Szülő- és gyereknevelés

HOGY ÉREZNÉ MAGÁT MARIA MONTESSORI, HA MA LENNE TANÍTÓ EGY MAGYAR ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN?

1870. augusztus 31-én, vagyis 147 éve született Maria Montessori pszichológus, filozófus, pedagógus, aki a negyedik diplomás nő volt az olaszok között. Montessori elvei nem sokat fakultak ez elmúlt másfél évszázadban, pedig nagyot fordult azóta a világ. A gyereknevelési reformer, aki először vezette be, hogy az óvodákban alacsony székek, asztalok legyenek, és a gyerekek maguk vehessék le a játékokat a polcról, gondolatait tekintve olyan friss, mintha ma élő, újító szellemű tanár vagy óvónő lenne. Lássuk, miben segíthetnek elvei a mai szülőknek, tanároknak, oktatásügyi dolgozóknak? Vajon mit tenne ő, ha ma kellene tanítania egy átlagos iskolában? Feltételezem, hogy feltalálná magát, még akkor is, ha nagyon nehéz dolga lenne. Nagyon-nagyon nehéz dolga. Finy Petra írása.

HOGY ÉREZNÉ MAGÁT MARIA MONTESSORI, HA MA LENNE TANÍTÓ EGY MAGYAR ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN?

Nézzünk néhány tételmondatot Montessoritól, és ezzel szemben a mai magyar gyakorlatot…

„Nem a tudás mennyisége a fontos, hanem a képességek fejlettsége”

Mennyiségelvű társadalomban élünk: az a „jó” mesekönyv, amiben sok a szöveg, az a „jó” fotó, ami sok lájkot kap, az a „jó” baráti kör, ami sok tagból áll, az a „jó” étterem, ahol annyit adnak enni, hogy szinte kipukkad tőle a gyomrunk. Az oktatásban is bevett gyakorlat a mennyiség módszerének alkalmazása: adjunk annyi házi feladatot, hogy meggebedjen a gyerek, adjunk le olyan mennyiségű tananyagot – az emelt testnevelés és a hittan miatt csökkentett óraszámban –, hogy belerokkanjanak a tanárok és a tanulók is. Az, hogy a hatalmas mennyiség végül nem vezet minőségi tudáshoz. Több felmérés is mutatja, hogy a magyar diákok messze elmaradnak más nemzetek tanulóitól.

Hogy lehet ilyen mennyiségi elvárások mellett belecsempészni a minőséget a gyerekeink oktatásába?

Talán, ha többet hagynánk őket próbálkozni, és önállóan választani. Soha nem fogom elfelejteni azt a tábort, mely egy Montessori-elveken működő óvodában volt, és ahol egyik nap a lányaim gyümölcssalátát készítettek. A salátához a gyerekek kést kaptak, amit önállóan használhattak – az óvónők felügyelete mellett. Máig előttem van a girbe-gurba darabokra felvágott saláta... de csillogó szemekkel kínálták nekem a lányok a nap végén. Tovább tartott így a saláta elkészítése? Biztosan. Több türelmet és odafigyelést igényelt a pedagógus részéről? Garantáltan. Nagyobb élmény volt a gyerekeimnek ez a tevékenység, és egész életükben elkíséri őket, hogy önállóan elboldogultak a konyhában? Ezt is lefogadnám.

„A gyerek tanulásának folyamatai: próbálkozás – gyakorlás-képesség kialakulása-tudás”

A próbálkozás lehetőségével pedig eljutottunk egy másik fontos Montessori-elvhez, mely a tanulás folyamatára vonatkozik. Mivel ezek egymásra épülő elvek, sajnos egyik sem spórolható meg, úgy, ahogy a mai magyar oktatás – okkal vagy időkényszerből – teszi. Próbálkozásra sajnos nincs sok lehetőség. Az egyszer hallott, frontálisan, gyakran faarccal, szemléltető eszközök nélkül leadott tananyagot egy-két háziként kapott feladattal lehet begyakorolni.

Saját kísérletezésre nincs alkalom, a gyakorlás tere minimális, így a képesség is csak részben alakulhat ki, és a tudás nem mélyülhet el.

Inkább csak lenyomatok, emlékek keletkeznek a gyermek fejében. Míg nagyszüleink álmukból felköltve is könnyedén citálták bármelyik gyerekkori memoriterüket, addig a mai gyerekek jó, ha pár hétig képesek fejben tartani egy versrészletet.

„Önállóságra oktatás a gyerek tanítása során”

Montessori ezeket a lépéseket tartaná üdvösnek a tanítás során: közös tanulás – kötelezően elvégzendő feladat egyedül – ajánlott feladat egyedül – szabadon választott feladat egyedül. A magyar oktatásban az első két momentum még csak-csak megvalósul, de az ajánlott feladat egyedüli elvégzésével akadnak problémák. Talán néha egy-egy kiselőadás formájában realizálódik. Ám arra, hogy egy diák szabadon választott feladatot végezzen egyedül, már kevesebb példát tudunk mondani. Pedig bizonyos tanárgéniuszok vagy ösztönösen alkotó jellegű iskolák képesek produkálni az ehhez megfelelő körülményeket. Emlékszem az általános iskolai zongoratanárnőmre, aki hasonlóan inspiratív pedagógus volt: elérte nálam, a zárkózott és igen introvertált kislánynál, hogy saját szerzeményű zongoradarabjaimat játsszam neki, melyeket az ő hatására kezdtem el írni. A családja, a környezete, a lelke úgy át volt itatva a zene és a gyerekek szeretetével, hogy nem lehetett másképp tenni. Akármilyen esetlen darabocskát is kopácsoltam le neki a zongorán, áhítattal hallgatta végig. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne követelte volna meg a kötelezően feladott számok gyakorlását a kottákból, melyekbe kalligrafikus szépséggel jelölte be nekem, mit hogyan kellene játszanom.

„Forradalmian új tanulási környezet”

Maria Montessori egyik vívmánya volt többek között az is, hogy átalakította az óvodai és az iskolai környezetet. Ha a gyerek körbenézett, érezte, hogy a térben minden neki való, és minden izgalmas, érintésre, tanulásra, játékra hívó eszköz. A bútorok méretét a gyerekekhez igazította, könnyen mozdíthatók voltak, és a fejlesztő eszközök, játékok szellősen, áttekinthetően voltak kitéve a polcra. A termet a gyerekek illusztrációja díszítette. Sok feladatot lehetett szőnyegre kuporodva, szabad mozgástérben végezni. Ahhoz, hogy ilyen felszabadult, gyerekbarát környezetben működni tudjon az osztály, szükség volt a pedagógus módszertani tudására és törekvésére, mely manapság sokszor a túlterheltség miatt nem tud itthon megvalósulni. De általában a fizikai lehetőségek sem adottak hozzá egy osztályban. Rengeteg iskolában található alsóban döntött padú, egybecsavarozott vastalpakkal ellátott padrendszer, melyet még egy felnőtt sem tudna megmozdítani, nemhogy egy gyerek.

Ezek a padok engem mindig is rabszolga gályahajók padjaira emlékeztettek: szegény diák oda van láncolva a helyére, hogy csak dolgozzon, dolgozzon, egy ütemre, ostorcsapásra, és még csak véletlenül se élvezze azt, amit tanulásnak hívunk, és amelyben benne kellene lennie a felfedezés örömének.

Sosem felejtem el azt a gimnáziumi osztályfőnökömet, aki szigorú iskolám keménysége ellenére tudat alatt Montessori lágy elveit követte. Volt olyan foglalkozásunk a szabadban, hogy növénnyel kellett képet festenünk: az élmény, hogy természetes anyagokkal vetettünk valamit a papírra a természet illatait belélegezve, máig megmaradt. Vagy, amikor családos osztálykirándulás alkalmával úgy keverte meg a résztvevőket, hogy mindenki más gyerekek szüleivel kerüljön közös szabadtéri, beszélgetős csoportba. Az ismeretlen szülőket hallgatva a sziklás dombokon, a fűben ülve többet tanultam a felnőttségről és szülőségről, mint egész életemben.

„A gyermek tisztelete és autonómiája”

Nehéz erre  a Montessori-elvre mit mondani, amikor

még napjainkban is működik az az iskolai gyakorlat, hogy a tanár megalázhatja a gyereket, vagy egy felnőttnek hamarabb adnak igazat, mint egy gyereknek, akármennyire is nyilvánvaló a felnőtt tévedése.

Amikor még manapság is hétköznapi esetnek számít a környezetünkben megtörtént dolog, hogy egy gyermek védelmében a szülő felszólalt a szülőin, majd másnap a tanár megalázta a gyereket, amiért az anyukája fenntartásait jelezni merte. Vagy amikor új iskolába kerülve egy gyerek csodálkozva jegyzi meg, aki addig máshoz szokott: „Jé, itt kíváncsiak a véleményemre. És mosolyognak rám.”

„Értékek, mint a tolerancia, a másság elfogadása”

A Maria Montessori által felállított sort még hosszan lehetne folytatni. Számára fontosak voltak ezek az értékek is: segítőkészség, a különböző népek kultúrájának megismerése és értékelése, mint a békés egymás mellett élés feltétele, a biológiai egyensúly felismerése, a természet szeretete, a környezet védelme. Nagyon nehéz olyan intézményt találni manapság, melyekben mindezen elvek tisztelete tökéletesen megvalósulna. Hallottam olyan pedagógusról, aki olyan lazán buzizott, cigányozott, és zsidózott gyerekek előtt, mintha csak arról magyarázna, hogy a nap keleten kel fel és nyugaton megy le.  Egy másik tanár meg egyszerűen csak lebutázott és lebénácskázott bizonyos gyerekeket, holott az adott tanuló lehet, hogy az ő téves tanítási módszerének köszönhetően olvasott nyökögve... vagy számolt makogva.

Maria Montessori módszerei néha nevetségesen egyszerűnek látszanak, mégis sokszor lehetetlennek, vagy fáradságosnak tűnik követni a tanácsait szülőként és tanárként is.

Pedig legtöbbször csak apróságokról van szó, egy-egy pici gondolatról, melyet ha korán elvetünk a lelkünkben, még idejében kicsírázhat.

 Még hat jó tanács Maria Montessoritól a neveléshez:

1. Tiszteld a gyermeked, és neveld önállóságra!

2. Mindig a legjobb tudásod szerint beszélj a gyermekkel!

3. Példával tanítsd, ne csak kijavítsd!

4. Ha érzi, hogy elfogadod, magabiztos lesz.

5. Segíts neki, ha tevékenységet keres, és hagyd békén, ha megtalálta.

6. Támogasd abban, hogy túllépjen azokon a dolgokon, amikben nem tökéletes.

Olyan jó lenne, ha a pedagógusok megpróbálnák átvenni, és a gyakorlatba építeni ezt a pár alapelvet. Így nemcsak a gyerekek élhetnének boldogabban, de nekik maguknak is sokkal könnyebb és jobb lenne az életük...

A cikk forrása: wmn.hu

2017 szeptember 06. Finy Petra

 
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás