Szülő- és gyereknevelés

Ezeket a dolgokat vedd figyelembe, hogy ne legyen rajzfilmfüggő gyermeked

A mesék nélkülözhetetlen részét képezi a gyerekek sajátos világképének kialakításához. De vajon milyen történetekkel ismertessük meg őket? Hagyjuk-e a tévé előtt ücsörögni, míg mi mást csinálunk? Ennek jártunk utána Dóczi Ilona meseterapeutával, a Magyarra Hangolva oldal megálmodójával.

Mitől jó a mese?

Attól függ, hogy a népmesékről vagy a műmesékről esetleg rajzfilmekről beszélünk-e. Én most elsősorban a népmeséket venném előre. Azért szeretik a gyerekek, mert a hősök elbukhatnak, hibázhatnak és el is buknak, de mindig van újabb lehetőség, legalább 3, hogy újra megpróbálják és sikerre vigyék küldetésüket. A harmadik próbálkozásra általában a hős mindig győz. A népmesékben a gyerekek és a felnőttek is azt láthatják, hogy van lehetőség arra, hogy elbukjunk, de csak az fogja kiállni a próbát, aki fel tud állni és folytatja.

- A jó mese dallamos, fejleszti a fantáziát és a szókincset, segíti a befelé figyelést, oldja a feszültséget és a stresszt. A mesehallgatás során belső képeket alkot a gyerek, ami a félelem feldolgozásában is segíti őket.

- A jó mese megnyugvást ad, ezért érdemes ezzel zárni a napot, vagy egy kellemetlen esemény után ezzel csendesíteni el a csemetéket.

- Megoldási utakat mutat, ezzel a pozitív gondolkodásra hangolja a hallgatót.

- Nem utolsó sorban pedig közös élményt ad mesélőnek, hallgatónak egyaránt.

A rajzfilmek tele vannak akcióval, minden 7. másodpercben történik valami, ami leköti a gyerek figyelmét, de fel is pörgeti. Attól, hogy képernyő elé szögezi a gyereket és egy ideig leköti a figyelmét nem biztos, hogy jót tesz, mert teljesen felpörögnek és innentől kezdve, ha átkapcsol tv nézés címén egy magyar népmesére, akkor sokszor nem tartja elég érdekesnek, mert sokkal lassabb benne a cselekmény.

Az életkori sajátosságokat figyelembe véve milyen meséket nézzenek a gyerekek? Mennyi ideig nézze a meséket?

A tévénézésnek nem vagyok híve. Mondhatjuk, hogy 6 éves koráig ne nézzen televíziót, de ez nem így működik. Azt gondolom álszent dolog ezt mondani, mert az én gyermekem is nézett kisebb korában. A legfontosabb, hogy tudjuk hol a határ, mert minden gyermek más és a szülő tudja eldönteni, hogy a rajzfilm nézése mennyire pörgeti fel. Amennyiben a szülő azt mondja a gyereknek, 1 vagy 3 órát nézheti a tévét, akkor az összes következménnyel együtt vállalnia kell a felelősséget és nem a pedagógusra vagy pszichológusra kell mutogatni, mert a gyerek nem tud viselkedni.

Inkább olvassunk nekik mesét, ez nagyszerű lehetőség az olyan sokszor emlegetett minőségi időre is.

Kezdjük a gyerekekről szóló saját mesékkel, majd a rövidebb állatmesékkel, aztán varázsmesékkel, majd a novellamesékkel.

Milyen hatással van a gyermek személyiségfejlődésére, hogy milyen mesekarakterrel azonosul?

Olyan mesekaraktert fog kiválasztani, amelyik a saját jelenlegi élethelyzetében a legjobban hasonlít az ő személyiségéhez. Felnőttként is, ha megnézünk egy filmet vagy elolvasunk egy könyvet, minden alkalommal mást érzünk vagy értünk meg belőle. Az is lehet, hogy később ugyanaz a könyv vagy film egy-egy része mást fog számunkra jelenteni, mert teljesen más lelki állapotban olvastuk, láttuk. A gyerekeknél ugyanígy működik.

A Disney mesék, Marvel hősök miért varázsolják el a gyerekeket annyira?

Ezekben a történetekben a hős a már említett 7 másodperces akció alatt valamilyen különleges tettekre képes. A hős megmenti a világot, a gyerekek pedig szeretnének legyőzhetetlenné válni és hozzá hasonlítani.
 A szereplők bármire képesek, erre vágynak a kicsik és a felnőttek egyaránt. A mesék színvilága is hatással van a gyerekekre, hiszen a Disney-nél pszichológusokkal együtt tervezték meg a történetek megjelenését és a mesekaraktereket.

Milyen meséket érdemes olvasnia a szülőnek?

A legkisebbeknek 3 éves korig az ÉNmesék a megnyugtatóak, amik róluk szólnak. Lehet Énmese az is, amikor a gyerekről szól a történet és az egész napját meséljük el.

Szeretik a kicsik, amikor fejből mesélnek a szülők egy ismert mesét, de átírjuk a történetet úgy, hogy a gyermek benne a főszereplő. A láncmeséket 4-6 éves korban érdemes olvasni, mint a pl. Kakas és Pipe című mesét, amikor a kispipi elmegy a kúthoz, hogy a kút adjon vizet, de nem ad vizet, míg a másik nem ad neki koszorút és így tovább. Ezekben a mesékben sem változtathatjuk meg a sorrendet, visszafelé is meg kell történnie a dolgoknak, mikor végre valaki megkap valamit és mindenki elviszi a másiknak, amit kért. A láncmese biztonságot ad, ami a gyerekek életkori sajátosságainak nagyon fontos, mert tudja, hogy mi fog történni, kiszámítható és van egy logikus sorrend a történetben.

Később jöhetnek azok a mesék, amiben varázslatok és tündérek vannak, mert ott mindig a jó győzedelmeskedik és nemcsak varázstárgyak vannak benne, hanem a főszereplő valami varázslatos dologra, hőstettekre képes. Nagyobb korban már jobban ajánlottak a novellamesék, mint pl. a Holle anyó.

Azokat a meséket, amit a gyerek 100. alkalommal kér, hogy újra lássa, olvassa fel a szülő, azt a biztonságot adja meg számára, ami az életében is nagyon fontos, mert lehet, hogy rossz dolog is történik a mesében, de még mindig jobb, mint a bizonytalanság.

Dóczi Ilona meseterapeutával, a Magyarra Hangolva oldal megálmodója

Dóczi Ilona meseterapeutával, a Magyarra Hangolva oldal megálmodója

 
Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás