Különleges helyzetek

A fénysorompó–mániás aspergeres kisfiú kalandja

A Facebook arra is jó, hogy teljesen véletlenül, az ismerősök ismerőseinek megosztása által is bele lehessen botlani az élet írta, hol szomorkás, hol pedig meghatóan boldogságos történetekbe. Ez utóbbira hoztunk most példát: egy anyuka bejegyzését osztjuk meg veletek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felhívjuk a figyelmet arra: ha egy embert boldoggá teszel, azzal másoknak is örömöt okozol. Kezdjétek hát kicsiben :)

Sziasztok!


Engedjétek meg, hogy ma, mint az autizmus világnapján egy kis személyes élménnyel hozakodjak elő!
Kisfiam 8 éves, aspergeres, vonat- és fénysorompó mániás!:)
Ti tudjátok, az ilyen mánia mivel jár, nem is részletezném.
Mivel minden e téma körül mozog nála, sok százra bővült alkotásiból csokorba szedtem párat és egy levél kíséretében elküldtem a MÁV-igazgatóságára.


A levélben ecseteltem nagyjából a vasút- és vonatok iránti imádatát és kértem, valamilyen módon kaphassunk bármilyen rozsdás, kiselejtezett vasúttal kapcsolatos kis ereklyét, ami nekik már nem kell, Zéténynek viszont nagy kincs lenne. Gondoltam rozsdás tárcsa, lámpa, tábla, talán akad....
Nem kellett sokat várni, reagáltak a levelemre és legnagyobb meglepetésemre, pár telefonon történt egyeztetés után megjelent 5 MÁV-dolgozó teljes harci díszben és letelepítettek udvarunkban egy IGAZIIIII!!!!! fénysorompót, tolatólámpát, helységjelző táblát, telefonos irányítóközpontot... Mindezeket letakarva kellett egy napig Zéti elől elrejteni, mert tegnap kivonult a MÁV igazgatóságának képviselete és ünnepélyesen átadták számára sok egyéb ajándékkal együtt!:)))

Az eredeti bejegyzés és a kommetnek a képre kattintva érhetők el


Ezúton is köszönet a MÁV-nak mert még most is hihetetlen számunkra, hogy ilyen hatalmas boldogságot szereztek a kisfiamnak!:)))
A sorompóból kiiktatták az áramot és elemesre átalakították, melyet saját kezűleg irányíthat!:))))
Van az udvarban egy kis házi készítésű állomásépülete, most ott reggelizik, ebédel, vacsorázik!:)))
Már csak sínpályás kis vonat-szerelvényt kell valahonnan keresni, hogy teljes legyen a dolog, és hasonló vonatimádó gyerekeket meg tudjunk invitálni egy kis vonatozásra!:))))

Vannak még csodák és önzetlen, segítőkész emberek!:))))

Köszönöm, köszönöm köszönöm!:))))

Nagyon szeretnék több képet is mutatni a munkálatokról, az átadásról, boldogságról!:)

Fotó: Szász Adrián

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás