Meddig húzzuk az altatást?
Gyakran keresnek meg azzal óvodás, kisiskolás gyerekek szülei, hogy a gyermekük nehezen alszik el. Vagy ha el is alszik, akkor azonnal felébred, ha kicsusszan mellőle az ágyból. Amikor megkérdezem, mégis mennyi idő elaltatni a gyereket, akkor a szülők teljesen természetesen válaszolják, hogy 1–1,5 óra. Elkezdünk beszélgetni és kiderül, hogy hulla fáradtak, elegük van a szivacson alvásból, elegük van a kijárkálásból, és a visszakísérésből és elegük van. A suttogó titkaiból. Mondjuk abból nekem is. – Peer Krisztina gyermekpszichológus személyes hangvételű írása.
Én nem azt gondolom, hogy van tuti módszer. De azt igen, hogy meg lehet találni a saját módszerünket arra, ahogyan a leghatékonyabban elaltatjuk a gyerekünket.
Ismerem a szakirodalmat, azt is tudom, mit várnak el a szakemberek. Én magam is úgy gondolom, van egy életkor, amikor a gyerekek már igazán aludhatnának maguk, egyedül a saját ágyukban. De nem azért, mert fejlődéslélektani értelemben ez a legegészségesebb. Hanem mert a gyereket körbevevő rendszernek ez a legjobb. Ha pedig a rendszer fittyet hány minderre, akkor üsse kő, aludjon a szülőkkel, vagy aludjon a szülő vele, ha bírja szuflával. Kamasz korra csak kievickél az ágyukból, ha addig nem is.
Az irónián túl egy gondolatot kihangosítanék: legyen úgy, ahogyan az mindenki számára komfortos. A gyereknek és a szüleinek is. De ehhez előtte fejben el kell döntenie a szülőnek azt, ő hogyan szeretné, neki mi lenne jó. Ez a válasz pedig érkezzen úgy, hogy a saját igényeit tartja szem előtt, ha máskor nem is, de most igen. A változás akarása önmagában nem elég, ahhoz változtatni is kell majd. Azt pedig, hogy pontosan mit és hogyan kell megváltoztatnunk, ahhoz ismernünk kell a saját igényeinket, és meg kell hoznunk az ezzel kapcsolatos döntéseket.
Sok szakirodalom foglalkozik az alvási nehézségekkel, az alvászavarokkal, a megfelelő alvási higiénés szokásokkal, azok kialakításával, én magam is írtam erről egy posztot korábban a Facebookon.
Azt is tudom, hog sok szülő ismeri a praktikákat, esetleg beszéltek is már szakemberrel az alvási nehézségek miatt, mégsem működik a dolog.
Első körben érdemes a következő kérdéseket tisztáznod a magad számára:
- Szeretnél-e külön aludni a gyerekedtől?
- Van-e lehetőséged a külön alvásra praktikus szinten? (külön szoba, külön ágy)
- Elég kitartó tudsz-e lenni, ha majd a gyereked kérlelve könyörög vissza az ágyába?
- El tudod-e hinni, hogy egy óvodás/kiiskolás korú gyereknek semmi baja nem lesz attól, hogy egyedül alszik?
- Tudsz-e segítséget kérni akkor, ha mégis visszakoznál?
- Valójában miért alszol még mindig a gyerekeddel?
Most pedig következzen néhány szempont, hogy könnyebben el tudd dönteni, mi a legjobb a gyerekednek.
Szerintem mindegy, hogy egy gyerek születése után együtt vagy külön alszik a szüleivel, mindenki tegye úgy, ahogy neki komfortos. Én együtt aludtam velük, de tettem ezt azért is, mert képtelen voltam az ágyból kikelni a szoptatások miatt.
Aztán eljött az a pont, hogy már nem volt komfortos velük aludnom, akkor érkezett el az életükbe az addig raktárként használt kiságy, rácsodálkoztak, hogy ilyen is van, de hamar megkedvelték egymást. Én pedig nagyon határozott voltam.
A kitartást megtörheti egy betegség, egy rossz álom, egy csajos nap, amikor borul a rend és újra együtt alszunk. Mert együtt aludni jó, de nem mindig.
Fontos, hogy legyen a nap során rituálé, aminek az este is része. Lehet mesélni, a mese után a felgyülemlett feszültséget beszélgetéssel levezetni, ölelni, puszilni, aztán elbúcsúzni.
A még egy és még egy mesével, a soha véget nem érő beszélgetéssel, a hosszan együtt töltött altatási idővel meglátásom szerint csak a szorongását növeljük a gyereknek. Mert azt a rejtett üzenetet közvetítjük felé – szándékunk ellenére –, hogy azért vagyok még mindig itt veled és azért szorítom a kezedet, mert van mitől félned. Pedig nincs. Hiszen ég a jelzőfény, hiszen hallod, ahogyan tusolok, ahogyan apával beszélgetek, ahogyan készítem a másnapi uzsonnádat, ahogyan nyomkodom a billentyűket, mert még dolgozom. Hallod, hogy itt vagyok, de nem veled vagyok. Mert az este az enyém is, az este azoké a felnőtteké, akik énidőt szeretnének. Az este én szeretném beosztani az időmet, az este kettő mondatnál többet szeretnék váltani apáddal, és az este nem mesekönyvet szeretnék kinyitni. Ha hagyod. És te akkor hagyod, ha én tudom mindezt képviselni. Mert eldőlt a fejemben.
Peer Krisztina
