Szülő- és gyereknevelés

AZ „ÁRTATLAN” SZÜLŐ FOGSÁGÁBAN – ÍGY TEHETED TÖNKRE A GYEREKED

Egyre ismertebb az a jelenség, amikor válófélben lévő szülők a gyerekeiket egymás ellen hangolják. Durvább esetekben aljas hazugságokat is terjesztenek házastársukról a gyerek és a külvilág felé – legtöbbször a szülői felügyelet megszerzéséért. Kevésbé ismert, de sajnos nem kevésbé gyakori, amikor ugyanez történik azokban a családokban is, ahol szó sincs válásról. A szülők rossz kapcsolata olyan szinten befolyásolja a család életét, hogy a gyerekeket folyamatosan belerángatják az egymás elleni játszmáikba. Ilyenkora gyermeki naivitást, a gyerek szülők iránti bizalmát kijátszva és kihasználva vezetheti félre egy szülő rendszeresen a gyerekét, gyakran a házastársát is. Sebestyén Eszter pszichológus írása.

AZ „ÁRTATLAN” SZÜLŐ FOGSÁGÁBAN – ÍGY TEHETED TÖNKRE A GYEREKED

Akármilyen temperamentummal, akármilyen személyiséggel érkezik is a világra egy gyerek, annyi biztos, hogy szeretetre vágyik. Mindkét szülőjének a szeretetére és érzelmi közelségére szüksége van. Mindkettejükhöz próbál közeledni, szeretne velük mély kapcsolatot kialakítani. De mi történik akkor, ha ezt maguk a szülők akadályozzák meg? Ha az egyik szülő úgy szeretne jobb fényben feltűnni, hogy a másikat „lehúzza”? Mi történik akkor, ha úgy próbál meg az egyik szülő jobb fejnek tűnni a másiknál, hogy  folyamatosan megfélemlítésre, fenyegetésre használja? Sokkal szigorúbbnak és félelmetesebbnek tünteti fel például egy anya az apát a saját gyereke előtt azért, mert ő nem akar szigorúnak tűnni, illetve nem akarja vállalni a haragját.

Azért is használhatja egyik szülő a másikat megfélemlítésre, hogy a gyerek neki fogadjon szót – anélkül, hogy kettejük közt konfliktus alakulna ki.

Mi történik ilyenkor?

Az a gyerek, aki bevonódik a szülői játszmákba, állandó bűntudattól szenved. Eleve szinte minden kisgyerek, akinek a szülei veszekednek, azt hiszi, hogy ez miatta van, ő tehet róla. De ha a veszekedés állandósul, a szülők közti konfliktus adja meg az alaphangulatát a családi együttléteknek, ezért a gyerek állandóan zavarodott helyzetben van. Sosem tudja, mi a baj, miért veszekednek, ő tett-e valamit rosszul, és soha nem tudja azt sem, hogyan kezelje ezt a helyzetet. Bármit is tesz, a bűntudata erősödik. Ha az egyik szülőt védi, egyikőjük mellé áll, akkor a másik szülő miatt szégyelli magát. Bármelyik oldalra áll, úgy érzi, a másik szülőt elárulta. Ha viszont nem avatkozik bele, csak csendben hallgatja, akkor meg azért van lelkiismeret-furdalása, mert nem tesz semmit. Olyan helyzetekbe és dilemmákba kényszerül bele, amelyek még egy felnőtt számára is nehezen kezelhetők.

Gyakorlatilag a legalapvetőbb érzelmi igénye, a szeretet iránti, és a jó szülő-gyerek kapcsolat iránti igénye miatt kell szégyellnie magát, és kényszerül állandó bűntudatra.

Ha ehhez hozzájárul még az is, hogy az egyik szülő megpróbálja a maga oldalára állítani a gyereket, és ezzel megtöri a másik szülő iránti bizalmát – például a folyamatos negatív megjegyzésekkel –, akkor a helyzet tragikussá válhat. Előfordul, hogy az egyik szülő a gyerektől várja a védelmet és a támogatást, és ezzel gyakorlatilag felnőtt szerepbe kényszeríti. Azt várják időnként, hogy a szövetségesük legyen, mint egy háborúban. Mivel ő még csak gyerek, nem tudja megvédeni egyik felnőttet a másiktól, ezért érzi azt, hogy állandóan csalódást okoz. Pusztán azért, mert gyerek.

Gyakran hallani, hogy az egyik szülő a másikkal fenyegetőzik. „Ha ezt apád/anyád meglátja, nagyon fog haragudni. Majd ha apád/anyád hazajön, elmondom neki, mit tettél, majd tőle kapsz! Én megengedném, de tudod, hogy apád/anyád ettől nagyon mérges lesz”… Ezek lehet, hogy egyszer-egyszer ártatlan mondatnak tűnnek, hosszú távon azonban meglehetősen mérgezőek. Mérgezik a gyerek szülőjével való kapcsolatát, anélkül válik ijesztő „mumussá” az apa vagy az anya, hogy tudna róla. Gyakran a fenyegetéseknek nincs is valóságalapjuk, vagy ha van is, erősen és szándékosan el vannak túlozva. A gyerek lelkében pedig egy fal épül téglánként, amely megakadályozza azt, hogy a „mumusnak” használt szülőjével meleg, érzelemteli kapcsolata alakulhasson ki. Minél hosszabb ideig vannak jelen ezek a mondatok és fenyegetések a gyerek életében, annál nagyobb lesz a fal, és egyre áthidalhatatlanabbá válik a távolság a gyerek és a szülő között. Az a tragikus ebben, hogy mivel akkor használja megfélemlítésre az egyik szülő a másikat, amikor az nincs ott, ezért ő semmit nem tud az egészről, nem tudja magát tisztázni, megvédeni, és gyakran értetlenül áll a helyzet előtt. Érzi a falat a gyereke és saját maga között, de nem érti, és nem tud vele mit kezdeni.

Hogy mit okoz ez egy gyerekben?

A legalapvetőbb jogaitól fosztják meg a saját szülei, hiszen a gyereknek joga van mindkét szülőjével az érzelmi közelségre. Igényli, joga és szüksége van rá.

Szintúgy alapvető joga a gyereknek, hogy érzelmi biztonságban nőhessen fel. Ha a szülői módszer rendszeres eleme a fenyegetés, akkor a gyerektől ellophatják a biztonságérzetét, a nyugalmát. A félelemérzete állandóan aktiválva van akkor is, ha nem bántják, csak fenyegetik. Az állandóan aktivált félelemérzet pedig olyan sok stresszt okoz egy gyerekben (felnőttben is), ami megbetegíti a testet és a lelket egyaránt. Ha egy gyerek sosem kapcsolhatja ki a szorongását, a félelmét, soha nem lazulhat el, az számára maga a pokol.

Gyakran használják a megfélemlítést olyan szülők, akik jobb fejnek akarnak tűnni a másiknál, akik mindig a „jó zsaru” szerepben kívánnak maradni, így a „rossz zsaru” szerepet a másik szülőre aggatják, akár jelen van, akár nincs, akár tetszik neki, akár nem. Azért teszik, mert ők nem akarnak haragudni, illetve nem akarják a haragjukat kifejezni. De azért is, hogy szorosabb legyen a kapcsolatuk a gyerekükkel, mint a társuknak. Előfordulhat, hogy nem tudják kezelni a gyereket, ezért nyúlnak a másikkal való ijesztgetéshez. Vannak emberek, akik minden helyzetben ártatlannak akarnak tűnni, minden konfliktusból „tisztán” kívánnak kiszállni, jó embernek akarják érezni magukat, ezért a nemkívánatos érzéseket nem vállalják fel. Durva manipulációk sorozata indulhat be az ártatlanság égisze alatt, amelyeket a családtagok gyakran nem látnak át. Egy gyereket nem nehéz félrevezetni, hiszen amíg kicsi, töretlenül bízik a szülei szavában, eszébe sem jut megkérdőjelezni azt. Nem fog odaállni a „mumusnak” hitt szülője elé, hogy megkérdezze, tényleg haragudna-e bizonyos helyzetekben. Így a manipuláció sikeres, sőt egyre sikeresebb. Minél jobban fél egy gyerek a másik szülőtől, annál könnyebb manipulálni. A gyerek félelmét arra használja a felnőtt, amire akarja. Ha fél tőle a gyerek, akkor már nyeregben érzi magát, hiszen nem akar olyat tenni, ami miatt a rettegett dolog bekövetkezhet, és az „alvó oroszlánt” felébreszti. Ilyen esetben bármire azt mondja a szülő, hogy „apádnak/anyádnak nem tetszene”, a gyerek egy pillanat töredéke alatt abbahagyja, bármit is tett, gondolt vagy érzett. Folyamatosan figyeli az „alvó oroszlánt”, az irányítja a napjait, nehogy felébressze, figyeli a szüleit, nehogy előidézze a bajt. Nem mer rosszalkodni, nevetgélni, ugrálni, mint a gyerekek többsége, hanem próbál észrevétlenül meghúzódni. Ismerek olyan gyereket, aki éveken keresztül alig mert megszólalni, nehogy felidegesítse a környezetét.

Kevés aljasabb dolog van annál, mintha valaki a gyermeki félelmekre, a gyermeki ártatlanságra, szeretetigényre és hiszékenységre alapozva ferdít el helyzeteket, és éri el azt, ami neki jó. Akár az ártatlannak tűnését, akár a magához édesgetést, akár a másik szülő lejáratását.

Egy gyerekes család életében számtalan olyan helyzet adódik, amikor a „jó zsaru-rossz zsaru” felállás totális káoszba fullad, ilyenkor valakinek muszáj szigorúbbnak lennie, a haragját kifejeznie. Ha azonban az egyik szülő mindig ártatlan akar maradni, ez a feladat, a „rossz zsaru” szerep mindig ugyanarra a szülőre hárul, ami pedig tovább gerjeszti az amúgy is kiélezett helyzetet. Gyerekszemmel mindig az tűnik „bűnösebbnek” vagy ijesztőbbnek, aki a konfliktushelyzetben hangosabb és ingerültsége látványosabb, az „ártatlan” szülő ezáltal is eléri, hogy ő jó fejnek tűnjön, a gyerek félelme a másik szülőtől pedig erősödjön. Egy gyerek ezen a manipuláción képtelen átlátni. Nem látja, nem is láthatja, hogy a konfliktushelyzetet gyakran a halk és kedvesnek tűnő szülő gerjeszti, a hangos és látványos indulatkitörés pedig már a provokálásra adott zavarodott válaszreakció. Az ilyen manipulációk gyakran úgy szövik át egy család életét, mint egy láthatatlan zsinór, amelyen keresztül irányít a manipulátor. Mintha a manipulátornak lenne egy forgatókönyve, egy célja, mikor mit akar elérni, és ehhez épp azt a két családtagot fordítja egymás ellen, amelyiket akarja.

Amikor a gyerek felnő, a forgatókönyv kiegészül az új szereplőkkel, és bevonódik a következő generáció is a bábjátékba. Az „ártatlan” manipulátor az újabb családtagok, unokák előtt is jobb fényben szeretne feltűnni, ekkor már nemcsak a saját házastársánál, hanem a saját gyerekénél is. Az unokákat is hangolhatja a házastársa ellen, valamint a saját szülei ellen. Két lábbal beletiporhat a testvéri kapcsolatokba, ha éppen azon keresztül éri el a célját, valamint a gyerek-szülő, gyerek-nagyszülő viszonyba. Mire esetleg egy ilyen manipuláción valamelyik családtag átlát, már olyan lebonthatatlan fal van a család tagjai közt, ami megakadályozhatja a kapcsolat helyreállítását. Egész családok hullhatnak szét, ha nem veszik észre, és nem állítják le időben a manipulációkat. Elképzelhető, hogy az egyik családtag mindenkit elveszít, testvérét, szüleit egyaránt, pusztán a folyamatos „összeugrasztás” sikeressége miatt.

Egy gyerek lelkével, érzelmeivel, szükségleteivel, hiszékenységével vagy félelmeivel visszaélni minden esetben szigorúan tilos! Soha egyetlen gyereket sem szabadna belevonni a szülők „háborújába”, soha egyetlen gyereknek sem szabadna szégyellnie magát azért, mert nem tud a szülei között választani. Soha nem szabadna „fúrni” egy gyereknek a saját szülőjével vagy a testvérével való kapcsolatát, hiszen a legalapvetőbb érzelmi szükségletei sérülnek ezáltal.

A családon belüli egymás ellen hangolás olyan, mint egy időzített bomba. Annyi feszültséget gerjeszt, ami bármikor robbanhat. A robbanás következményei pedig a családtagokra és a család egészére nézve is beláthatatlanok…

 

A cikk forrása: wmn.hu

2018 január 10. Sebestyén Eszter

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás