Szülő- és gyereknevelés

Szamárköhögés-járvány tört ki a szomszéd országban, a kismamákat és a szülőket figyelmezteti a hatóság

Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre nő. A horvát közegészségügyi intézet azt javasolja a kismamáknak, hogy mindenképpen oltassák be magukat; ahol pedig egy éven aluli gyermek van a családban és még nem kapta meg mindhárom oltást, a szülőknek is ajánlott felvenni a szamárköhögés elleni vakcinát, hogy csökkentsék a gyermek megfertőződésének a kockázatát.

A horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva (HRT) elmondta: egyik napról a másikra emelkedik a betegek száma, péntekre már elérte az 1435-öt. Hozzátette, hogy több mint 40 éve, 1980 óta nem volt ennyi fertőzött az országban.

    Aggasztónak nevezte, hogy a megbetegedések nagy száma növelheti az újszülöttek vagy a még be nem oltott csecsemők megfertőződésének esélyét. "A betegség pedig számukra súlyos és akár végzetes is lehet"

 - hangsúlyozta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek többsége 10 és 14 év közötti gyermek. A legtöbb megbetegedést Zágrábban és Splitben regisztrálták. A horvát fővárosban mobil tesztelőpontokat is felállítottak, hogy kiszűrjék a fertőzötteket.

Ivo Ivic virológus, a fertőző betegségek spliti klinikájának korábbi igazgatója szerint

    várható volt a betegség terjedése, mert az átoltottság 85 százalékos az országban, és legalább 96 százalékos átoltottsággal lehet megakadályozni egy tömeges fertőzési hullámot.

Rámutatott: a koronavírus-járvány is hozzájárult a betegség terjedéséhez. Mivel sokáig maszkot kellett hordani, a gyerekek nem eshettek át a fertőzésen, a nyitással pedig kifejezetten romlott a helyzet. Másrészt pedig nőtt az oltásellenesség is - mondta.

A horvát törvények szerint a gyermekek beoltásának elmulasztásáért 300 euróra büntethetik a szülőket, de a bírság csak a népegészségügyi ellenőrök értesítése és a szabálysértési eljárás elindítása után hajtható be.

Az egészségügyi szakemberek szerint szamárköhögés bakteriális eredetű, cseppfertőzéssel terjedő, csillapíthatatlan, erős köhögéssel járó megbetegedés. Horvátországban az első oltást két hónapos korban kapják a gyerekek kombinált oltás keretében, és az ismétlődő oltássorozat a fiatal felnőttkorig nyújt védettséget.

A horvát közegészségügyi intézet azt javasolja a kismamáknak, hogy mindenképpen oltassák be magukat; ahol pedig egy éven aluli gyermek van a családban és még nem kapta meg mindhárom oltást, a szülőknek is ajánlott felvenni a szamárköhögés elleni vakcinát, hogy csökkentsék a gyermek megfertőződésének a kockázatát.

Forrás: MTI 
Fotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás