Ajánló

Ablak-zsiráf : Ember

Képes gyereklexikon és foglalkoztató

Az Ablak-zsiráf a kisiskolások számára nélkülözhetetlen lexikon, melyen generációk nevelkedtek. Az internet, a gyorsan változó világ egyre több fogalom magyarázatát teszi szükségessé a 7-10 éves gyerekek ismereteinek bővítéséhez.

Az ember

 

A sorozat legújabb kötete az emberről szól. De a szokásoktól eltérően nem szedi szét az emberrel kapcsolatos ismereteket egy-egy tudományág logikája mentén, hanem igyekszik - a teljesség igénye nélkül - a kisiskolások számára mindazt elmondani, ami az ember létezésével kapcsolatban számukra érvényes, fontos, érdekes lehet. Így szó esik az együttélés formáiról, az ember életét meghatározó körülményekről, a társas együttélés gazdasági és kulturális aspektusairól csakúgy, mint az embert meghatározó biológiai sajátosságokról. A kötetben, a sorozat jellemzőinek megfelelően, nem tudományos meghatározásokat olvashatnak a gyerekek, hanem szakmailag pontos, és az ő szempontjukból célszerű magyarázatokat. Ennek értelmében fontossá váltak a fantáziát megragadó elemek, a mesélés attitűdje, a konkrétumokból kiinduló általánosítások. A lexikon szemléletes rajzokkal segíti a még alaposabb megértést.

Foglalkoztató

 

Az Ablak-zsiráf gyereklexikon tematikus köteteihez olvasását játékosan, szórakoztatva ösztönző foglalkoztatók készülnek. Ezek a gondolkodást serkentő könnyű, átlagos és nehéz feladatokat tartalmaznak. A megoldásban segít a gyerekeknek, ha hozzáolvassák a lexikon odaillő szócikkeit. Egyes feladatoknál további segítséget is adtunk a megoldáshoz. Az ilyen extra segítség a füzetek hátsó oldalain található. A feladatok megoldása a Móra Kiadó honlapján érhető el.

 

 

 

 

 

 

Bauer Zita, Eszterág Ildikó: Ablak-zsiráf - Ember, Móra Könyvkiadó, 2019.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás