Különleges helyzetek

Iskolapszichológia a gyakorlatban

Az iskolapszichológiai szolgáltatás hálózatszerűen 1989-ben jött létre Magyarországon. A fenntartók által akkor létesített iskolapszichológusi álláshelyek oktatási intézményekhez kerültek. A következő években lassan emelkedni kezdett az iskolapszichológusok létszáma; az elmúlt tíz évben azonban számuk ugrásszerűen megnőtt.

Az iskolapszichológus a nevelési- és oktatási intézmény, vagy pedig a nevelési tanácsadó alkalmazottja. Munkáját az oktatási törvény 17.§(4) alapján végzi. Előnyt jelent, ha van pedagógiai vagy pedagógiai szakpszichológusi végzettsége, de ezt nem minden oktatási intézmény veszi figyelembe, sőt van, ahol klinikai szakpszichológusi végzettséget kérnek. Ki mondja meg, milyen szaktudással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a gyermekeket megfelelően ellássa, a pedagógusokkal szót értsen, és a szakmai közösségben is megtalálja a helyét?

Pályakezdés

Rengeteg pályakezdő fiatal kerül az iskolák alkalmazásába, akik magányos „bozótharcosként” vívják csatájukat a gyerekekkel, a pedagógusokkal, a szakmával; aztán ugródeszkának használva az iskolát, továbblépnek. Nem igazán haragudhatunk rájuk ezért. Jelenleg ugyanis nincsenek egyértelmű elvárások az iskolapszichológusi munkával kapcsolatban; de ha léteznek is, ezek nincsenek összhangban azzal a eredeti szándékkal, amelynek értelmében ez a szakmai terület létrejött.

Az iskolapszichológus feladata elsősorban a pedagógusok segítése és támogatása, amit nekik a gyerekekkel végzett napi munkába kellene visszaforgatniuk, hiszen a pedagógusok töltik el a leghosszabb időt a tanulókkal. Az iskolapszichológus heti egy alkalommal nem tud csodát tenni, s helyzetét nehezíti, hogy az iskola falain belül terápiás munkát nem végezhet. Ha erre szükség van, általában a nevelési tanácsadóba vagy egy mentálhigiénés ambulanciára irányítja az érintett tanulókat.

Az iskolapszichológus feladata

„Az iskolapszichológus munkájának alapvető célja, hogy szaktudásával az iskola nevelő-oktató munkáját segítse, hatékonyságát növelje. Az iskolával együtt azt szolgálja, hogy a gyermekek belső lehetőségeiket egyéni és társadalmi szempontból egyaránt adott körülmények között optimálisan realizálni képesek legyenek, személyiségük formálódjon, és fejlődjön az oktatás-nevelés folyamán (…) Az iskolapszichológusnak – együttműködésben a nevelési intézmény vezetésével és más dolgozóival – szakszerűen kell elősegítenie, hogy az intézmény hatékonyan működő emberi közösség legyen, az elkerülhetetlenül fellépő konfliktusok körültekintő, differenciált, konstruktív megoldására képes rendszerré váljék. Az iskolapszichológus nem terápiás szakember, feladata az egészséges személyiség optimális fejlődésének segítése prevenciós módszerekkel.

Az iskolapszichológus nagyrészt a pedagógusok közvetítésével, a pedagógustársakkal konzultatív kapcsolatot kiépítve, a nevelőközösség szemléletét alakítva fejti ki személyiségformáló hatását. Az iskolapszichológus egyfelől szakmai szempontok alapján ismereteket szerez az egyes tanulókról, a szülőkről, a nevelőtestületről, s mint az empirikus társadalomkutatás módszereiben bizonyos fokig jártas szakember, méréseket végez, másfelől áttételes és közvetlen módon befolyásolja az intézmény életét, fejlesztő eljárásokat honosít meg, illetve azok kidolgozására tesz javaslatot. Munkájában mind a megismerés, mind az aktív befolyásolás terén ötvöződik a gyakorlatias alkalmazás és az újat kutató jelleg.” (Szakmai ajánlás az iskolapszichológusi tevékenység ellátásához, Oktatási és Kulturális Minisztérium, 2009.)

Az iskolapszichológus feladata tehát egyfajta primér prevenció, melynek során egyéni és csoportos foglalkozás keretében foglalkozik az iskolába járó gyerekekkel, valamint konzultációt és tanácsadást biztosít a pedagógusoknak és a szülőknek. Tarthat a diákoknak szexuális felvilágosítást, drogprevenciós foglalkozást, pályaválasztási tanácsadást, közösségfejlesztést csoportban, végezhet egyéni szűrést (képességszintre és tanulási zavarokra vonatkozólag), diagnosztikát különféle tesztekkel attól függően, hogy mire van speciális képesítése. A szülői tanácsadás keretein belül egyéni interjút készít, tematikus csoportfoglalkozást vezet, jelen van a fogadóórákon és a szülői értekezleteken. A pedagógusokkal való munka magába foglalja az egyéni és csoportos konzultációt, az értekezleteken való részvételt és a hospitálást.

Hol itt a gond?

Mindezt, valljuk be, igen nehéz megvalósítani egy olyan rendszerben, ahol a vezetés kizárólag gyermekkel történő foglalkozásokat vár el. Ahol, a pedagógus, ha problémája támad a tanítványaival, elutasítja a másik szakma képviselőjének segítségét: „nehogy már egy olyan ember mondja meg nekem, mit csináljak, aki életében nem tanított”. Ahol az osztályterem ajtaja nehezen nyílik, és az iskolapszichológusnak napokkal előre kell engedélyt kérnie, ha órát szeretne látogatni.

Ahol mindez zökkenőmentesen működik, ahol a pedagógusok partnerként tekintenek az iskolapszichológusra, ott az óralátogatás és a közös gondolkodás rendkívül hatékony lehet. S még hatékonyabb lehetne, ha ezt követően - legális keretek között - még konzultálni is tudnának a tanóráról vagy az egyes gyermekekről. Ha az iskolapszichológusnak nem kellene a konzultációt – a rendszert kijátszva – egyéni foglalkozásként feltüntetnie, hogy meglegyen a heti 26, a gyerekekkel kötelezően eltöltendő óraszáma.

Nem könnyű olyan intézményben iskolapszichológusként dolgozni, ahol a főnököd egyben az iskola igazgatója (ezt a nevelési tanácsadó alkalmazásában álló iskolapszichológusok nem élik át), ahol tanórát tartasz, osztályzattal értékelsz, majd pedig egyéni tanácsadás keretein belül támogatod ugyanazt a fiatalt. Ahol nem állnak a rendelkezésedre a munkádhoz szükséges eszközök, ahol nincs saját szobád, s így a gyerekkel a könyvtárszobában vagy a tanári szoba sarkában vagy kénytelen foglalkozni. Ahol segítő szakemberként egymagad alkotsz egy szakmai teamet. Ahol ugyanakkor elvárják tőled, hogy megoldd a rád hárított problémákat.

A hatékony és professzionális munka nélkülözhetetlen feltétele, hogy az egymást kiegészítő szakterületek képviselői rálássanak egymásra. Hogy a pedagógusok a pszichológusokkal és más segítő szakemberekkel együtt, egymást kiegészítve, kompetenciahatáraikat pontosan kijelölve, egymás dolgába bele nem avatkozva dolgozzanak együtt a diákokkal, azok szüleivel és persze a pedagógusokkal is.

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2011 január 02.
dr. Szitó Imre pedagógiai szakpszichológus, iskola
A szerző és az olvasók szíves figyelmébe ajánlom az alábbi linkeket. A fenti cikkben feltüntetett forrásról kiderült, - az egyik szerző, Martonné Tamás Márta szavai szerint,- hogy csak állásfoglalás, de nem protokoll, de nem is annak tervezete. A cikk gondolatmenete torzítatlan formában az alábbi linkeken található meg,az eredeti gondolatmenetből hiányzik az agitáció a nevelési tanácsadókhoz történő felzárkózáshoz és hiányzik az elmenekülési szándék az iskolából, hivatkozásai pedig korrektek .
Üdvözlettel, Sz.I.

2kerpszsz.hu/wp-content/uploads/2010/09/ip.protokoll.Szito_.b.pdf

nevtanegy.hu/doc/IP2010november.pdf


Szitó Imre
Az iskolapszichológia szakmai protokollja
(ISZP) tervezet

Budapest, II. ker. Pedagógiai Szakszolgálat (kézirat)
2010. augusztus

Kölöknet hozzászólás
aláírás