Különleges helyzetekFelvételiFelsőoktatás

Papíron vagy elektronikusan?

Jelentkezés a felsőoktatásba

A felsőoktatásba készülő fiatalok és szüleik számára februárban egy féléves "program" veszi kezdetét: a jelentkezés időszaka. A megfelelő szak kiválasztása és a pontszám-latolgatás mellett középpontba kerül maga a jelentkezési procedúra, melynek végigvitele önmagában sem csekély teljesítmény... Ebben igyekszünk segíteni azoknak, akik nem ismerik pontosan az eljárás menetét.

A Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató decemberi megjelenése óta mindenki utánanézhetett az évek óta dédelgetett álmoknak megfelelő egyetemeknek, főiskoláknak, karoknak és szakoknak. Számolgathatott (lásd Pontszámítás a felsőoktatásban című cikkünket), a tavalyi ponthatárok ismeretében mérlegelhette az esélyeket. Ám hamarosan a tettek mezejére kell lépni. Dönteni és jelentkezni kell!

Papír-alapon vagy elektronikusan?

Kezdjük a végén: a jelentkezési határidő 2009. február 15., de mivel ez a nap az idén vasárnapra esik, ezért valójában 2009. február 16. az utolsó nap, amikor elindíthatjuk a „jelentkezési lapot”. Ez az „elindítás” azonban nem feltétlenül a postára adást jelenti, hiszen ma már lehetőség van a felvételi-jelentkezés elektronikus intézésére. Ahogy az adóbevalláshoz, az okmányirodai ügyintézéshez is egyre többen veszünk igénybe számítógépet, úgy a felvételi jelentkezést is intézhetjük a www.felvi.hu-n, az Országos Felsőoktatási Információs Központ hivatalos oldalán. Természetesen az internetes ügyintézést a jelentkező számára kötelezően senki nem írhatja elő, de a jelentkezési folyamat szervezői minden eszközt megragadnak, hogy errefelé terelgessék a jelentkezőket. S az elmúlt évek elektronikus jelentkezéssel kapcsolatos tapasztalatai azt mondatják: érdemes élni ezzel a sok sorbanállástól, utánajárástól, szorongástól megkímélő lehetőséggel.

A jelentkezési lapok beszerzése

Ha valaki ennek ellenére a papír-alapú jelentkezés felé hajlik, a következő nehézségekkel kell szembenézni: jelentkezési laphoz – a korábbi évek gyakorlatával szemben – önmagában már nem lehet a könyvesboltokban hozzájutni, csak a tájékoztató kiadvánnyal együtt 2 darabhoz. Tehát ha veszünk egy könyvet 2 000 Ft-ért, kapunk két jelentkezési lapot (az egyiket elronthatjuk, vagy egy ismerősnek ajándékozhatjuk). Ám ha nincs szükségünk a könyvre, csak a jelentkezési lapra, a könyvesboltban hiába próbálkozunk. Magában a jelentkezési laphoz az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságain lehet hozzájutni, ami különösen vidéken jelenthet komoly tortúrát... Különösen úgy, hogy legfrissebb információink szerint elképzelhető, hogy a regionális igazgatóság szervezésében, de nem az adott helyszínen szerezhetőek be a papírok. Vagyis nem tudunk mást javasolni, mint a fenti linken talált telefonszámon való érdeklődést... A szóbeli tájékoztatás szerint a felsőoktatási intézmények is árusíthatnak jelentkezési lapokat, de ennek részleteiről nem tudunk beszámolni, vagyis itt is a telefonos érdeklődést javasoljuk.

A nehézségek „beépítése” nyilván az elektronikus jelentkezésre való ösztönzés egy formája, ami, bár érthető, semmiképp nem nevezhető barátságos gesztusnak...

A jelentkezési lapok kitöltése

Akár papíron, akár elektronikusan jelentkezünk, a jelentkezési lap kitöltése előtt számba kell venni, hogy milyen pontokra tart igényt, illetve milyen pontokra számít a jelentkező. Készülni kell arra, hogy minden pontszám mögé fel kell sorakoztatni azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják a jogosultságot. Az idén érettségizőknek ilyen dokumentumból még nincs túl sok: a korábbi évek bizonyítványai, a nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) és a többletpontra jogosító igazolások. Az előrehozott érettségik eredményét most még nem kell beküldeni, azok majd júniusban, az érettségi bizonyítvánnyal együtt kerülnek beküldhető (bizonyítvány vagy tanúsítvány) állapotba. A beküldendő dokumentumokat a papír-alapú jelentkezés mellé fénymásolatban, az elektronikus jelentkezés mellé digitalizált formában kell mellékelni. (Van egy öszvér lehetőség is: elektronikus jelentkezés mellett fénymásolatokat eljuttatni az 1380 Budapest Pf. 1190 címre vagy személyesen leadni az Educatio Kht. Ügyfélszolgálatán: Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ, 1088 Budapest Reviczky u. 6. munkanapokon.)

A korábban érettségizetteknek ez a csomagja kicsit nagyobb, hiszen ők már a jelentkezés pillanatában rendelkeznek a pontszámításhoz szükséges összes dokumentummal, így az összeset el kell juttatni a jelentkezési lappal együtt. Ez akkor is így van, ha a mostani érettségi időszakban javítani szeretnének valamelyik eredményükön. Most el kell küldeni a régebbi eredményt, aztán majd júniusban ezt felülírja az ismételt vizsga, ha jobban sikerül.

Később születő dokumentumok

Lévén, hogy a felvételi pontok jó része olyan eredményből születik, amiről a jelentkezés február 15-i határidejekor még nem tudunk számot adni, a felvételi rendszer további jelentkezői feladatokat és határidőket is tartalmaz.

A felvételi tájékoztató arra kéri a jelentkezőket, hogy június 3-ig juttassák be az addig megszerzett papírokat. Ennek a határidőnek szerintem nincs kényszerítő ereje, de mindenképpen célszerű figyelembe venni. Ilyenkor már megvannak az év végi eredmények, az esetleg időközben született nyelvvizsga-bizonyítványok. Ezek június 3-ig való beküldésével megelőzhető a rendszer végső határidő környéki túlterhelése.

A dokumentumok beküldésének végső határideje július 9. Eddig kell beküldeni a frissen szerzett érettségi bizonyítványt és az esetleges további, friss dokumentumokat.

Mi történik a felvételi adminisztráció rendszerében?

Természetesen minden jelentkező (akár elektronikusan, akár papír-alapon bonyolítja az ügyintézést) adatai egy rendszerbe kerülnek. Azoknak, akik papír-alapon jelentkeztek, a beküldött igazolásait digitalizálják, így a felvi.hu-n keresztül ők is nyomon követhetik a saját dokumentumaik feldolgozását és aktuálisan feltöltött pontszámaik alakulását. A május-júniusi érettségik eredményét az érettségi – szintén elektronikus – nyilvántartásából töltik át a rendszerbe. Ezzel együtt, ahogy korábban írtuk, ezeket a dokumentumokat is csatolni kell (július 9-ig).

Az ígéret szerint még egy előremutató lépést tett az informatika: a rendszer júniusban, elektronikus úton importálni fogja a nyelvvizsga adatokat, így olyan, friss nyelvvizsga többletpontokat is jóváírhat, amiről a jelentkező még nem rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal. Vagyis a felvételi adminisztrációs rendszere a mi kényelmünk érdekében, egyszerre dolgozik az általunk beküldött igazolásokkal és elektronikus adatbázisokkal. Így előfordulhat, hogy olyan adatokat is jóváírnak, amiről mi még nem küldtünk be igazolást. Ne feledjük azonban: július 9-ig minden igazolásnak be kell érkeznie!

A jelentkezés hitelesítése

A papír alapú jelentkezést nyilván a jelentkező aláírása (még nem nagykorú jelentkező esetén a szülővel együtt) hitelesíti. Az elektronikus jelentkezésnél két mód van a hitelesítésre. Ha a jelentkező rendelkezik az okmányirodákon kezdeményezhető „ügyfélkapu” regisztrációval, akkor ennek segítségével tényleg csak elektronikus tranzakciókat kell végrehajtani, ez a regisztráció digitális aláírásként működik. A másik megoldás a hitelesítést papír alapra helyezi. Az elektronikus jelentkezés alapján kinyomtatható egy vonalkódos jelentkezési lap, ami aláírás után beküldendő a megadott címre (1380 Budapest Pf. 1190).

A jelentkezés díja

A jelentkezés természetesen nincs ingyen. A jelentkezési lap kitöltése, és azon legfeljebb 3 szak megjelölése 9 000 Ft-ba (alapdíj) kerül. Ebben a három jelentkezésben egynek számít ugyanazon szak államilag támogatott és költségtérítéses képzési formájának megjelölése, bár ez két sort foglal. Minden további szak megjelölése 2 000 – 2 000 Ft-tal (kiegészítő díj) emeli a díjat. Ezen kívül egyes szakoknál, ahol alkalmassági vagy egyéb vizsgálatot is előírtak, ez is növelheti az eljárás díját (külön eljárási díj). Az alapdíjat és a kiegészítő díjat az Oktatási Hivatalhoz, a külön eljárási díjat az adott intézményhez kell eljuttatni. A befizetés papíros jelentkezési lap mellett történhet a jelentkezési laphoz mellékelt csekken, de csak azon a konkrét példányon, amit a jelentkezési lappal együtt kaptunk, hiszen ezeken olvasható ugyanaz a felvételi azonosító. De fizethetjük a díjat átutalással is, ahol a közlemény rovatban kell feltüntetni a 12 jegyű felvételi azonosítót. Az elektronikus jelentkezés végén lehet fizetni dombornyomott bankkártyával, átutalással, vagy lehet igényelni sárga csekket is.

:

Az internetes jelentkezésről

A felvi.hu statisztikája szerint tavaly ilyenkor a jelentkezők 12,9%-a döntött az elektronikus jelentkezés mellett, ami elmaradt a működtetők terveitől (ezért találták ki eléggé el nem ítélhető ügyeskedéseiket a papíron való jelentkezés megnehezítésére). Az idén februárban induló, keresztféléves képzésekre a jelöltek 58%-a jelentkezett interneten keresztül.

A tavasszal várható arányokról még nyilván nem tudunk (tudnak) mit mondani, de a felvi.hu-n futó „szavazás” szerint majdnem 50% ragaszkodik a papír alapú jelentkezéshez, és csak 30% állítja biztosan, hogy jelentkezését az interneten keresztül intézi. Különösen azzal együtt elgondolkodtatóak ezek a számok, hogy az elektronikus jelentkezést 50%-ban elutasító válaszadók ott ültek az elektronikus ügyintézés portálja előtt! És akkor még ott vannak azok, akik a felvi.hu közelében sem jártak. (A felmérés nyilván nem reprezentatív, komoly következtetéseket levonni belőle hiba, de sejtéseink azért lehetnek...)

Pedig ebben az esetben rengeteget spórolhatnánk, ha minél nagyobb mértékben sikerülne kihasználni az informatika nyújtotta előnyöket. Gondoljuk meg: százezer jelentkező, rendkívül változatos adatainak feldolgozásáról van szó...

 

 

 

Kedves Felvételizők, itt az ideje, hogy a www.felvi.hu segítségével elkezdjenek a rendszerrel „élesben” is ismerkedni...

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás