Szülő- és gyereknevelés

Serdülőkor veszteségekkel

Ha a családban az egyik gyermek életébe belép a serdülőkor, sok minden megváltozik. A gyermek viselkedésében bekövetkezett változásokhoz a szülők sokszor nehezen alkalmazkodnak. Vajon mit élhetnek át a fiatalok és szüleik ebben az időszakban, és mire érdemes egy szülőnek odafigyelnie?

A serdülőkor egy természetes fejlődési szakasz, amely normatív krízisével sok feladatot és nehézséget állít a fiatalok és a szüleik elé. Érdekessége a serdülőkornak, hogy manapság a biológiai érettség és a társadalmi érettség nem esik egybe. A biológiai érettség már 10-15 éves kor között bekövetkezhet, de a társadalmi csak jóval később jelenik meg. Az életkori határok rendkívül kitolódtak mind a két irányba. Megfigyelhetjük, hogy már elég korán megjelennek felnőtt magatartásformák a gyerekek viselkedésében, viszont a társadalmi, gazdasági érettség, az önállóság és a családalapítás a tanulmányok meghosszabbodásával folyamatosan egyre későbbre tolódott ki. Ez azt eredményezheti, hogy a fiatalok életében tovább jelen vannak a kamaszkorban előforduló problémák.

A serdülőkornak nagy jelentősége van, hiszen három nagy feladat is vár a fiatalokra ebben az időszakban. Képessé kell válniuk arra, hogy a szexuális életüket felelősségteljesen tudják kezelni, hogy megértő, szerető társat találjanak, és felnőtt szerepet vállaljanak: vagyis pályát válasszanak, önálló életvitelre legyenek képesek és felelősséget vállaljanak tetteikért. (Vikár, 1999)

Erikson (1963) pszichoszociális fejlődéselméletében a serdülőkort fejlődési krízisként írja le. A fiatal fő feladata, hogy megtapasztalja, hogy ő ki is valójában, és kialakítsa az identitását. Gyakran merülnek fel a serdülőknél érzelmi-hangulati problémák, kockázatkereső viselkedés, autoritáskrízis vagy szociális gátlás.

A serdülőkor kezdete egy igazán érdekes időszak, hiszen a változások elfogadása és a korábbi megszokott helyzetek elengedése nemcsak a gyermeknek, hanem a szülőknek is nagy falat. Ez a korai serdülőkor körülbelül 9-13 éves kor között indul el, és Carl E. Pickhardt Ph.D. szerint magában hordoz egy óriási veszteséget is. Hiszen a fiataloknak ki kell állniuk az ijesztő kihívásokat, és bátraknak kell lenniük, hogy kilépjenek a gyermekkorból, és szembesüljenek a felnőtt élet másságával. Ez nem egy visszafordítható folyamat, nem léphetnek vissza az egyszerűbb, oltalmazóbb és támogatóbb időszakhoz.

A felnövekedés magában hordozza valaminek a feladását, mert szükségszerűen a változáshoz áldozatokat kell hoznunk.

A serdülőkorban lévő fiatalok közömbösséget érezhetnek, amely elősegíti, hogy eltávolodjanak a gyermekkortól. Ezáltal elkezdenek kevesebbet foglalkozni azzal, amely korábban érdekelte őket. Kevesebb időt fordítanak a szüleikkel való időtöltésre, a családi körben történő életre, az iskolai teljesítményre, és egyre kevésbé jellemző rájuk a szociális engedelmesség.

Azt már tudják, hogy mi érdekli őket kevésbé, de még nem találták meg azt az új alternatívát, amellyel a szabadidejüket eltölthetnék. Már nem akarják, hogy gyerekként nézzenek rájuk és bánjanak velük. Eldobják a gyermekkori érdeklődésüket és hobbijukat azért, hogy megmutassák, mennyire megváltoztak. Sajnos ez a döntés azt eredményezheti, hogy egy ideig nem találják önmagukat.

Amit a fiatalok ebben az életszakaszban megélhetnek, azt ezzel mondattal lehetne összefoglalni: „Nem tudom, hogy mitévő legyek!”

Ez az unalom a magányosságuk kifejeződése. Nyugtalannak és frusztrálónak élik meg ezt a korai serdülőkori időszakot, és nem találnak kielégítő módot arra, hogy kapcsolódjanak másokhoz és a világhoz. Ez az elégedetlenség igazából funkcionális. Az emberek nem szokták keresni a változásokat és az újszerű válaszokat, hacsak nem érzik magukat elégedetlennek abban az állapotban, amiben vannak. Így a szavaikkal és a tetteikkel próbálják szüleiknek üzenni, hogy nem akarják, hogy többé gyerekként kezeljék őket.

A teljes cikk a mindset online pszichológiai szaklapban olvasható. 

2019 február 25.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás