Szülő- és gyereknevelés

"A szaranyázást abba kellene hagyni!"

Senki nem születik ’szaranyának’. De az önmarcangolás helyett jó lenne inkább arról írni, olvasni és beszélgetni, hogyan lehetnénk elég jó anyák. Ahelyett, hogy mitől vagyunk ’szaranyák’.

dora et labora blogon egy keresztény, újságíró, feminista édesanya bejegyzéseit olvashatjátok: "mindezek együttállása adja a boldoguláshoz szükséges eszköztárat és szabadságot. Vagy segít felismerni és elviselni a határaimat". Dóra két kisgyerek anyukája azért indította a blogot, hogy a személyesebb hangvételű, vagy sajtóműfajok közé nem igazán sorolható írásainak legyen felülete, ahol nem kell tekintettel lennie különböző szerkesztési elvekre, olvasói vagy fenntartói elvárásokra, leadási határidőkre és karaktermennyiségre."

Ha van szó, amit kiirtanék a mai magyar közbeszédből – vagy minek is nevezzem a közösségi médiafelületek, a mamifórumok és az online női magazinok nyelvezetét –, az a szaranya. Ha rágondolok, ideges leszek. Le sem fogom írni ezután soha.

Most mégis le kell, mert ez a szaranyázás egyfolytában szembejön velem. Pedig, szerintem, mindazon túl, hogy elég pontosan megmutatja a mai magyar anya állapotát – látszólag laza és kortárs, miközben végtelenül és legtöbbször fölöslegesen önmarcangoló, a körülményei miatt tehetetlen és szorongó, vagy a körülményei mögé bújva önfelmentő – az egyik legkárosabb dolog, mert a valódi problémák megoldása helyett egészen más folyamatokat mutat és indít el. Ezért arra kérlek, hogy ne használd. Ha anya vagy, ne mondd magadra, ha pedig újságíró, blogger vagy véleményformáló, ne terjeszd.

"A szaranyázást abba kellene hagyni!"

Az a legbosszantóbb benne, hogy semmi köze ahhoz, amit le szeretne írni. Aki magára mondja ezt, az valószínűleg nem szaranya, hanem vagy lusta, vagy önbizalom-hiányos és kívülről várja a megerősítést.

Az igazán, mélységesen szar anyák, akik elhanyagolják és/vagy rettegésben tartják a gyerekeiket, egészen biztosan nem stresszelnek azon, hogy szaranyák-e, olyan mélyen vannak a saját szarságukban.

Ha pedig felismerik, hogy azok, akkor máris megvan az esélye annak, hogy kimásszanak a gödörből, ahová valószínűleg magukkal rántották a gyerekeiket is, és elindulhatnak afelé, hogy elég jó anyák legyenek. Ez persze nem megy támogatás nélkül. Az igazán szaranyák szakember segítségére szorulnak. Ha úgy látod, hogy tényleg szar anya vagy, nem csak úgy mondogatod, fordulj szakemberhez, kérlek.

De valószínűleg nem vagy az. Ahogy én látom, kor- és sorstársaim nagy része túl sokat pörög azon, hogy egyik vagy másik elvárásrendszer szerint vajon szaranyák-e, pedig, jaj Istenem, dehogyis. Könyörgöm, nem.

Nem állítom, hogy nálam van a bölcsek köve. De azt állítom, hogy a szaranyázást abba kellene hagyni. Elsősorban azért, mert csak úgy tesz, mintha, miközben egyáltalán nem a gyerekről szól. Hanem rólad. Ez a nagy becsapás benne. Nem arról szól, hogy a gyereknek jó-e, hanem hogy te jól csinálod-e. Kitől várod, hogy ezt megítélje? Milyen mércéhez szeretnél igazodni? Vannak fontos dolgok, amelyek neked és a családodnak elsődlegesek és ahhoz próbálod alakítani a dolgokat? Vagy ide-oda sodródsz, mert egyszerre szeretnél kötődve nevelni (hogy ez mit jelent, az megérne egy külön bejegyzést) és azt elérni, hogy már három hónapos korában ki se kelljen venni a kiságyból éjszakánként a babádat? Szeretnél úgy kinézni, mint akit divatmagazinból húztak elő, szeretnél tip-top konyhát, elég időt magadra és közösségi életet? Mert ez varázsütésre és – legfőképpen – egyszerre nem fog menni. Az anyaság választások sorozata, gyakorlatilag minden pillanatban döntened kell. Ez ilyen, de attól megint csak nem leszel szaranya, hogy kiválasztod az egyiket és elengeded a másikat. Attól leszel önazonos.

"A szaranyázást abba kellene hagyni!"

A gyereknevelés körüli ideológiai küzdelmeket sem kell túlságosan komolyan venni. Amíg egészen kicsik, addig annyi a dolgod, hogy gondoskodj arról, egyenek és aludjanak rendesen, mozogjanak és játszanak eleget. Hogy az evést és az alvást hogy oldod meg – cumisüvegből, órára vagy igény szerint szoptatva, kendőben, babakocsiban, közös vagy külön ágyban altatva –, az tulajdonképpen és a lényeget tekintve teljesen mindegy. Ahogy nőnek, egyre bonyolultabb lesz a képlet, de ha figyelsz a gyerekedre, azokat az akadályokat is át tudod majd ugrani. Akkor már a gyerekkel közösen. Egyébként pedig a szaladgálás, közös játék a szabadban minden szorongáson átsegít. Őt is, téged is.

Ha pedig egyszerre szeretnél tiszta lakást, ápolt külsőt, több pénzt, kiegyensúlyozottabb gyerekeket, az kemény meló, időbeosztás, tervezés, nem teheted szét a kezed az első összeomlás után, hogy neked ez nem megy. Nem mondhatod, hogy szaranya vagy, mert még ettől sem vagy az. Esetleg lusta vagy, figyelmetlen, túlterhelt, önbizalom-hiányos vagy ami a legrosszabb, de én speciel hajlamos vagyok erre: önfelmentő. Szükség is van az felmentésre, amikor az összeomlás szélén állsz, és engedd is meg magadnak, hogy időnként összeomolj (a családod is engedje meg, igen), de ne húzd aztán magadra a szaranyát, ne tartsd magad elé védőpajzsként, hanem vond le a megfelelő következtetéseket és legközelebb csináljátok másképp. Legközelebb higgye el a párod/anyád/anyósod – bárki, akitől segítséget tudsz kérni – hogy baj lesz, ha nem tudsz pihenni. Te pedig kérj segítséget, és merd rábízni másra a babádat, bízz másokban és magadban is.

De még ha mindent beosztasz is, ha jön a segítség, amikor jönnie kell, bizonyos mennyiségű szaranyaságot nem lehet megúszni, de ez, mivel teljesen általános és normális, nem szaranyaság. Ne használd kifogásként. Írj, olvass, tájékozódj. Keress közösséget, beszélgess. Vagy vonulj vissza és légy csendben.

"A szaranyázást abba kellene hagyni!"

Nem azért dumálok, mert nekem az ölembe pottyant minden jóság és fenékig tejfel az élet. Tudnék mesélni.

Tudom, hogy nagyon nehéz, mégis végig kell csinálni és nincs szabadnap, se év végi prémium, és legfőképpen: nem lehet felmondani, ha nem megfelelőek a munkakörülmények.

Tudom, hogy milyen sokszor segítség nélkül a hátadon cipelni az egészet.

Tudom, milyen szorongani az oltástól, a körömvágástól, az altatástól, bármitől.

Tudom, milyen egyfolytában kéretlen tanácsokat kapni és milyen nehéz elengedni őket.

Természetes, hogy elbizonytalanodsz, természetes, hogy időnként úgy érzed, kevés vagy és az is természetes, hogy időnként rosszul csinálod. Hogy hibázol. Hogy ordítasz a gyerekeiddel és kiborulsz.

Mert ezt nem lehet bírni egyedül. Ezek az állapotok, amikor természetesnek hisszük, hogy egy nő n számú gyereket teljesen izolált magányban, a négy fal között nevel, tip-top kiegyensúlyozottságban, a legkevésbé sem természetesek.

Légy elnézőbb magaddal. Engedd meg magadnak, hogy hibázz. Ez nem szaranyaság, hanem az anyaság része. Keress közösséget. Vagy keresd a magányt. Ne felejtsd el a barátaidat. Ne pörögj állandóan a gyerekeiden. Fel fognak nőni, csak szeresd őket. Érteni fogják, hogy akkor is szereted őket, ha mérges vagy, de hát időnként mérges vagy.

Nem szeretnék életmód-tanácsokat osztogatni, ezért nem fogom hosszasan ecsetelni, ezer ilyen blog van már. De azt szeretném, hogy te légy bátor és erős, és a többit tudni fogod magadtól is. Persze, ha érdekel, szívesen mesélek. Ha pedig mesélnél, írj bátran. Akár nekem is, vagy csak magadnak.

 

Ha érdekelnek az anyaságról szóló írások, kezdd az elején: olvasd el Dóra gondolatait a szülésről és születésről!

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu 

2017 december 06.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás