll a drégelyi várrom lábánál, szaval, és szenvedélyesen instruál, vezényel több száz diákot – kicsiket és nagyokat –, akik a hegy lejtőjén megigézve figyelik szavait, és együtt ismétlik a vers sorait. Képernyőhöz ragaszt az élmény. Szondi 300 apródja mondja a költeményt kórusban? De ki az, akinek ez eszébe juthat?

Az ötlet gazdájával, Dr. Fűzfa Balázs tanárral és irodalomtörténésszel Kalina Judit beszélgetett.

Honnan ez a szenvedély? Hogyan jut eszébe valakinek, hogy egy várromhoz vigyen több száz gyereket verset mondani?

A szenvedélyt örökölhettem, lévén, hogy édesapám volt általános iskolában a magyartanárom. Az élményközpontú irodalomtanítás lényegét vele éltem meg, tőle tanultam. Az ötlet pedig nem egyetlen szikra volt, hanem valószínűleg évek munkájának az összegződése.

:

A 12 legszebb magyar vers, Fűzfa Balázs választása

Petőfi Sándor: Szeptember végén
Pilinszky János: Apokrif
Arany János: Szondi két apródja
Babits Mihály: Esti kérdés
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?
Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában
Berzsenyi Dániel: A közelítő tél
Vörösmarty Mihály: A vén cigány
József Attila: Eszmélet
Weöres Sándor: Valse triste

Az első gondolat tavaly született, 2007 májusában, amikor diákjaimmal és erdélyi kollégámmal, Végh Balázzsal álltunk a koltói kastélynál (Petőfi Sándor és Szendrey Júlia itt töltötték mézesheteiket, s itt született Petőfi több jól ismert szerelmes verse. A szerk.), és eszünkbe jutott, hogy a Szeptember végén 2007-ben lesz 160 éves. Arra gondoltunk, hogy legyen itt ennek apropóján egy konferencia. Aztán arra is gondoltam, miért legyen egy, ha lehet tizenkettő... Ezek után leültem, és összeállítottam „a 12 legszebb magyar vers” listáját, amelyet először „pusztán” egy tudományos konferenciasorozat alapgondolatának szántunk.

Azt mondta, húszéves álma valósult meg, amikor 2008-ban sikerült létrehozni a Pilinszky-konferenciát. Ott nem kisebb dolog történt, mint hogy 1300 diák mondta el kórusban az Apokrifet. Jordán Tamás szerint „hangokból felépült egy katedrális”, és úgy érzem, új műfaj született.

Hátborzongató, katartikus élmény volt. Az első konferencia (Szeptember végén) után arra gondoltunk, hogy minden konferencia megnyitóján felkérünk egy művészt, szavalja el a verset. Jordán Tamás ekkor meglepő gondolattal állt elő. Töltsük meg a szombathelyi Weöres Sándor Színházat diákokkal, és mondják el ők, kórusban a verset. Melis László zeneszerzőt már korábban megihlette a vers. Jordán Tamás ezt a zeneművet ismerte, és ő vetette fel, hogy vajon hogyan hangozhat az, amikor 1300 torokból, szépen, egymást erősítve, egyszerre szólalnak meg egyazon sorok, mialatt Melis László zenéjét halljuk.

Leírhatatlan volt. Mintha egy zenekar játszott volna. Ezek a gyerekek az irodalom által egy pótolhatatlan, mással föl nem cserélhető élményhez jutottak. Ami reményeim szerint az érzelmeikben mélyen megmarad: hogy van értelme olvasni, van értelme irodalommal foglalkozni, sőt van értelme, akár közösségben is, olyan eszement dologgal komolyan törődni, mint Pilinszky János költészete. Ennek ellenére, amikor látták és hallották a költőtől saját hangján, saját előadásában az Apokrifet, 1300 gyerek síri csendben nézte őt a vásznon, amely szinte beszívta őket. Aztán meg odaszögezte a székhez...

Itt megtekinthetik az Apokrif Weöres Sándor Színház-beli megszólalását.

A cikk korábban megjelent, teljes szövegét az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete honlapján olvashatják.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XTeakiadó