Óvoda

5 tipp, hogy gyermekünk megszeresse az angol nyelvet

Gyakorlati tanácsok a játékos otthoni angolozáshoz

Minden szülő szeretné, ha gyermeke szívesen és gátlások nélkül beszélne idegen nyelveket. Főként az angolt, hiszen ez világnyelv. Napjainkban e nélkül nehezen boldogulunk, mivel egy egyszerű külföldi utazás során is szükséges, hogy legalább alapszinten megértessük magunkat.

Azok a gyerekek, akik idegen nyelvű környezetben, vagy kétnyelvű családban nőnek fel, megkapják a lehetőséget, hogy észrevétlenül sajátítsák el az adott nyelveket, akár többet is. Magyarországon élő, magyar anyanyelvű szülőként is rengeteget tehetünk gyermekünk angol nyelvi nevelése érdekében, abban az esetben is, ha a nyelvet csak kevésbé, vagy egyáltalán nem beszéljük. A legegyszerűbb gyakorlati tippeket osztja meg velünk Fürész-Mayernik Melinda, az Angol Kalauz program alapítója, kisgyermekkori nyelvoktató.

5 tipp, hogy gyermekünk megszeresse az angol nyelvet

  1. Mutassunk pozitív példát!

Mivel a gyermekek utánzással tanulnak, azt teszik, amit a felnőttektől látnak, ezért nagyon fontos, hogy jó példával álljunk előttük. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermekünk látja, hogy mi magunk is szívesen használjuk az angol nyelvet – a munkán kívül is – saját magunk szórakoztatására (olvasunk angol nyelven, hallgatunk angol nyelvű slágereket, illetve nézünk angol filmeket), akkor ők is ezt a hozzáállást fogják átvenni, vagyis az angol nyelvre, mint a kommunikáció eszközére, egy jó mókára, a szülővel való közös játékra fog tekinteni.

  1. Hallgassunk együtt angol nyelvű mondókákat, dalokat, slágereket!

A gyermekünk életkori szintjének megfelelően hallgathatunk angol énekeket illetve népszerű angol slágereket, amelyek a gyermek érdeklődési köréhez is közel állnak A nyelv hangzása, ritmusa – ezeknek az anyanyelvi anyagoknak a segítségével – a „fülünkbe mászik”, így a kiejtés is rögzül és észrevétlenül sajátíthatjuk el az alapszókincset, nyelvtani szerkezeteket is. Ahogyan az anyanyelv elsajátítása során is ezekből a kincsekből válogatunk gyermekünknek, válogassunk angolul is mondókákat, dalokat! Az angol slágerek esetén érdemes megkeresni azok dalszövegét, hallgatás közben figyelni, az ismeretlen szavakat megkeresni a szótárban, és próbáljuk a dalt összességében megérteni, ne fordítsuk mondatonként, koncentráljunk a tartalomra!

  1. Énekeljünk és mozogjunk angolul!

Ahogyan a keleti bölcsesség is mondja, „Amit hallok, azt elfelejtem, amit látok, arra emlékszem, amit csinálok, azt tudom.” Az egyik leghatékonyabb tanulási mód, amikor mozgással kötjük össze a megtanulandó anyagot. Ez az úgynevezett multiszenzoros tanulás része, amikor igyekszünk minden érzékszervet bevonni a folyamatba. Rengeteg olyan angol gyerekdal és játék van, amire lehet mozogni: tapsolni, lépegetni, mutogatni az adott cselekvéseket, ezáltal pedig könnyen rögzülnek akár a testrészek, akár a tevékenységek nevei is angolul.

  1. Olvassunk, nézzünk angolul meséket, filmeket!

A helyes kiejtés elsajátításában rendkívül hasznosak az anyanyelvi dalokon kívül a mesék és a filmek is. Ha szülőként nem vagyunk biztosak abban, hogy helyesen ejtjük ki a szavakat, akkor olvasás helyett nézhetünk is angolul meséket, idősebb gyermekünkkel pedig akár filmeket is. Ha angol film mellett döntünk, akkor érdemes bekapcsolni az angol feliratot is, hogy a kiejtéssel együtt a szó képe, helyesírása is rögzüljön. Az idegen nyelvű mesékből, filmekből észrevétlenül szedheti fel az alapszókincset és a nyelvtani szerkezeteket is a gyermekünk.

5 tipp, hogy gyermekünk megszeresse az angol nyelvet

  1. Használjuk a nyelvet minél többet! Beszélgessünk, játsszunk, tevékenykedjünk angolul!

Az idegen nyelvet a legjobban akkor fogja tudni beszélni gyermekünk, ha a passzív módszereken kívül aktívan is használjuk, valódi élethelyzetekben kommunikálunk egymással angolul. Becsempészhetjük egy-egy játékba a nyelvet, például játszhatunk memóriajátékot vagy akasztófás játékot is angolul, alkothatunk akár szóláncot is a nyelv játékos gyakorlására. Megadhatunk egy témát, amihez szavakat kell gyűjteni, ezeknek a játékoknak a többsége utazás közben, várakozás közben is kitűnően játszható, hasznos időtöltésre is alkalmas. Amennyiben gyermekünk már ügyesen bánik a ceruzával, nyomtatható lapokat is kereshetünk az interneten, amiket aztán együtt kitölthetünk. Rengeteg online játék is létezik, amivel a nyelvet interaktív úton gyakorolhatjuk.

A legfontosabb, hogy természetesen, játszva próbáljuk meg a nyelvet megszerettetni gyermekünkkel, ahogyan az anyanyelvünket is átadjuk neki. Az angolos játékidő legyen mindkét fél számára örömteli és felszabadult szórakozás! 

A szerzőről

Fürész-Mayernik Melinda kétgyermekes édesanya, aki saját gyermekeit is magyarul és angolul neveli, illetve szívesen osztja meg játékos módszereit más szülőkkel is, akik szeretnék gyermekük angol nyelvi fejlesztését támogatni. Honlapján sok-sok hasznos letölthető segédanyagot és oktatóvideókat oszt meg a szülőkkel, pedagógusokkal a játékos angol nyelvi fejlesztéshez.

 

További információ:

Honlap: www.angolkalauz.hu
Facebook: www.facebook.com/angolkalauz
Oktatóvideók: https://www.youtube.com/channel/UCu0Kc_VsfFqneYMdfq18Xeg
E-mail: melinda@angolkalauz.hu
Telefonszám: 0630/402-8092

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: óvoda

Kölöknet hozzászólás

aláírás