Hogyan készüljünk a szóbeli felvételire?

Alig egy hét múlva, egészen pontosan 2011. február 21 – március 11. között kerül sor az idén a szóbeli középiskolai felvételikre. A nevelési-oktatási intézmények működését szabályozó miniszteri rendelet pontosan szabályozza, hogy mely iskolák tarthatnak szóbeli vizsgákat vagy meghallgatásokat (11/1994. MKM rendelet 17. §.), és azt is, hogyan kell ezeket megszervezni (11/1994. 8. melléklet 4.1.).

Azok, akik a központi írásbeli után szóban is megmérettetnek, nyilván már lázasan készülnek erre. A választott iskola honlapján megnézték, mit is kér pontosan az intézmény a szóbelin. Az alapszabály természetesen az, hogy csak az általános iskolai tantervre épülhetnek a meghallgatások. A konkrét követelmények azonban szinte mindenütt mások.

Van, ahol az érettségi hangulatát idézik meg a kiadott tételek, másutt a diák tájékozottságát, általános műveltségét igyekeznek felmérni kötetlen beszélgetés során. Ami tehát a felkészülés tartalmát illeti, nehéz általános érvényű bölcsességgel szolgálni. Néhány praktikus tanács azonban jól jöhet a nagy nap előtt.

Ha vannak előre kiadott témakörök, tételek, mindegyiket át kell nézni. Nem célszerű abban bízni, hogy majd éppen azt kérdezik, amit megtanultunk. Én is ismerek olyan embereket, akik folyton azzal hencegtek: „csak egyet-kettőt tanultam meg a tételekből, és pont azt húztam”. Az ilyen „szerencse fiai” azonban nagyon kevesen vannak.

A tanulás ne bemagolás legyen. Ha úgy véstek be valamit, hogy azt nem értitek, gyakran megesik, hogy a vizsgadrukk miatt elfelejtitek az egészet. És ilyenkor sajnos a rávezető kérdések sem segítenek.

Idegen nyelvi felvételire sem kell tengernyi új szóval megtűzdelt monológokat betanulni. Inkább a meglévő szókincseteket használva próbáljatok meg kommunikálni a vizsgáztatókkal. Akire kötetlen beszélgetés vár, próbáljon meg nyitott lenni a világ történéseire, tájékozódjon a korosztályát is érintő kérdésekben.

A vizsga előtti napon már biztosan nagyon izgatottak lesztek. Ilyenkor már nem kell egész nap a könyveket bújni. Többet ér, ha lazítotok egy kicsit. Nem szabad éjszakába nyúlóan tanulni! Ha fáradtak vagytok, úgysem megy már a fejetekbe semmi, ráadásul másnap a koncentrálás is nehezebben fog menni.

Készítsetek össze mindent, amire a vizsgán szükségetek lehet (toll, papír zsebkendő, igazolvány), ne reggel kelljen kapkodni.

A szóbeli vizsgára ünneplőben illik menni, akkor is, ha ezt nem írták elő! Egy sötét nadrág (nem farmer) egy fehér inggel vagy blúzzal, és sötét cipővel megfelelő lesz. Egy internetes oldalon valaki megkérdezte, lehet-e kisminkelve menni a felvételire. A hozzászólások igen vegyesek voltak. Én azonban azt tanácsolnám, inkább ne kenjetek magatokra semmit. Szemfesték és egyebek nélkül is elég szépek vagytok, és egyébként is fontosabb, amit mondotok. Feltétlenül kerülni kell a kihívó, provokatív megjelenést, mert – bár szeretjük tagadni, de – az első benyomásnak igen fontos szerepe van abban, ahogyan megítélnek bennünket.

Semmiképpen ne induljatok útnak reggeli nélkül! Ha úgy érzitek, hogy egy falat se menne le a torkotokon, akkor legalább igyatok valamit, és vigyetek magatokkal szőlőcukrot vagy csokoládét. Hosszú lesz a nap, az üres gyomor - és az alacsony vércukorszint - pedig rontja a teljesítőképességet. Sőt, rosszullétet is okozhat.

Valószínűleg mindenkit időpontra hívnak. Illik legalább 15 perccel korábban megérkezni. Aki mégis elkésne, ne essen kétségbe, sorra kerül később. Ha valaki egyáltalán nem tud megjelenni, feltétlenül értesítse az iskolát.

Amikor be kell menni a vizsgára, ne felejtsetek el köszönni! Annyira senki nem izgulhat, hogy ezt elmulassza. Mivel nem tudhatjátok, kik lesznek odabenn, javasolnám a „Jó napot kívánok!” köszönésformát - vagy ennek idegen nyelvi megfelelőit -, mert az minden helyzetben megfelelő.

Benn a teremben biztosan elmondják, mit kell csinálni: hová kell ülni, van-e felkészülési idő stb. Igyekezzetek hangosan, jól érthetően beszélni. Nagyon rossz benyomást kelt, ha valakinek alig lehet hallani a hangját, vagy motyog az orra alatt.

Válaszoljatok minden kérdésre a lehető legjobb tudásotok szerint. Ha nem értetek valamit, nyugodtan kérdezzétek meg. Ha nem tanultátok azt, amire kíváncsiak, azt is mondjátok meg. A lehető legrosszabb, ha hallgattok, mert akkor segíteni sem tudnak nektek. Aki idegen nyelven felvételizik, az is bátran kérdezze meg, ha nem világos valami. Tudom, hogy könnyű ezt mondani, de legyetek bátrak és talpraesettek. Merjetek ránézni a kérdező tanárokra, hiszen velük kommunikáltok. Higgyétek el, sok minden leolvasható az arcukról. Az is, ha okosakat mondotok, az is, ha tévúton jártok.

Bár most még nehéz elhinni, de túl fogjátok élni, és visszagondolva nem is tűnik majd olyan rettenetesnek a felvételi. Remélem, hogy az írásbeli után mindenkinek jól sikerül a szóbelije is, és jövőre az általatok választott iskolában folytathatjátok tanulmányaitokat.

2011 február 14. Tajti Éva

Kölöknet hozzászólások

(9 hozzászólás)

2011 február 22. kadarjudit: Illetékes oldalról megnyugtatóan és komolyan megválaszolták a kérdést. Ugyanakkor szülőként tapasztaltam magam is, hogy a saját szorongásom átterjed a gyerekre is, ezért elsősorban önmagamat kell megnyugtatnom. Belátom, szavaim félreérthetőek voltak, de talán egy kamasznak nem annyira. Semmiképpen sem gondolom, hogy a felvételi olyan helyzet, amelyben képmutatóan kell viselkedni, és úgy vélem, az összeszedettség (amit bátorkodtam volt – igaz sikertelenül – a kamasz szemszögéből körülírni) nem tiszteletlenség. Éppen ellenkezőleg. De nem is megalázkodás. És annyiban igenis hasonlatos a helyzet az állásinterjúhoz, hogy a tanárok és diákok társak lesznek a tanítás-tanulás „munkájában”, ki-ki a maga szerepe szerint, de „munkatársi” minőségben. Az első találkozás erről szól: megismerni a másikat, aki „munkatárs” lesz. És ehhez – egyetértek Pedagógussal – a legjobb, ha a fiatal bizalommal van az őt kérdezgetők iránt.
Arról persze érdemes (lenne) beszélgetni, hogy mi (minden) váltja ki a szülők szorongását, s hogyan lehet azt enyhíteni.
2011 február 17. Mónika: A cikkből remekül kiderült, hogy a felvételi elbeszélgetésen ülő tanárok nemcsak hogy emberek, hanem tisztában vannak azzal is , hogy altalános iskolás gyerekekkel van dolguk. Biztos, hogy nem akarják megríkatni a jelentkezőket.Tudják, hogy ez az első ilyen megmérettetésük, akkor is emberséges elbánásban lesz részük, ha esetleg nem úgy sikerül a felelet, ahogy remélték.
2011 február 16. K.P.: Kedves "Pedagógus", remélem, hogy a fiam egy olyan felvételi bizottság elé kerül majd, amelynek tagjai Önhöz hasonlóan gondolkodnak. Köszönöm biztató szavait.
2011 február 16. pedagógus: Kedves K.P.!
Tanárként már felvételiztettem általános iskolásokat, tehát van némi tapasztalatom a másik oldalról. Semmiképpen ne aggódják túl a felvételit. Persze mindenki (gyerek és szülő is) izgul, ez természetes. De higgye el, semmi rendkívüli nem fog ott történni. Nem kell trenírozni a szegény gyereket. Elég, ha természetesen viselkedik, és felkészül abból, amit a középiskola elvárásként megfogalmazott. Ha Önök otthon megtanították az alapvető viselkedési normákra (és nyilván megtették), akkor nem lesz semmi baj. Láttam én már lángvörös és falfehér gyereket egyaránt, olyat is, aki zavarában eleinte nehezen találta a szavakat. És olyat is, aki annyira izgult, hogy az asztal alatt az én lábamat rugdosta, vagy befonta az asztalterítő rojtjait. Nem vagyunk egyformák, mindannyian másképpen reagálunk egy ilyen feszült helyzetben. De senki nem harapja le a gyerek fejét, nem ontják vérét. Szóval nem az oroszlán barlangjába eresztjük be szegényeket. A "pofafürdő" kifejezést én nem használnám, mert eléggé kétértelmű. Sugallhatja azt is, hogy a felvételin nyújtott teljesítmény nem számít, annál inkább egyéb szempontok. És szabad visszakérdezni. Már miért lenne szemtelen az, aki rákérdez arra, amit nem ért? Sokkal eredményesebben lehet kommunikálni azzal a gyerekkel, aki partner ebben. A hallgatás a legrosszabb, azzal alig lehet valamit kezdeni. Nem tudom, segít-e Önnek ez az üzenet valamit. Amit a szülő megtehet, az a gyermekének a maximális támogatása. Járjon a kedvében felvételi előtti napokban, viselje el, ha az izgalom hevében esetleg ingerlékenyebb, csomagolja be a kedvenc csokiját a nagy napon, és kísérje el a felvételire, hogy ne egyedül ácsorogjon a folyosón. És ami a legfontosabb: éreztesse a gyerekével, hogy az iránta érzett szeretete nem függ a felvételi eredményétől. A felnőttekkel is megesik, hogy a nagy pillanatban nem úgy teljesítenek, ahogyan azt remélték. Kívánok a fiának sok sikert!
2011 február 16. K.P.: Kedves "kadarjudit"! Kamaszgyerek szülőjeként kérdezem Önt. Hogyan tudom elérni, hogy gyermekem valóban jó benyomást keltsen egy ismeretlen tanárbizottság előtt? Hogyan tud egy tinédzser egyidejűleg magabiztos és szerény viselkedést tanúsítani? Ha visszakérdez, nem gondolják majd róla, hogy szemtelen? Számíthat-e az ott ülő pedagógusok segítségére, vagy valóban olyan lesz az egész mint egy állásinterjú? A "pofafürdő" eredménye kétséges, hiszen ki tudja, mit várnak az ott ülők. Eddig nem izgultam olyan nagyon a fiam felvételijétől, de most elkezdtem komolyan aggódni. És azon is eltöprengtem, hogy akarom-e egyáltalán, hogy a gyerek hajlítható (befolyásolható?) benyomást keltsen, illetve olyan legyen.
2011 február 15. kadarjudit: Béla apa!
Ne essen kétségbe! Egy jólnevelt, önálló 14 éves ifjú vagy leányzó tud annyit, amennyi elegendő a középiskolai továbbtanuláshoz. (Némely esetben annyit, amennyit számos érettségiző sem.) Kicsit lazán szólva: a szóbeli felvételi inkább afféle "pofafürdő", a tanárok meg akarják nézni, hogy kiket fognak (szeretnének) tanítani. Valamit tudnak már a leendő diákról az írásbeli alapján, itt inkább azt szeretnék látni, hogy engedelmes, önálló, jó fellépésűm, de nem szemtelen, nem túúúl magabiztos, de értelmes, egyszóval hajlítható, nevelhető, konstruktív (semmiképpen sem destruktív), együttműködő csemetéről van-e szó. Olyan ez, mint egy állásinterjú lesz majd, szerencsére jelentkezni sem csak egy helyre lehetett. Szóval jó benyomást kell kelteni, annak tudatában, hogy a tanárok is emberek (igen esendőek bizonyos szempontból). De a kedves, udvarias, kooperatív gyerekekkel ők is kedvesek és udvariasak, bíztatóak. A hányavetiséget nem szeretik (ki szereti?), a szabatos beszédet, a fegyelmezett testtartást, a figyelmes tekintetet, az értően csillogó szemet igen. Ha furcsának tűnik a kérdés, nem tanácsos képeket vágni (még ha ösztönösen kívánná is az ember), általában fel kell tételezni, hogy a tanárok tudják, hogy milyen választ várnak. De vissza lehet kérdezni, ha nem világos, hogy mit szeretnének hallani. Bámulatos, hogy okos kommunikációval mennyi mindent ki lehet húni a beszélgető partnerből, legyen az akár felnőtt és tanár. Minden tanár reménykedik, hogy remek tanítványokat fog begyűjteni az iskola, a felvételizőnek egy dolga van: meggyőzni a felvételiztetőket arról, hogy ő ezek közé tartozik. És ehhez persze magának is hinnie kell ebben.
Szóval fel a fejjel (amíg van)!
2011 február 15. szjuli: A leginkább úgy segíthet a szülő,ha érzékelteti a gyerekével, hogy a vizsgának ugyan tétje van, de akkor sincsen vége a világnak, ha valamiért nem sikerül. Tehát mutasson bizalmat, nyújtson biztonságot. Ha sikeres a vizsga, örüljenek együtt, ha meg a vártnál rosszabbul alakul, segítsen a gyereknek a kudarc elviselésében. Beszéljék meg, hogy mit tanulhat ebből az élményből. Mi az, amit esetleg ő rontott el, és miért felelősek a körülmények? Persze ez így túl általános, a konkrétabb tanácshoz ismerni kellene a gyereket, no meg a szülőt is.
2011 február 15. Usermami: Kedves Béla apa!

Milyen értelemben? Ez így eléggé tágan értelmezhető kérdés...:)
2011 február 15. Béla apa: Hogyan segíthet a kétségbeesett, ámde gyermeke önállóságában hívő szülő?