Különleges helyzetekTehetséges gyerek

IMMÁR HARMADIK ALKALOMMAL

Pályázat - Adj teret a tehetségnek!

Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével – program

A Kölöknet internetes portál és az MVM Zrt. mint kiemelt támogató 2013-ben már harmadik alkalommal hirdeti meg e pályázatot a magyarországi zeneiskolák tanulói számára. Idén a rendezvényt rendhagyó módon az IBS színpadon rendezzük meg.

A Kölöknet nevelési, családi, közösségi portál 2013-ban is kiemelt fontosságú aktivitásként kívánja kezelni a rendkívüli képességeket, teljesítményt felmutató gyermekek támogatását. Nemzeti kulturális, tudományos és egyéb, össztársadalmi értékeink közé tartoznak a gyermekeink által elért eredmények. A társadalmi felelősségvállalás fontosságát szem előtt tartva lehetőségeinket a zenei tehetségek támogatására, elért eredményeik bemutatására kívánjuk felhasználni.

Pályázati határidő MEGHOSSZABBÍTVA: 2013.  június 10-ig

A Kölöknet internetes portál és az MVM Zrt. mint kiemelt támogató pályázatot hirdet magyarországi zeneiskolák tanulói számára.

A korábbi évek tapasztalataira, valamint a nagy sikerre való tekintettel idén két önálló koncert keretében léphetnek fel a tehetséges növendékek új helyszínen,az IBS Színpadon.

A program célja
„Az Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével” program keretében lehetőséget kívánunk biztosítani a magyar zeneiskolák, művészeti intézmények vagy műhelyek tehetségeinek, hogy felléphessenek az IBS Színpadon egy külön, számukra rendezett önálló koncerten.

A tehetségtámogató program során zenei produkciók, illetve a személy és a hangszer edukatív jellegű bemutatására kerül sor. A koncertek a klasszikus zeneoktatás iránti érdeklődés, valamint a zeneszeretet erősítését tűzte ki célul.

A zeneiskolák vezetése által pályázat útján jelölt tehetségek közül a szakmai zsűri 14 növendéket vagy kamaracsoportot választ ki, akiknek a program szervezői fellépési lehetőséget biztosítanak. A fellépésekre a 2013 őszi évadban az IBS Színpadon kerül sor novemberben és decemberben egy-egy szombat délelőtt alaklmával.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., mint a program kiemelt támogatója, egy-egy általa kiválasztott fiatalnak további fellépési lehetőséget biztosíthat rendezvényein, illetve egy-egy általa kiválasztott tehetséget a programhoz kapcsolódó kommunikációjában szerepeltethet.

A pályázat
Az „Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével” program pályázatának keretében a magyarországi zeneiskolák vezetői a 2013. május 6. - június 10. közötti időszakban juttathatják el jelöltjeik pályázati anyagát – egyéni és legfeljebb 5 fős csoportos produkciókat várunk, iskolánként legfeljebb hármat – a tehetseg@koloknet.hu e-mail címre, a felső korhatár 18 év.

A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:

  • a pályázó növendék vagy csoport rövid, 20–25 soros bemutatása (életkor, hangszer, zenei tapasztalatok, zenetanár, elérhetőségek);
  • a pályázó versenyeken elért eredményeinek felsorolása;
  • a pályázó zenei tudását bemutató hang- vagy videofelvétel (a pályázati e-mail csatolmányaként).

A pályázatokat 6 főből álló szakmai zsűri – Batta András a Zeneakadémia rektora vezetésével-  bírálja el. Ezt követően, a nyertesek kiértesítése után, a Kölökneten, valamint a programot támogató médiumok felületein tesszük közzé a kiválasztott tehetségek névsorát, a fiatal zenészek bemutatásával.

A program kiemelt támogatója az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

Információ: a pályázattal kapcsolatos kérdésekkel a Kölöknet szerkesztőségében, a tehetseg@koloknet.hu e-mail címen vagy Hepp Ildikónál a 06-1-887-4846-os telefonszámon tájékozódhatnak.

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás