Különleges helyzetekAdj teret a tehetségnek 2013

Nagy siker volt az idei első Adj teret! koncert!

"Adj teret a tehetségnek!" - Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével

2013. november 16-án, szombaton megrendezésre került az idei első Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncert az MVM együttműködésével. A program harmadik évadjában érkeztünk el oda, hogy végre önálló koncertet rendezhettünk a BonBon Matiné programsorozat keretében.

A koncerten hét produkciót állított színpadra 10 fiatal zenei tehetség és kísérőik. Valódi sokszínűség jellemezte a koncertet: fuvola, hegedű, zongora, tenorkürt, gordonka, nagybőgő, de még hárfa, és egy különleges vibrafon-marimba duó is helyet kapott a műsorban.

A fellépők izgatottan érkeztek meg, valaki már a koncertkezdés előtt másfél órával a színpadon állt. A gyerekek egymás után hangoltak-próbáltak, ekkor még felkészítő tanáraik vezetésével, irányításával. Közben a színpad is épült-szépült, így a nézők már igazi, hamisítatlan koncerthelyszínre érkezhettek meg 11 órakor.

A gyerekeknek óriási sikere volt! Még a nézőtéren üldögélő kisgyerekek is tapsoltak és örömmel hallgatták a muzsikát.

A szombati fellépőink voltak:

  • A győri Baross Ádám és Keszei Johanna zongorán és fuvolán játszottak,

 

  • Jeang Jin Seok Budapestről gordonkán,

 

  • a budapesti Bese Ákos, Puporka Jenő és Balázs Elemér hegedűn, nagybőgőn és zongorán,

 

  • a szintén győri Wendler Enikő fuvolán,

 

  • Ughy Veronika Devecserből tenorkürtön játszott,

  • Zheng Yuan Qi Budapestről gordonkán,

  • és a szintén budapesti Tóth Dániel vibrafonon mutatta meg tehetségét.

Az utolsó produkció után mindenkinek átadtuk az okleveleket és a gyerekek egy utolsó nagy taps – és némi édesség – után elbúcsúztak.

Az előadásról már elkészült a vágott videó, és a fellépők produkciói immár teljes hosszúságukban is megtekinthetők a Youtube csatornánkon!

A fellépőknek, kísérőiknek ezúton is köszönjük a részvételt, a BonBon Matinénak és az IBS Színpadnak pedig a helyszín biztosítását.

Decemberben 14-én, szombaton 11 órakor találkozunk a következő koncert keretében, ahol újabb ifjú tehetségek mutatják be zenei tudásukat! Várunk mindenkit sok szeretettel!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás