AjánlóProgram

A könyvtárba mentem! Gyere utánam!

2015-ben már tizedik esztendeje, hogy amikor kissé megfakul az ég kékje, s tollas vándorok népesítik be az égi országutakat, szorgosan készülődnek a könyvtárak az Országos Könyvtári Napok eseményeire.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006 óta sokféle hagyományt követve, de tartalmában mindig megújulva igyekszik ráirányítani a lakosság figyelmét a könyvtárakra. Az évente változó, de mindig egymásra épülő tematika, a különböző korosztályok eltérő igényeire és érdeklődősére, a bennünket körülvevő gyors változásokra figyelés tette a szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozatává ezeket az október eleji napokat. 2014-ben már 5334 programon 230 ezer fő vett részt az ország 1251 településének 1461 intézményében. Ez a kiemelkedően magas szám a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének, az egyre tartalmasabb együttműködéseknek, a különböző könyvtártípusok összefogásának köszönhető.



Ebben az évben a Nagy Könyvtári Show keretében is az a cél, hogy a hét során minél többen megismerhessék a könyvtárak sokszínű szolgáltatásait, azokat a korszerű, praktikus, mindenki számára hozzáférhető lehetőségeket, amelyek az emberek tájékozódásához, tanulásához, kulturált szabadidős és közösségi tevékenységéhez nyújtanak komoly segítséget, kapaszkodót. A rendszeres könyvtárhasználók segítségével szeretnének minél több olyan személyt is elérni és megnyerni, akik életébe még nem épült be a rendszeres könyvtárlátogatás.

Ehhez hozzájárul a témakörök változatossága is:

  •  Megemlékezések, emlékek napja
  •  Partnerségben a biztonságos életért
  •  Összefogás az egészségünkért
  •  Olvassunk együtt
  •  Könyvtári show


A hét tervezéskor az elmúlt évek legnépszerűbb, legsikeresebb témáit és az egyes korosztályok életkori sajátosságait is figyelembe vették. Az idei év újdonsága, hogy országosan több mint száz kistelepülésen elindul a KönyvtárMozi szolgáltatás, kisközösségek létrehozásával beszélgetésre, előadások meghallgatására hívja érdekes filmek megtekintése mellett az érdeklődőket.

Október 11-én, a Könyves Vasárnapon a könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, rendhagyó programokkal, sokféle meglepetéssel várnak mindenkit. A kisgyerekes családok fogadására mesékkel, gyerekdalokkal, izgalmas játékokkal, bábműsorokkal készülnek, a délutáni és esti órák hangulatos együttléte, zenés, táncos kínálata pedig főleg a felnőtteknek szól.



A sokféle könyvbemutató, előadás, kiállítás, játék és vetélkedő között gyerekek és felnőttek egyaránt találhatnak kedvükre valót.

A szervezők bíznak abban, hogy az idei Országos Könyvtári Napok méltó lesz a 10. jubileumhoz, a lakosság hasonló érdeklődéssel fogadja a sok érdekes programot, mint eddig, így ismét több ezren lesznek, akik megtanulják és továbbadják az idei hívogatást:

"A könyvtárba mentem! Gyere utánam!"

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás