Iskola

Pedagógusnak, szülőnek: weboldal indult az iskolai agresszió ellen

Elindult az Iskolai Konfliktus Tudásközpont online felülete, az ISKON, amely a különféle iskolai konfliktusok kezelését kívánja segíteni.

Az iskolai agresszió nem sajátosan magyar probléma, a világon mindenütt küzdenek ellene. Ennek a küzdelemnek lehet fontos hazai eszköze az Iskolai Konfliktus Tudásközpont online felülete, a most indult ISKON.

A felület célja, hogy segítse a pedagógusokat, a diákokat, a szülőket, az iskolafenntartókat és a politikusokat, hogy ki-ki a maga területén találja meg a leghatékonyabb eszközt a különféle iskolai és végső soron a társadalmi konfliktusok sikeres kezeléséhez.     

legtöbbször titokban marad

A zaklatásos esetek nyilvánosságra kerülése után a történetről korábban mit sem sejtő felnőtteknek is meg kell küzdeniük a saját felelősségükkel (felelős vagyok azért, ami történt, felelős vagyok, hogy nem tudtam róla). Mindezt nem könnyű feldolgozni, ezért a felnőttek is szívesen elfogadják a számukra felkínált „csak játszottunk” értelmezést, ami ellen az áldozat sem tiltakozik. Ha bevallaná, hogy bántották, az számára nagyobb szégyen lenne...

Írásunk részletesen szól a témáról

A portálon hazai jó gyakorlat gyűjtemény is található konfliktuskezelési programokról, módszerekről, lehetőségekről. Az összegyűjtött gyakorlatok és programok rövid leírása, implementáló intézményeik és elérhetőségeinek bemutatásával, webes felületen való közzétételével történik. A felületen azoknak a programoknak az összegyűjtése is cél, melyek csak részben köthetők iskolákhoz.

Bántják a gyerekem az iskolában

Szülőként az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, ha odafigyelünk gyermekünkre. A biztonságos, elfogadó otthoni légkör arra ösztönzi a gyerekeket, hogy megosszák érzéseiket szüleikkel. A szülők példát mutathatnak abban, hogyan kommunikálnak egymással, hogyan oldják meg közösen a súrlódásokat, kisebb konfliktusokat. Ha a problémákat mindig a gyerek háta mögött próbálják megbeszélni, akkor nem fogja megtanulni azokat a viselkedéses, konfliktuskezelő mintákat, amelyeket az iskolában is alkalmazni tudna.

A teljes cikk itt olvasható

A tudásközpont tartalmazza továbbá azon iskolai konfliktusok felmérésére irányuló kutatás eredményeit is, mely elsősorban az iskolai zaklatás/bántalmazás online, és hagyományos jelenségeit vizsgálja. A kutatás az 5-8. osztályos korcsoportban országosan reprezentatív, a diákok mellett az őket tanító pedagógusok körében is zajlott. A vizsgálat célja a helyzet felmérésén túl, felderíteni a lehetséges beavatkozási pontokat, valamint megtalálni a konfliktusok megoldásában a támogatást, segítséget leginkább elfogadó és igénylő szereplőket.     

A finn példa

Az ISKON honlapján számos más fontos információ mellett a finn, KiVa elnevezésű, iskolai zaklatással foglalkozó program magyarországi adaptációs tanulmánya is megtalálható, egy rövid "policy dokumentum" kíséretében, amely a hazai döntéshozók számára ad rövid összegzést a KiVa magyarországi adaptációjának lehetőségeiről, beilleszthetőségéről a magyar köznevelés rendszerébe. 

Az Iskolai Konfliktus Tudásközpont az oktatási jogok biztosának kezdeményezésére, több hazai egyetem, az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint az OFI együttműködésével jött létre és működik. A tudásközpontot az egyetemek és az OFI együttműködve fejlesztik tovább.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás